Egyértelműen látszik, hogy a modellváltás eredményeként az alapítványi egyetemek az innováció motorjaivá tudtak válni
– emelte ki Navracsics Tibor Miskolcon, ahol beszédet mondott a gazdaságfejlesztési zónák versenyképességéről és a magyar területpolitika megújításáról szóló konferencián. A területfejlesztési miniszter úgy fogalmazott: mostanában sokat bántják az alapítványi egyetemeket az Erasmus+ és a Horizont Európa uniós programok hányadtatásai miatt.
Az elmúlt időszak pedig adatokban is alátámasztja, hogy a modellváltás sikeres volt
– hangsúlyozta Navracsics Tibor. A miniszter részletezte, hogy több kiemelt edukációs rangsorban évről évre egyre több olyan alapítványi egyetem szerepel, amelyek modellváltáson estek át. Példaként említette a miniszter azt is, hogy az elmúlt egy év alatt tizennyolc százalékkal nőtt a nemzetközi adatbázisokban azoknak a tanulmányoknak és hivatkozásoknak a száma, amelyeket a modellváltó egyetemek kutatói jelentettek meg.
Navracsics felajánlja az óvodások nemváltó műtétjét, sőt, saját kezűleg operál át egyet Brüsszelben.
https://uploads.disquscdn.com/images/352f8ee87cc8d89913651eaecfd204868d139a6a1376dde6ad19b19f7a76d9a8.jpg?w=800&h=1108
Hazudott ő már ennél nagyobbat is.