Amennyiben a kedves Olvasó vendége minden itt megtartott Kvaterka és Borangolás nevű eseménynek, vagy netán saját pincével is rendelkezik, számára talán triviális megállapítások következnek. Azonban e bejegyzés szerzője – szégyen vagy sem-, tartozik egy vallomással, miszerint habár életének majd’ első 2 évtizedét Miskolcon, az Avason élte le, mégsem volt tudomása erről a csodáról akkoriban. És ez talán sok mindent elárul e történelmi városrész elfeledettségéről, méltatlan alulértékeltségéről és kihasználatlanságáról. Bár itt egyből hozzá is kell tenni, hogy az elmúlt évtizedben ez a helyzet szerencsére rengeteget változott pozitív irányban! S mindamellett, hogy hálás vagyok azon civileknek, akik felkarolták a pincesorok sorsát, meg kell állapítanom, hogy még nagyon messze a vége. Még bőven van hova fejlődni, de ez talán jó hír is egyben. És hogy hová lehetne fejlődni? Az Avasi Álom blogban többek között ezzel a vízióval is részletesen fogunk foglalkozni.
Mindenek előtt kezdjük egy alapvető megállapítással, amelyre rajtam kívül valószínűleg már többen is eljutottak, akik rendszeres vendégei az „Ó-Avasnak”. Miszerint döbbenetesen különleges helyszín az Avas Északi oldala a pincesorokkal és egyéb történelmi helyszínekkel, amely Európa-szerte (de talán a világon is) egyedülálló. No, nem maguk a pincesorok vagy az építészeti megoldások miatt, sokkal inkább a tágabb konstrukció értelmében. Arra gondolok, hogy egyedülálló jelenség, miszerint hangulatos pincék és présházak tömkelegei találhatóak hosszan elnyúló, egymás felett elhelyezkedő sorokban, egy lélekszámban százezres nagyságrendű település óvárosától néhány lépésre, gyakorlatilag közvetlenül a belvárosba ékelődve, azzal mintegy összeolvadva.
Gondoljunk csak bele ebbe a kompozícióba! Általában a pincesorok – rendeltetésüknek megfelelően – a belvároson kívül helyezkednek el, hiszen a présházaknak és a bort tároló pincéknek közel kell lenniük a szőlőtőkékhez, a dűlőkhöz. Ezek az építmények elsősorban mezőgazdasági célt szolgáltak, a célzott borturizmus csak napjainkra futott fel jelentős mértékben. Azonban szőlő nélkül, kifejezetten turisztikai céllal természetesen sehol nem építettek pincéket belvárosokba, vagy azok közelébe. Az már történelem, hogy Miskolcon ez miért alakulhatott ki így. Nagyon röviden összefoglalva egyrészt az Avas szőlőtermesztő vidék volt korábban, másrészt pedig Miskolc (többek között) borral kereskedő városként funkcionált, amely megkívánta a tároló kapacitásokat. Az így kialakult kompozíció a múlt században kifejezetten hátrányos volt, hiszen a szőlőtőkék helyett lakótelepek épültek fel az Avason, így a présházak is rendeltetésüket vesztették egy idő után. A város körbenőtte és megfojtotta a pincesorokat. A mezőgazdasági termelést a nehézipar váltotta fel a 20. század közepétől. A pincesorok tehát nem véletlenül néptelenedtek el, minőségük ezzel párhuzamosan leromlott, elhanyagolttá vált. De vegyük észre, hogy ami néhány évtizede még hátrányt jelentett az Avas borászati kultúrájának, az most óriási előny lehetne a városnak!https://avasialom.blog.hu/tags/Avas