Sötétben botorkáló miskolciak? A közvilágítás lekapcsolása felvet közbiztonsági és közlekedésbiztonsági kérdéseket is

A kormány lehetővé tette, hogy az önkormányzatok törvényesen szüneteltethessék a közvilágítást a spórolás érdekében. Egy közepes önkormányzat áramköltségének nyolcvan százaléka a közvilágítás, amely a legtöbb helyen mintegy tízszeresére drágult, ezért könnyen lehet, hogy sok település él a lehetőséggel, és este tíz és hajnali négy között lekapcsolja a világítást – mondta a Szabad Európának Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke.
Szerinte ugyanakkor nem ez lenne a megoldás, hanem az, ha az önkormányzatok a paksi éjszakai áramból juthatnának olcsó energiához, mert éjszaka nagyon olcsó az áram, miután nincs mind felhasználva, és ezt jelenleg ugyanolyan piaci áron kapják az önkormányzatok, mint a nappali áramot. Ebből az MVM-nek, vagyis a magyar államnak hatalmas profitja van, amit visszaforgat a gáz ára miatti veszteségek ellensúlyozására. A közvilágítás lekapcsolása felvet közbiztonsági és közlekedésbiztonsági kérdéseket.