Arról kérdezték a külügyminisztert, ha annyira aggódik a magyar hallgatók sorsa miatt, hajlandó lenne-e lemondani kuratóriumi tagságáról a Széchenyi István Egyetemért Alapítványban.
Az Európai Bizottságon a hungarofóbia újabb tünetei kezdenek megjelenni. Ez egy minden alapot nélkülöző, felháborító és visszautasítandó döntés.
Ezzel válaszolt Szijjártó Péter külügyminiszter az ATV kérdésére az Erasmus programmal kapcsolatban. A kérdés arra vonatkozott: ő kész lenne-e lemondani a győri Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi tagságáról, hiszen az Európai Bizottság azért zárta ki Magyarországot az Erasmus-programból, mert miniszterek ülnek a kuratóriumokban.
Azt üzenném ennek a Szijjártónak, hogy lehetne ő kuratóriumi tag, csak akkor le kellene mondania a külügyminiszterségről, és ki kellene lépni a pártból. Csak hát, akkor meg pont e miatt nem lehetne itt ennek a kuratóriumnak a tagja, mert, mint tudjuk, ez egy kifizetőhely a fideszes kiscsászárok számára.
Hungarofóbia? Tényleg? miért, a többi az nem magyar ember, aki tag, csak ő?
Hungarofóbiája csak az Európai Bizottságnak van és neked hazátlannak.
Csak az a baj, Petike, hogy ahol a külügyminiszter az egyetemi kuratórium tagja (élete végéig előre bebetonozva) ott nincsenek ilyen pénzek.
és mindenkit alkalmaz a Goldman Sachs ??? bennfentes kereskedőnek
„A Goldman Sachs júliusban jelentette be, hogy José Manuel Barroso a cég nemzetközi üzletágának tanácsadója lesz,”
Egy egyetem kuratóriumában nem lehet : volt fideszes politikus
jelenlegi fideszes politikus
jövőbeni fideszes politikus.
Evidens! Az „oktatasegeszsegugy” csak SZDSZ hitbizomány lehet. Pont.
Már háromszor reménykedtettek kétharmadban.
Majd 2026-ban sikerül.
jelenleg 106 egyéni képviselő helyből 19 a tiétek. Per 6 párt, az 3 képviselő/párt.
Ne légy büszke arra, hogy az ostobák táborát szaporítod.
az illegalitásban tevékenykedő SZDSZ-eken kívül, mindenki ostoba.
Túlmozgásos vagy?
„Chikán Attila: Ma csak a Fidesz képes megszólítani ezt a népet
June 3, 2019
A közgazdász professzor kifejezetten hálás Orbán Viktornak, hogy annak idején leváltotta őt a miniszteri posztról. Nagyinterjú. […]
– Ön tavaly áprilisban fölkerült a Figyelő című kormányhetilap „Soros zsoldosai” listájára, mint „a CEU nemzetközi testületének egyetlen hazai tagja, az Orbán-kormány nagy kritikusa”. Egy akkori tévéinterjúban kis híján elsírta magát. Kért bárki is elnézést a Fideszből Orbán Viktor volt gazdasági miniszterétől?
– Jaj, dehogyis. De nem is vártam ilyet. Nem hiszem, hogy valami bölcs műhely ötlete nyomán központi akarat szülte azt a listát. Az olyan típusú politikai rendszerekben, mely Magyarországon is működik, gyakori, hogy helyi szinten túlteljesítenek. Szerintem ez is egy ilyen túlmozgás volt.”
„Ezek a „visszavásárolt” cégek sem a magyar társadalmat, hanem a fideszes oligarchákat gazdagítják.
……..
Ez így színtiszta demagógia.
Kipróbáltuk a kommunizmust, amikor a cégek állami kézen a társadalom tulajdonában voltak.
Láttuk az eredményét.
A „sikeres” kapitalizmus receptje a sikeres vállalkozások magánkézben, eltekintve a stratégiai ágazatoktól, ahol legalábbis állami felügyeletre van szükség.
Ehhez meg kapitalistákra van szükség.
Történelmileg úgy alakult, hogy a jobboldali, polgári, konzervatív meg „tőkés” érdeklődésű rétegek a Fidesznél kötöttek ki, és ezért kerül li közűlül a proli zsigerből oligarcháknak mondott társaság.
2010 előtt a hagyományos posztkommunista társaság kapott egy jókora esélyt… Eljátszotta a népvagyon nagyrészével együtt.
Most a másik oldal próbál valamit kezdeni a maradékkal.
És mindeddig fényévekkel jobban teljesít, mint elődei.”
Szerintem mindenről le kellene mondani kakadúnak, és fogja az orosz kitüntetését, és emigráljon Moszkvába.
Kevés politikus ártott még ennyit az országnak, Perssze csak Orbán után.
az utóbbi 32 év legjobb külügyminisztere
a 32 évből 12 évet voltak a cocik kormányon. Még kétharmaduk is volt. Mi lett vele?
elherdálták, privatizéltek
Ha az elherdálásnak számít, ha valaki bár megtehetné, de nem csinál diktatúrát a kétharmad birtokában sem, akkor valóban elherdálták. Sajnos a Fidesz nem herdált el semmit, és rövidesen befejezi a művét, amelyben te is egy semmirekellő fogaskerék vagy.
Petike!
Sem az orbánfóbia, sem a szíjjártófóbia nem azonos a hungarofóbiával.
A bunkó büdös lábú gumicsizmás stílusotok ne való a szalonba, de ez
nem jellemző minden magyarra. A gazdid is folyton a magyarokkal akarja az
akarnok szánalmas ostobaságait igazolni, ezért költ el milliárdokat szájbarágós
„konzultációkra”, amit az értelmes többség méltó helyére, a kukába továbbít.
Csak nézd meg a gadnai szavazóbázisotokkal készült riportot, ez az agymosott
csürhe még azt is elhiszi a göbbelsi propagandátok hatására, hogy majd kötelező lesz a
fiát nővé operálni.
Botka
Úgy látszik aki politizàl, annak néhány év alatt megzàpul az agya. Kinek hamarabb, kinek később. Putyin szerint is ruszofób aki visszalő. Hülye ez mind.
csak a Joe Biden maradt zseni az új magyar Széchenyivel ( George Soros)
Az a qrwa nagy baj, hogy ez a réteg bővítve termeli újra magát (hála a „minőségi” oktatásnak), a normálisabbja meg elmegy. Gyakorlatilag 4+13 év alatt a sertésalakú pszihiátriai gyógyszertartály getziputtony lehúzta az országot a klotyón…
De 2010-ig minőségi oktatás volt, így az előtte nemzettek minőségiek.
Tényleg! Miért nincsen Göncz Árpád Egyetem Gyakorló gimnáziuma Miskolcon?
„Botka azt is elmondta, hogy ha a “le kell menni vidékre”szlogent meghallja, akkor azonnal átkapcsol valamelyik sportcsatornára. Ez a mondat valójában egy beismerés, hogy nincsenek lent, vidéken, vagyis az ország nyolcvan százalékában, másrészt pedig nem lemenni kell vidékre, hanem folyamatosan ott kell lenni.
Nagy eredményként értékelte az ellenzék, hogy ki tudott állítani több ezer szavazatszámlálót, akik főleg Budapestről, jószándékúan, GPS-szel meg is keresték a számukra kijelölt falut, ott a helyiek megkínálták őket kávéval meg pálinkával, mert vendégszerető nép vagyunk, és jól megnézték őket.
Mert eddig csak a televízióban láttak ellenzékit, de a tévében láttak dinoszauruszt és sárkányt is, és közel sem lehettek biztosak abban, hogy tényleg léteznek.
S rájuk kellett volna szavazniuk. Egy idegenre, turistára? Egy egyéni körzetet nem a kampányidőszakban kell megismerni; folyamatosan jelen kell lenni, ismerni kell a szavazókat, a települések mindennapos gondjait.”
Bezzeg az árnyékkormány külügyminisztere ????? Sándor Rónai elvtárs, eu-kiszolgáló
Jogász vagy, cáfold meg;
„Senki olyan jogalapot az Európai Unió jogrendszeréből nem tud nekem mutatni, hogy az Európai Bizottságnak lenne hatásköre abban a vonatkozásban, hogy a magyar állam a felsőoktatást hogyan szervezi meg és az irányító testületet hogyan állítja össze. Nincs olyan uniós norma, ami felhatalmazást adna az Európai Uniónak” – fejtette ki Schiffer András
Tudom, hogy 20-30 évvel ezelőtt Schiffer volt egy ügyben Orbán védőügyvédje. Mással hozakodj elő.
Elég naiv vagy, ha azt gondolod, hogy a Szijjártó neked bármit is meg fog cáfolni!
Akkor viszont semmi probléma.Doktor miniszterelnök úr, Varga Judit János főjogászunk, meg schiffer együtt csak meg tudnak fogalmazni egy kerestlevelet nem igaz? Itt az alkalom ,hogy kifújják az Európai Unió orrát nem igaz?
Meg mintha kimaradt volna egy mondat:
„Schiffer kifejtette: ha ezt a pénzt el akarja lopni a NER, akkor sem tudja ellopni.”Persze Bandi…. Az egész kiszervezés erről szólt b…meg….
Mikor érti meg ez a nyomorult társaság, hogy az EU arra vár, hogy Magyarország mikor távozik onnan végre. Semmi szükség ott erre a ballasztra.