A Miskolci Road Cycling Club évzáró eseményét tartották szombaton, ahol összefoglalták a 2022-es év történéseit, illetve beszámoltak a csapat éves teljesítményéről és eredményeiről.
– Az esemény fő momentuma, hogy az idei évben ismételten a mi csapatunkból nyerték el a Felnőtt magyar bajnoki címet – hangsúlyozta Nyirkó Attila, a klub elnöke. A csapatvezető többek között beszámolt az év eleji olaszországi edzőtáborozásról, a legfontosabb versenyekről, eredményekről. Értékelték a hagyományos, az idei évben hatodszor kiírt Bükk Kupa eredményeit.
– Az idei jávorkúti találkozó egy újabb lépcső volt a csapat és a verseny tekintetében, ahol több napon keresztül minden eddigit meghaladó érdeklődés mellett zajlottak a gyermek, felnőtt kulturális és sportprogramok – összegezte Somogyi László menedzser. A tájékoztatón a Felnőtt magyar bajnok részére átadták a csapat színeivel készített Magyar bajnoki trikót.
Nem kiállni kell, hanem beülni Az előadásokra.
A Kerékaszfalt szamaragjai, Arturha, Drótszamária királyának vezetésével keressék bent a Szent Köcsögöt.
A hős szamaragok, Sir Láncalóg, Sir Perszefal, Sir Lionsmell, Sir Degenera, Sir Gay of Fart, Sir Ganaj, Sir Anorák, Sir Lánczsír és a többiek mutassanak jó példát! 🙂
Látom te is csak kívülről látta eddig a színházat.
Mi van Sir Láncalóg, ficereg az ülés nélküli váz a seggedben, vagy átmentél Nostradamusba? 🙂
„is”??? Tehát te biztosan. Bizony le kell venni a cicanadrágot és rendesen fel kell öltözni, emberhez méltóan. A drótszamarat pedig kint kell hagyni, mert nem fér el a ruhatárban. 🙂
Ha legalább tévében néztél volna színházi előadást tudhatnád, hogy kerékpárt be sem lehet vinni az épületbe, kerékpártároló pedig nincs az épület előtt. veled ellentétben én tudom hol van a színház, előadásokra is szoktam járni, kár, hogy neked kultúra helyett csak a disznóól örömei jutottak.
Atya és/vagy Anyaűristenek! Te aztán komolyat fingottál. puncimókus! 🙂
Elpékesztő ez az értelmi szint, amin egyensúlyozol.
Hát igen, egy igazi drótszamaragszint… 🙂 🙂 🙂
Ott volt Demjén Rózsi is?