A bizakodás azonban mára már a múlté. Ugyancsak Bárczay Olivértől származó információk szerint január 10-én a miskolci üteget hirtelen mozgósították és páncélelhárító állásba küldték az áttörés veszélye miatt. A fiúk el is indultak, de a frontnál szörnyű szovjet ágyúzás fogadta őket, miközben a fogcsikorgató hideg egyik óráról a másikra erősödött. Bár az ágyút sikerült felállítaniuk, de lecövekelni már nem tudták, mert a föld teljesen át volt fagyva. Hajnalban aztán az előttük lévő dombon megszámlálhatalan páncélos, tehergépkocsi és szovjet katona tűnt föl. A hatalmas támadást nem lehetet feltartóztatni. Minthogy a fagyos talajon nem volt lecövekelve a löveg, a lövéseknél ötven centi magasra felugrott és egy métert hátravágódott. Ily körülmények között nem volt mit tenni. Az ágyút felrobbantották és visszavonultak. A mögöttük lévő domb tetején aztán egy német légvédelmi üteghez csapódtak, amely megállás nélkül lőtte az oroszokat. Beálltak közéjük lőszert hordani, de oly erős tűzbe kerültek ismét, hogy kénytelen voltak tovább menekülni, kilométereken át. Katonáink azóta 40 fokos hidegben menekülnek térkép és élelem nélkül. Sérültekről, elesettekről egyelőre pontos hírek nincsenek, de úgy tűnik, hogy a visszavonulás végleges és végzetes.