Nincs többé SsangYong: átnevezik a régóta szenvedő márkát

 

A dél-koreai SsangYong nemrég ismét csődközeli állapotba jutott, emiatt ismét új tulajdonoshoz került. Az acél- és vegyipari KG Group úgy ítélte meg, hogy elég ballaszt húzza már a patinás nevet, frissítésre van szükség: SsangYong Motor helyett KG Mobility-re keresztelik a vállalatot. A befektetői csoport még megtorpedózhatja a tervet, de erre kevés az esély.

A KG Group elnöke, Kwak Jea-sun azzal indokolta a döntést, hogy bár őszintén szeretik a márkát, és a rajongói tábor is megvan, a körülötte kialakult imázson mégis változtatni szeretnének. Ezért a jövőben a gyártó (és termékei) a KG név mellett új logót és új arculatot is kapnak, de valószínűleg a fejlesztéseket is új irányba fordítják: szűkebb spektrumú autógyártóból mobilitási vállalattá válhatnak.

A SsangYong majd’ 70 éves története során nem ez lesz az első névváltoztatás: 1954-ben Dong-hwan Motorként alapították, majd 1963-ban egyesült a Dongbang Motorral, és létrejött a Ha Dong-hwan Motor Corporation. A nevüket 1977-ben Dong-A Motorra módosították, majd 1984-ben felvásárolták őket. Két évvel később újra gazdát cserélt a márka, akkor került a SsangYong üzleti csoport, akiknek a nevét – az ismételt tulajdonosváltások ellenére – 35 éven keresztül viselték.