Miskolci Napló: Ha azt mondom:2021. július 2., erről mi jut az eszedbe?
Pataky Attila: A 70. születésnapom. Felemelő pillanat volt, amikor az Arénában az Edda-táborral közösen megünnepeltük 2021. december 28-án. Ez volt a csúcsok csúcsa, a leg-leg, 48 év a hátam mögött, bennem, bennünk. Fantasztikus élményt jelentett a majd három órás koncert. Ezzel párhuzamosan Orsi, a feleségem meglepetéspartit szervezett számomra. Néhány barátja szállt be, hogy segítsen neki, teljesen “elaltattak”. Úgy volt, elmegyünk otthonról, Budajenőről, majd visszatértünk: 40-50 közeli barátom köszöntött. Fergeteges buli kerekedett, ennél több nem is kell, így kerek.
MN: Most hazai pályán, a DVTK Arénában léptetek fel…
Fotó: Archív
PA: Olyan nyár van mögöttünk, hogy valami miatt minden bulink szuper jól sikerült. a 48 évvel. Miskolcra a Retro 1, 2-nek vegyített változatát, legjobb dalait, legizgalmasabb pillanatait hoztuk: mindenki megtalálta benne azt, amit szeretne hallani. Becsületesen készültünk rá, a maximumot akartuk nyújtani a közönségnek. Ez a tapsok visszajelzéseiből úgy tűnt, sikerült.
MN:A novemberi két nagykoncerteteket – a miskolcit és a szegedit – Kiss Zoltánnak, Hagymának ajánlottátok…
PA: Így van, megemlékezünk munkatársunkról, barátunkról, útitársunkról, aki 28 éve szállította a zenekarunkat, de már nem kanyarodik be soha többet az Edda-busszal, mert kerékpárbalesete az életébe került. Hagyma csodálatos egyéniség volt, jó humorú, vidám alkat, 7 millió kilométer balesetmentes vezetéssel, nagy–nagy türelemmel. Elmondhatatlanul hiányzik nekünk. Tettem egy ígéretet, hogy nem hagyja el durva szó a számat, nem türelmetlenkedek. November 8-án reggel óriási ködben utaztunk vidékre, az első szituációnál egy pillanatra a régi lettem, de megjelent Hagyma arca, és kisimult benne, előttem az út. Ezután is béke és szeretet lesz vezetés közben.
MN: Mi a titka annak, hogy nem fog rajtad az idő?
PA: Látszik az, csak ügyesen leplezem – mondja nevetve. Azt hiszem, a rockzene konzervál, fiatalon tart, ez az egyik legfontosabb. A másik a szenvedély, a humor, amit genetikailag vagy hozunk magunkkal, vagy nem. Ez nagyon kell az élethez. A harmadik pedig a kitartás, ma már tudom mekkora érték, amit a Teremtő Isten adott: énekelhetek, dalokat írhatok, és boldogságot adok vele az embereknek. Ez óriási ajándék, ezt meg kell becsülni nagyon. Ehhez tartozik, hogy tényleg ízzig-vérig profik vagyunk. Tudjuk például erre a bulira is hogy kell készülni, mit kell átnéznünk, javítani rajta. Ha a legjobbal indulok el, akkor már a színpadra fellépni könnyebb. Lazának lenni, akár hülyéskedni, hiszen profi módon minden ott van a kézben. A rockzene eleve a pillanat varázsa, nem köt minket semmi. Ha azt látom, hogy egy szép leány felkiabál a fiúja nyakából, hogy az Érzés című dalt szeretné hallani, akkor a 242 dalunkból elővesszük.
MN: Álmodtál egy világot 1980-ban. Mit változott ez?
PA: Az én világom, amit magamnak és a dalokon keresztül az Edda-tábornak gondoltam, az úgy megvalósult. Az, hogy a másik pólus, az egyre tébolyultabb világ száguld a szakadék felé, azt nem én csináltam, az biztos, de te se valószínűleg. Szomorúan tekintek erre a folyamatra. Dalaimmal, hitemmel mindent elkövetek, hogy ne úgy legyen, amit a Dark, a sötét oldal elképzel, szán nekünk. Akadjon a csutka a torkukon!
MN: Milyen gyakori úticél Miskolc?
PA: Ahogy az életem hozza, nincs betervezve, amilyen gyakran tudok, megyek. Családi problémáim olykor elfoglaltak az eddásságom mellett. Saját egészségemet kellett kupálni, vagy éppen a mocskos, tetves Covid nevű rémálom, amit ránk szabadítottak. Ez állított meg, hogy ne az élet, a boldogság, ne Miskolc felé forduljak. Szívem mélyén Miskolc a minden. A születési hely számomra meghatározó. Ide köt ifjúságom minden első élménye, amit a szívemben őrzök. Itt volt az első sikerem, örömtáncom. Kitörölhetetlen emléket jelent mindenekelőtt a Vasgyár, a DVTK, a Forint oldal, a villanytelepi strand, a hajdani moziépületek. A szívemben örökre megőrzöm az egykori acélvárost.
MN: Egy rocklegenda tartogat-e újdonságokat rajongóinak?
PA: A mi közönségünk minket vár. Pont ez az egyik erősségünk: mi a 100-200-as klub, de a 20 ezres publikum előtt is ugyanúgy játszunk, olyan minőségben, amit elvárnak tőlünk. Elsősorban szórakoztatni indulok el. Rájöttem, roppant nemes foglalkozás a miénk: jó érzés boldogságot, mosolyt csalni az arcokra. Természetesen van dalaimban tanítás is, jó részük komoly mondanivalót hordoz. Ha valaki meghallja, hogy mit írtam bele, akár még segíthet is neki.
MN: Végül szóljál arról, hogy alakult fiaid életútja?
PA:Az alma úgy látszik nem esett messze a fájától. A nagyfiam, Gergő saját zenekarral, a Pataky Művekkel turnézik, mely lassan tízéves múltra tekinthet vissza. Megtaláljuk egymást a színpadon, tudunk együtt létezni. Nagy vágyam teljesedett be ezzel. Unokám, Lilike 18 éves, szép és okos is, kell még ennél több? Fiatalabbik fiam, Attila Csaba. Négy-öt éve gitározott, most épp nem, pedig tele van ritmussal, de hát érettségire készül. Hetedikes korában Mi akarsz lenni? címmel dolgozatot írattak velük, ő helyesen azt vetette papírra, hogy boldog akar lenni. Találja meg önmagát. Ha visszatér a gitárhoz, segítek neki. Ha nem, csináljon bármit, csak szívből tegye, legyen boldog felnőtt. Mi Gergővel a színpadon érezzük jól magunkat.
minek mutogatni ezt a nyálas ökröt?
Már 48 éve ünnepel a miskolci börtön bűnözőkkel, melyekkel kívánságműsorokat, felvonulásokat rendeztek, tisztultak emberré, folytatva 1997-ben torünnepével egybekövetve Mary Zsuzsa angyal főszereplőjükkel és a cigánysággal az ünneplését az elmeosztályra vitelüknek börtön Istenével és a Hunnia egészségüggyel. Persze, hogy szép, Vénusz gyalázásból van, mint az egész világ. Majd feltámadnak a Jézus rocksztárjájukkal Főnix utcanépének feketemágusaival, Csepregi Éva főszereplőjükkel Babylonba, mint Miskolc világváros világkönyvtár végrehajtóinek temetői ünnepet ülői földöntúli hatalmával az ózdi Fenevadnak. Ezeknek nincsen szégyenérzetük, állandó apokalipszist végrehajtók.
Egy rocklegenda legfőbb ismérve, hogy már halott.
Attis is, csak ő ufonauta agyhalott.