Az újabb negyedéves sorozat első tagja Berkes Béla televíziós-újságíró, tényfeltáró riporter, jelenleg a Magyar Televízió „Kék fény” és „Szempont” című műsorai közös szerkesztőségének egyik munkatársa.
„Egy putriban születtem, ami csoda, hogy össze nem szakadt, mert épp csak egy gerenda tartotta össze…” – ahogy vallott saját magáról, élete kezdetéről beszélgetésünk elején…
Berkes Béla a Heves megyei Pétervásárán született, olyan cigánytelepen, amelytől fél kilométerre volt az első kút, s kályhával főztek és fűtöttek. Hat évesen költöztek ki a telepről a település központjába. A rendszerváltást követően azonban a család anyagilag tönkrement. Szerencsére indult akkortájt egy közgazdasági előkészítő, ahova beiratkozott, s kapott szállást, ösztöndíjat. Majd felvették a Szegedi Egyetem kommunikáció szakára. Itt roma pályázóként ösztöndíjat is kapott, illetve egzisztenciális feltételeket is biztosítottak számára. Egy év múlva áthívták a Roma Sajtóközpontba (RSK) gyakornoknak, innentől kezdve dolgozik a médiában. A Független Média Központ ösztöndíj programjában is részt vett, és gyakornokoskodott a Magyar Hírlapnál, valamint az Inforádióban. A RSK után egy az EU Phare-programjából finanszírozott roma integrációs kampányon dolgozott szóvivőként, majd 2006-ban kezdett az MTV-nél gyakornokként a Roma Produkciós Iroda Alapítvány programjának keretében. Itt kipróbálta az Estét, a Regionális Híradót, a Híradót, s azt követően került a Kékfényhez, és a Szemponthoz, ahol jelenleg is a két szerkesztőség állandó tagja. Legismertebb riportja a két évvel ezelőtt született Uzsorások, amely éppen a magyarországi romák életéből dolgoz fel egy témát, s amiért Hégető Honorka-díjat kapott 2007-ben. Az alig pár perces riport eddig az egyetlen, amely a kényes témát úgy tudta képre vinni, hogy egy adósrabszolga saját arcával vállalta a nyilatkozatot. Béla egyébként mindig úgy próbálja feldolgozni a bűneseteket a Kékfényben, hogy a bűnhöz vezető út emberi vonatkozásait is felvázolja riportjával. Berkes Béla személyes példája a társadalmi integráció fontosságát illusztrálja. Berkes Béla 2008. decemberében tehát méltán érdemelte ki, és vehette át a „Pannon Példakép” Alapítvány 2008. negyedik negyedévi Példakép Díját – ehhez az elismeréshez szívből gratulálunk, és további eredményes munkát és jó egészséget, kitartást kívánunk szeretettel és tisztelettel!https://hajnalifeny2.blog.hu/2009/01/21/a_romatelept_336_l_a_tv-szekhazig_egy_ujabb_peldakep?fbclid=IwAR2JyEslJLbPUcIQfZFIYEqXpU6mu82aLsJgjpmqFBvomEjeifNamJf1tSs
A DK-nak már
1,1 millió szavazója van.
hol?
Merre?
Berkes név könyvben lett berendezve a nagypán utcájukra, ahonnan felvették a cigányok a névtárat folyamatosan, nagy közös áldozással integrálták, míg az embereket kommunikációsan, emberileg, erkölcsileg, egészségileg kivégezték folyamatosan, hogy belőlük embert faragjanak. Úgy látom, sikeres volt a véráldozása Borsod megyének az uniós központjával. De hát eleve Szabó családjával kezdtek a világkönyvtárnak a médiájukkal, amiké lett volna a világ összes szerepe aszkéta ünnepi cirkusszal, sötétkapus kíséretükkel együtt, mint sátán népéé.
Béla ezt beszopta, mint a ribancai.
De ugye nem ő volt az a kékfényes B. B., aki a 13 kupinak bérelte a lakásokat országszerte, és akit a napokban gyűjtöttek be a kaptárba?
Jászberényben földbe döngölték a nerszart.
Ez most még a Marsról is látszik
Grarulálok Budai Lóránt!
Szép volt Jászberény!
micsoda dittatúra van itten kéremszépen! még egy hitleres fickó is nyerhet! merazóóóbán!
Már aggódtam, hogy nem hozod fel ehhez is orbánt……
Cigányokat fel kell zárkóztatni ..Hurrá !!!
Már 87 éve tart emberek lemészárlásával és állati körülményekkel, fényevés mellett.
A striciség jobban jövedelmezett az ujságírásnál . . .
Egyébként mindenki a kormány szereplőit kivéve kútból hordta a vizet és kályhával fűtöttek. Csak nekik senki sem segített fürdőszobás integrációval az emberi életkörülmények megadásával.
Eddig imádták a libsi tetvek. Ment a ” kiemelkedett, felzárkózott roma” ajnározás. Aztán beköszöntött a valóság.