Függőágyas bringatúra Szlovákiában és Lengyelországban – 2.

Meg is jött az égi áldás, folyóvá változtak az utak, úgy zuhogott az eső. Valóságos felhőszakadás, néha nem tudtam, hogy biciklit, vagy vízi biciklit hajtok! Előkerül az esőruha és a zuhanysapka, amelyet a sisakra húzok. Így felszerelkezve már csak nevetem az időjárást, nem hogy megállítani, de még csak lelassítani sem tud. A karbon bringának meg nem árt a víz, csak szegény láncot sajnáltam.

Fura feszületek vannak errefelé, négy méter magas fakereszt, rajta aránytalanul kis fém korpusszal. Nyilván az áhítat felidézése a célja, de számomra inkább bizarr. A vicc jut eszembe: Kovács éjszaka dermedten látja, hogy a halál csöngetett be hozzá. Ott áll a küszöbön a csontváz-alak, fekete malaclopóban, kaszával – de furán kicsi, csak térdig ér. Meg is szólal: Nem kell félni, a kanáriért jöttem!

Míg fotózgatok, barátságos ember hív meg egy sörre a kis boltba. Jól tudok lengyelül, elbeszélgetünk a történelmi időkről. Német és szovjet hadak zúdultak át a vidéken, mindkettő elpusztítani való ellenséget látott a lengyelekben, csoda, hogy egyáltalán túlélte valaki. Egy terecskén T34-es tank ágyúcsöve mered harciasan nyugat felé. Szerencsére nem lő többé. Álmodó falukon haladok át, szegény emberek élnek erre, de békés a hangulat, nyoma sincs vandálkodásnak, szép tiszta minden.

Tervezett fürdésemből és napozásomból nem lesz semmi, mert barna vízzel rohan a megduzzadt Dunajec, amúgy csak akkora kis folyó, mint a Rába, a környéket pedig sejtelmes pára takarja. Épp illik Sobibórhoz, ahol szintén megsemmisítő tábor volt, 200-250.000 az áldozatok száma. Bekukkantok a kis múzeumba, aztán nyomás tovább, mert közel van már Wlodawa, majdnem Varsó magasságában, ott kell egy kis vacsorára valóról gondoskodnom.

Újra szakadni kezd az eső és villámok csapkodnak, amikor letáborozom egy fenyvesben. Megint örülök, hogy nem sátrat hoztam: választhatnék, hogy kint a zuhéban öltözöm át, és rögtön bőrig is ázom, vagy bebújok csatakos gönccel, és összevizezek mindent. Így viszont kifeszítem az esőponyvát, alatta szárazba öltözöm, megvacsorázom és persze koccintunk az asszonnyal, miközben a ponyva sarkairól csak úgy zúdul le a víz, és csattognak a villámok. A bringa is be van húzva a védett helyre. Aztán felkötöm a függőágyat, és aludni térek, tökéletes komfortban. Ez igen!

Toronyiránt

A szokott menetrend: indulás sötétben, reggeli már messze-messze Kock városkában. Na ott el is néztem az utat, rossz felé indultam, és mire rájöttem, leszaladtam a térképlapról. A GPS gyufásdoboznyi kijelzője meg nem ér semmit, mert ha elég nagy területet fog be, elvesznek a részletek. Két választás: visszafordulni vagy átvágni nagyjából irányban a Visztula felé, csak úgy érzésre. Az utóbbit választottam.

Persze az utak sosem egyenesen arra vittek, amerre kellett volna, de mivel erre is, arra is új nekem a vidék, igazából mindegy. Jó tempót mentem a meg-meginduló esőben, szépen sikerült is tartani a túra végéig a napi kétszáz kilométeres átlagot. Közben a felhőzet és az eső még hagyján, de olyan pára lepett be mindent, mint a gőzfürdőben. Ebben csak az a rossz, hogy csak pillanatokra lehet megállni, különben fázni kezd az ember. Még jó, hogy pihenőre semmi szükség, hiszen rekun ugyebár nem lehet elfáradni…

A Visztula is megáradva fogad. Kerülnöm kell egy jót: árvíz miatt nem jár a komp, el kell menni a legközelebbi hídig, majd vissza.
A táborhelyem, egy erdőség dombján, majdnem megtréfált. Induláskor, még szuroksötétben, alig találtam meg az útra kivezető ritkásabb részeket a dzsungelben, este jobban meg kellett volna nézni. Azért sikerült, és nem volt más tennivalóm, mint a búbánatos időjárásban húzósan utazni dél felé.

Nagy bringás csoporttal futok össze, Czestochowába zarándokolnak. Van sípos-tárcsás vezetőjük és kísérő kocsijuk. Megcsodálják a bringámat, van, aki álló helyzetben üléspróbát vesz, elámulnak, hogy milyen gyors a reku, és mekkora napi lépésekkel haladok. Később egy városkában épp a térképet nézegetem, amikor megáll mellettem egy versenybringás, hogy segíthet-e. Mint mondja, ő is találkozott a csoporttal, tőlük hallott rólam, szívesen elkísér egy darabon. Mentünk is, mint a szél!

Táborhelyet viszont nem találtam, mert a völgyben csak a meredek hegyoldalakon volt erdő, a vízszintesebb részeken mindent művelésre fogtak, vagy beépítettek. Ilyenkor az a szokásom, hogy megyek tovább, és vagy lesz jó hely, vagy átutazom az éjszakát, aztán másnap pihenek valamelyest. Most azonban közel van már a Dunajec híres kanyonja, amelyet napvilágnál szeretnék látni. Épp amikor egy erdőfoltot vizsgáltam meg a töksötétben, megszólított egy lengyel kerékpáros, hogy itt sátrazik egy szörpgyártó telkén, van hely nekem is. Függőágyat felkötni nem volt hová, állt viszont ott néhány nagy hordó, amelyeket vendégváró paddal-asztallal rendeztek be. Egy ilyenben kvártélyoztam el magam. Éjfélkor aztán beindult az esedékes zuhé, a hordó pedig csúful beázott! Szerencsére maradt egy száraz sarka, ahol összekuporodhattam. Hát, nyugalmasabb éjszakát is el tudtam volna képzelni 270 kilométer után. Igazából jobban jártam volna, ha nem akadok össze a cimborával, mert akkor egy buszmegálló házikójában éjszakáztam volna, szárazon.

Kanyonban

Szerencsére kiszépült az időjárás a Dunajec áttörési szakaszára. Itt pár éve már lejöttem gorál tutajjal, ami a környék attrakciója, most pedig a parti kerékpárút van műsoron. Csodaszép táj, meredek, sziklás hegyek és a fehér tajtékot vetve suhanó víz. Ember, ilyen korai időpontban, sehol. Egyedül az enyém a vad kanyon! Két jókora kaptató leküzdése után Zakopane jön, megannyi emlék helye hegymászó korszakomból, de a hegyeket most komor felhőfüggöny rejti. A város katasztrófa sújtotta terület: autó-áradat borítja el, kilométeres dugók mellett araszolok. Na, ezt hamar magunk mögött hagyjuk!

Megint Szlovákiában hajtok, az Árva folyó völgyében. Enyhén lejt az út, hátszél van és ragyogó napsütés. Hurrá! Beugrom egy bisztróba sörözni és megvenni az esti utánpótlást. Egy jó megjelenésű, rokonszenves szlovák házaspár egészen megindult, hogy az ő nyelvükön próbálok beszélni a csapossal, mosolyogva fejezték ki elismerésüket. El is szégyelltem magam, milyen gyenge vagyok szlovákból – nem elég utálni egyes ottani jelenségeket, hanem jó benyomást kell kelteni az emberekben!

Mintegy kárpótlásul a tegnapiakért nagyszerű fenyvest találok, jól járható földút vezet be, besüt a lemenő Nap, szúnyog egy darab sem, ideális táborhely. Elégedetten, hálás érzésekkel vackolok el a függőágyban, noha vacsorára kénytelen voltam megelégedni tíz deka keksszel, mert korábban zártak a boltok, mint képzeltem. Egyébként sem sokat ettem ezen a túrán, háromszor ebédeltem meg, az első napokon a hazai szendvicseken és pogácsán éltem, aztán már csak némi péksüteményt és sajtot vásároltam. Sör viszont rendesen fogyott.

Hazafelé

Dermesztően hideg lejtőzéssel, még sötétben indul a másnap, Rózsahegy felé, majd a Donovaly hágó megmászása következik. Besztercebányán, Zólyomon suhantam át, és délután kettőkor már Parassapusztán találkozunk feleségemmel, aki, elmondása szerint megijedt tőlem, mert állítólag megviselt volt az ábrázatom. Annyi biztos, hogy végig, szélsőséges időjárási viszonyok között a szabad ég alatt voltam, ami azért igénybe veszi az elpuhult városi embert, leadtam két és fél kilót, de a végén is remek kondícióban éreztem magam. Azt is észrevételezte a párom, hogy büdös vagyok. Hát igen, az időjárás miatt elmaradtak a folyóknál, patakoknál tervezett mosakodások, fürdések, ruha-öblítések. Erről úgy vélekedem, hogy civilizált körülmények között én is civilizált vagyok, a vadonban meg nem köztelező finoman illatozni.

Hét és fél nap alatt 1539 kilométert tettem meg (207 + 118 + 187 + 192 + 238 + 272 + 167 + 158 km), amivel meg vagyok elégedve. Nagyszerűen bevált a fekvőbringa-függőágy kombináció: sokkal kényelmesebb és pihentetőbb az alvás mint sátorban, és a magányos erdei táborhelyek romantikusabbak egy kempingnél, de néha elég sokat kell menni, hogy jó helyet találjon az ember. Délután fél hattól kezdtem nézegetni, de néha mennem kellett még egy-két órát, míg rábukkantam az igazira. Amikor pedig, már túl a kétszázon, estefelé egyre csak gyűlnek a kilométerek, felbecsülhetetlen a reku komfortja. Ez a túrastílus pedig a teljes kikapcsolódást, az elégedett boldogság érzését teremtette meg. Alig várom a következőt!

További fotók itt találhatóak!

Ide másoljuk a túra felszerelésigényét, bizonyára mankóul szolgálhat sokak számára!

Bringa

• Carbonrecumbent Road Runner
• GPS, európai kártya
• 2 kulacs
• Első-hátsó lámpa
• Nagy üléstáska, benne: pumpa, 2 pótbelső, foltkészlet, gumiemelő
• Szerszámkészlet, szivacs, rongy, olaj
• Leathermann fogó (kombinált eszköz)
• Néhány kábelkötöző
• Kötszer
• Oldaltáskák
• Kábellakat

Öltözék

• 2 műszálas alsónadrág
• 3 technikai póló, rövid
• 3 technikai póló, hosszú
• Hosszú alsó
• Rövidnadrág
• Hosszú nadrág
• Passzentos nadrág
• Széldzseki
• Esődzseki
• Esőnadrág
• Polár pulóver
• 2 pár zokni
• Félcipő (SPD)
• Nyári kamásli
• 2 buff (csősapka)
• Sisak, zuhanysapka

Táborozás

• Függőágy és gurtnik, ponyva, cövek, zsineg
• Hálózsák
• Felfújható párna
• Öngyújtó
• Füstölő spirál
• Fejlámpa
• Viszkis-palack

Papírok:

• Melltáska
• Személyi
• Jogosítvány
• Biztosítás
• Készpénz: forint, euró, zloty
• Bankkártya
• Névjegyek
• Térkép-fénymásolatok

Egyéb

• Suunto karóra
• Toll
• Fényképező gép, pótakku, akkutöltő,
• Ceruzaelemek (AA, 16 db, AAA 4 db)
• Kontaktlencse, szemüveg, napszemüveg, szemüvegtok
• Tisztasági csomag (fogkefe és paszta, mini szappan tokban, dezodor, mini arcszesz, villanyborotva, kisolló, varró készlet)
• Törülköző (kicsi, vileda-szerűség, Decathlon)
• Gyógyszer (Algopyrin, Mebucain, Zovirax)
• Ajakír, napkrém
• Telefon
• Bicska
• Papírzsebkendő

Kaja

• Pogácsa
• Szendvics

Súly:

• A komplett, menetkész Carbonrecumbent Road Runner 11 kg, az összes többi 9 kg, összesen 20 kg (a testemen viselt ruhát, cipőt és sisakot nem beleszámítva).

Pakolás:

Menet közben:

• Bal oldali alsó táskában a ruhanemű
• Jobb oldali alsó táskában a tábori felszerelés és a bicikli tartozékai (pumpa, belső gumik stb.)
• Üléstáskában az egyebek. Félig üres marad, hogy az út közben vásárolt ennivalót és italt legyen hová tenni. A vásárláskor kapott zacskó lesz a szemetes, legközelebbi helyen kidobva. A két kulacsban víz van, főképp tisztálkodásra, inni dobozos sört szoktam folyadék és energia, összepréselve csekély szemét-térfogat)

Táborban:

• A függőágy középen lógó zsebébe (ebbe van belegyömöszölve nappal) kerül a szemüvegtok, a fejlámpa és a fényképezőgép. Nedves holmik a ponyva alá fektetett bringán szétterítve száradnak. Egyebek a helyükre visszarakva.

Kapcsolódó cikk: Függőágyas bringatúra Szlovákiában és Lengyelországban – 1. rész