A Városi Esték aktuális témája a Népkert. Hogy a közös gondolkodás elősegítsük, a program szervező stábja interjúkat készít olyan szakemberekkel, akik érintettek a népkerti témában. Negyedikként Heinemann Pál, egykori miskolci városházi főkertész, a zöldterület-gondozás hivatali illetékesének a meglátásait olvashatjuk. Az interjút a részvételi stáb önkéntesei közül Havasi Virág készítette.
– Miskolcon születtem, az általános iskolát természetesen itt, a középiskolát Sátoraljaújhelyen a kertészeti szakközépiskolában végeztem, majd Gyöngyösre jártam a Kertészeti Főiskolára. A szakmai pályafutásom úgy néz ki, hogy 13-14 év a kertészeti vállalatnál, illetve volt egy három-négy év egy platánfa- és kertépítők gmk-nál. Érdekességképpen mondom, hogy az első ilyen volt a megyében, vagyis a második, de az elsőt nem volt érdemes működtetni. Az alapító okiratot Isépy Tamás csinálta, aki később az Antall kormány igazságügy minisztere lett. Apámnak fogolytársa volt annak idején. Utána a Városgondnokság vagy három évig, és utána huszonnégy év a polgármesteri hivatalban.
Városházi feladatom a kertészeti feladatok irányítása volt, mindenféle címszó alatt. Parkfenntartási ügyintéző, főkertész, egyebek. Miskolcon az összes zöldterületnek, azaz a 3,1 millió négyzetméternyi parkterületnek és a 1,2 millió négyzetméter külterjes területnek a fenntartását többé-kevésbé én irányítottam ezekben az időkben. A végén az volt a baj, hogy nem voltak meg a feltételek. Például egy fakivágási engedélyt már úgy adtam meg, hogy az utcaképet megnéztem a Google Maps-en. Nem volt kocsi, hogy kimenjek, sem idő.
– És a Népkert?
– A kertészeti vállalati időszakom alatt kivitelezője voltam a Népkert 1980-as rekonstrukciójának. Akkor készültek el az optikai kőszegélyek, a betonozott és leaszfaltozott sétányok és megtörtént az úgynevezett hatvankilences típusú kerti padok kihelyezése. Ez a kert-kialakítási rendszer formabontó volt, a megszokott és kedvelt közlekedési irányokra építették a sétányokat. A következő nagyobb rekonstrukció az ezredforduló környékén lehetett (1997 – a szerk.). Annak a tervezője Dobos Sára volt. A korábbi tervek szerinti úthálózat nagy része megmaradt, de a hagyományosan kialakított főtengely és az erre szimmetrikusan lévő utak egy része újra meg lett nyitva van. Vannak érdekes dolgok, ilyen a gesztenyefasor a Szabadságharc utcáról befelé, aminek valamikor valószínűleg funkciója lehetett, ott lehetett egy villamosmegálló. De most kivezet egy olyan járdaszakaszra, ahol vagy jobbra vagy balra lehet menni, és mindkét irányban kétszáz méterre van gyalogátkelőhely… Tehát, kicsit archaizáló jelleggel, az eredeti kertszerkezet szerinti módon lett átalakítva. A fősétány tengelyében akkor létesült a jelenleg is meglévő szökőkút. Aztán 2001-2002 körül növénytelepítéseket csináltak. Akkor létesült a park Szilágyi Dezső felőli végében a cserjesor, hogy a játszótereket legalábbis az egy-két méter magasan hömpölygő füst elől kicsit védje. Ez egy örökzöld, egy tűztövis-cserjés volt. Később a szökőkút környékén a rózsatelepítés sajnos nem túl jól sikerült. Politikai nyomásra kellett júniusban ültetni… Kihajtott és elszáradt, úgy az ötven százaléka.
Három nagyobb játszótér-építés volt, abból kettőben már nem voltam benne, de az első, ami a Budai József és a Szilágyi Dezső utca sarkán van, azt egy pécsi cég csinálta. Egy olyan átmeneti időszakban, hogy már kellett a játszótereknek különböző minősítésekkel rendelkeznie, de ezek úgy gyártották a játszóeszközt, mint népi iparművészek, úgyhogy ilyen alapon megcsinálhatták, én átvehettem. Mivel fából készült, ennek lassan lejár az ideje.
Hogy milyen elképzelések, milyen tervek léteztek? Az országzászló megvalósult Rostás László [főépítész 2010-2018] ötlete nyomán.
Ezen kívül én minden polgármesternek megajánlottam, de senki nem volt rá vevő, hogy az evangélikus temető felőli füves területen lehetne létesíteni egy rózsakertet. Ott valaha rózsakert volt, amiről Honti Győző kiváló monográfiájában van is egy fénykép. Érdekességképp megjegyzem, hogy van Miskolcon, a Kőporos utcában egy helyi védelem alatt álló rózsakert. Miklós bácsi, aki létrehozta, fél Eurázsiát bejárta ezekért. Mert a rózsáknak a nagy hazája Nyugat-Ázsia: Örményország, Grúzia és a környezetében lévő iszlám országok is jelentős rózsakultúrával rendelkeznek. Szóval én támogatandó ötletnek tartanám egy csodálatos rózsakert létrehozását, ami olyan vonzerőt jelenthetne, mint a szarvasi arborétum. Ez lehetne egy helyi jelentőségű dolog.
– Ez inkább az esztétikát célozná vagy a botanikai különlegességek bemutatását?
– Az esztétikára lehetne inkább menni itt. Siófok mellett láttam egy faiskolában egy rozáliumot, ahol nagyon szépen kis parcellákon van bemutatva egy-egy fajta 3-szor 3, azaz kilenc darab rózsával. A világfajtákból megcsináltak egy kis sövényt, másik helyen rózsalugast, a harmadik helyen magas törzsű rózsákból egy csoportot. Átjárható, végigsétálható úthálózattal igazán szép lenne. Ez a szakmai utamnak a nagy hiányossága, hogy sose tudtam kellő erővel képviselni ezeket a dolgokat. Nem „úsztam” egyik politikai csapatban sem. A szakmai vélemény pedig kevés volt. Ráadásul, sajnos, az ilyen gyűjtemények is idővel könnyen tönkremehetnek.
– Miért mennek tönkre?
– A rózsa nem egy hosszú életű növényfaj, 15-20 év a maximális élettartama, ameddig esztétikailag kifogástalan és szép. Utána újra kell cserélni, tehát ugyanazt a fajtát megvenni egy kereskedőtől, vagy ha olyan különlegességek, ritkaságok, akkor át kell szemezni egy vad alanyra, kell egy kis faiskolát létesíteni, ahol csinálnak kétezer darab vadrózsa-alanyt, és akkor beoltják. Ötven ebből, ötven abból, és akkor mondjuk a kilenc legszebbet beteszik ebbe a népkerti rózsakertbe, a többit meg lakossági célokra lehetne kiajánlani.
– Egy rózsakert fenntartása akkor azért nem egy ördöngös dolog?
– A metszéséhez szakértelem kell, tehát közmunkásokkal nem lehet metszetni. Szőlőt lehet, de ezt nem. És aztán nyilván van ennek egy gyomtalanítási munkája. A rózsa két dologra érzékeny, a lisztharmatra és a tetvekre, tehát növényvédelem is kell.
Amikor a mostani népkerti szökőkút létesült, a Budai József felőli oldalon volt egy fa totemoszlop, nem tudom, az megvan-e még. Nagyon szép oszlop és annak idején felvetődött, hogy megerősítve egy tartószerkezettel alapja lehetne egy kis fedett résznek, ami szabadtéri színpad. A szökőkút térségében elhelyezett padokon ülve lehetne térzenét hallgatni, vagy például gyereknapon valami előadást. A másik, hogy túlzottan nagy mértékben takart a zöldfelület. Ezt a beerősödött Népkertet pár helyen egy kicsit meg kellene nyitni, hogy legyenek napos, füves területek, és véleményem szerint az örökzöldek arányát még lehetne növelni. Arról nem beszélve, hogy ha valaki kellően nyitott szemmel járkál faiskolai kereskedésekben, látja, hogy rengeteg új fajta van, szebbnél szebb fajták, amiből például a cserje-szint bőven megvalósítható.
– Mennyire öregek ezek a fák, az élettartamukban hol tartanak?
– Szerintem még bírják.
Ha a Népkert fejlesztésről beszélünk, érdemes abban gondolkodni, hogy valami módon [a Görgey utca túloldalán] a múzeummal és a Kálváriával egybenyitni… Olyan fakivágást végezni, hogy a Népkert exponált pontjairól rá lehessen látni a Kálváriára. Ennek a megnyitott sétánynak a folytatásában egy gyalogátkelőhelyet csinálni, hogy ott fel lehessen menni. És akkor innentől kezdve nyilván a Kálváriát is a megfelelő módon lehetne parkosítani. Persze, az egyházi tulajdonban van… A peremrészekre tennék fákat, hogy a stációk azért mindenképpen látszódjanak. És olyan fafajtákat választanék, ami a Szentföldön él. Például itt van a kertemben egy kisebb méretű fa, a júdáskenyér. Azért hívják így, mert egy ilyen fára akasztotta fel magát Júdás.
