A  kommunizmus üldözöttei. Édesapám építette a miskolci egyetemet, 3 hónapig. 1969-ben, amikor a diplomámat vettem át, megmutatta a munkahelyeit…

A kommunizmus üldözöttei és áldozatai című könyv szerkesztője, dr. Lengyel Attila, aki a CÖF Klub Miskolc vezetője is így beszél arról, hogy mi hívta életre a kötetet:
– Édesapám többször ült börtönben, többek között 1952-ben, kényszermunkában építette az egyetemet, 1958-ban internálták. 1988 októberében fejezték be a megfigyelését, idős korára tekintettel. Később, amikor egyetemre jártam, majd gyakorló mérnökként, egyetemi oktatóként találkoztam olyan emberekkel, akiknek ugyanilyen sorsuk volt. De ez nehezen derült ki, mert senki nem akart beszélni róla. Én sem, mert édesapám azt mondta, hogy aláírattak vele egy papírt, hogy nem beszélhet semmiről, különben a család további retorziókat fog elszenvedni.

A visszaemlékező kötetből részleteket közlünk a november 4-i nemzeti gyásznap alkalmából. A cikk első részét 11:30-tól olvashatták portálunkon. (A cikk rövidebb verziója az Észak-Magyarország november 4-i számának 2. oldalán jelent meg – a szerk.) A kötetben a szerkesztő története is olvasható.

Aki az egyetemet is építette

Dr. Lengyel Attila, a CÖF miskolci vezetője családi életébe is bepillantást enged, őseinek történetét is felvillantja írásában, amelyből a második világháború utáni évek és az államosítás keserű kenyere is kirajzolódik.

„Természetesen, mindenki reménykedett. Édesapám a Kisgazdapárt szervezésébe és a gazdaság újraszervezésébe vetette magát. A kommunisták azonnal léptek: felajánlották számára a hidasnémeti határőrs parancsnokságát. Feltétel, ha belép a kommunista pártba. Ezt természetesen visszautasította, hiszen, egyrészt neki van pártja, másrészt az ezeréves határ nem ott van. (…) Az első affér nem sokáig váratott magára. A kék-cédulás választáskor, mint a Kisgazdapárt tisztségviselője meg akarta akadályozni a diósgyőri munkásokat abban, hogy Abaújkéren (és nyilván, a környéken) szavazzanak. Ekkor két napra kivonták a „forgalomból”, mert úgymond „a karhatalomra támadott”. Akkor nem bántalmazták, csak kihallgatták, beszélgettek vele, másnap kiengedték. Abaújkéren akkor többen adták le a szavazatukat, mint ahányan jogosultak lettek volna.

A ’40-es évek komolyabb incidensek nélkül múltak el, hogy az ’50-esek meghozzák a rémálmot. Az örökölt 6 hold föld mellett bérelt földeken gazdálkodott Édesapám, 1950-re 2 pár lovunk, traktorunk, cséplőgépünk volt. A vegyeskereskedés mellett nagykereskedésbe is belekezdett. (…) Egy üzlethelyiséget is magába foglaló házban bútor-nagykereskedést szándékozott nyitni. Feljelentették közellátás veszélyeztetéséért. A feljelentés szerint nem csávázta be a vetőmagot, ezzel veszélyeztetve, hogy a dolgozó népnek elegendő kenyérgabonája teremjen. A bíróságot az sem zavarta, hogy a helyszíni szemle során tapasztalhatták, hogy az egyik legszebb vetés az Övé, sőt az sem, hogy tanúk vallották, hogy együtt csávázták a vetőmagot. Ficsor József, korábban hadbíró volt az ügyvéd (akit Édesapám a fronton ismert meg és a barátság halálig kitartott), aki végül azt érhette el, hogy csak 2 hónap börtönre ítélték.

1951-ben újabb per szabotázsért (szebben: közellátás veszélyeztetéséért). A bűn az volt, hogy a cukrot nem tartották a bolthelyiségben, hanem a hidegebb kamrában. A vád szerint kijátszották ezzel a jegyrendszert, nem jutott cukor a szegény proletároknak. A büntetés 6 hónap börtön. A sors fintora, hogy először akkor ültem „nagy” vonaton, mikor meglátogattuk volna Berentén. Az elvtársak még ekkor is tudtak szenvedést okozni. A látogatás reggelén elindították Őket Miskolcra az egyetemvárosba. A Mindszent téren értük be a 6 sorban vonuló transzportot. (…) Bizonyos, Édesapám építette a miskolci egyetemet, 3 hónapig. (1969-ben, amikor a diplomámat vettem át, megmutatta a munkahelyeit, beszélt az épületek akkori készültségéről.)

1952-ben aztán mindenünket elvettek, más szóval államosították. Emlékszem, amikor a Ford-traktorunkat vitték el, még akkor is fokozni akarták a lelki terrort. Utasították Édesapámat, hogy Ő tolasson fel a teherautóra. Édesapám erre azt mondta, hogy ha kell nekik, akkor vigyék, de ne az Ő segédletével. Azon az éjszakán sem aludt otthon, a traktort másnap vitték egy hozzáértő segítségével” – írta dr. Lengyel Attila.boon.hu