Miskolci gyökerek. A dzsessz zenét népszerűsíti gyerekeknek Miskolcon és a megyében a Jazzformers

Szalkay Dávid (képünkön)hangsúlyozta, a koncerteken megismertetik a gyerekekkel, hogy hogyan olvadtak össze az afrikai és amerikai zenei műfajok, miközben a történet során felbukkanó hangszereket is bemutatják nekik – mindezt humorral fűszerezve. A koncert során a gyerekek is szerepet kapnak, és közösen énekelhetik az együttessel például kedvenc rajzfilmjeik dalait is.

– Az első perctől vidámak, pörgősek, játékosak a koncertek, nagyon meg lehet szeretni ezt a műfajt, és azt tapasztaljuk, hogy a gyerekeknek sikerül ebből az érzésből átadni. Bízunk benne, hogy ha felnőnek, nem fognak idegenkedni az ilyen műfajú koncertektől – jegyezte meg a zenész. A turné alatt már jártak egyébként Edelényben, Mezőcsáton, Tardon, szerdán – beszélgetésünk után – mennek még Gesztelyre és Sárospatakra, csütörtökön Encsen és több miskolci iskolában is koncerteznek.

Miskolci gyökerek

A Jazzformers tagjai egyébként zenetanárok, és zenekarukkal is gyakran országszerte fellépnek. Megyénkben is jártak, legutóbb Tokajban a szüreti napokon. Szalkay Dávid egyébként miskolci gyökerekkel rendelkezik, édesapja itt él. A nyarakat gyakran töltötte a városban és a nagyszülőknél Mezőcsáton.

boon.hu