PUZSÉR. A Nyugat alkonya egyre zajlik, de a lenyugvás egyre késik

„Orbán Viktor csütörtökön a Karmelita kolostorban fogadta a Mathias Corvinus Collegium médiakonferenciáján részt vevő külföldi újságírók tizenöt fős csoportját, és elmondta nekik, hogy bár személyesen fájlalja az ország tagságát az Európai Unióban, de úgy véli, hogy »ez nem választás kérdése«. Szerinte így Magyarország állandó zaklatásnak van kitéve, mégis az Unióban kell maradnia, mert a gazdasági jóléte függ ettől. Sajátos példája ez a voluntarista ideáktól elragadtatott psziché és a megnyugvást a realitásban kereső, józan elme örök harcának. Kevésbé választékosan úgy is fogalmazhatok, hogy »annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni«. A magyar történelem példák tömegét termelte ki arra, hogy a hitszegés gazembersége korlátlanul fokozható: Gyurcsány Ferenc trükkjeinek százaira, főkönyvhamisítására és rendőrattakjára Orbán Viktor Magyarország ezeréves nyugati orientációjának eltérítésével, a magyarság ruszofíliára való érzelmi áthangolásával, szövetségeseinek csalárd elárulásával és a keleti despota háborús érdekeinek kiszolgálásával licitál.

Az American Conservative cikkének eredeti verziójában még az alábbi beszámoló szerepelt: »valaki megkérdezte a miniszterelnököt, hogy szeretné-e, ha magyarország az EU-ban maradna. ‘Egyértelműen nem’« – mondta, hozzátéve, hogy ‘Magyarországnak nincs más választása, mert exportjának nyolcvanöt százaléka az Európai Unión belülre irányul’.« Ha jól értem, az a vezető, akit a magyarok az országuk irányításával bíztak meg, afölött sajnálkozik, hogy pont ezzel a szerencsétlen geopolitikai lokációval megvert népet vezeti, ami ráadásul annyira ostobán alakította a múltját, hogy az a nyugati szövetségekbe, a NATO-ba meg az Európai Unióba vezetett az ország többségének szabad akarata folytán, csak mert az ezer itt töltött év ostoba vezetői maguk is a nyugati orientációban látták az ország identitását és érdekeit teljesülni.

Persze nem az ezer évvel van baj, az dicsőséges volt: Orbán Viktor kifejezésre juttatta, hogy a legutóbbi harminc évben romlott el a Nyugat, ez az az időszak, amikor »minden rossz az európai történelemből Brüsszelbe ágyazódott«. Netán a miniszterelnök a magyarok biztonságát és jólétét garantáló nemzetközi szervezeteknek arra a döntésére gondolt, amely szerint elfogadják a magyarokat teljes értékű tagnak? Ahogy a Putyinhoz dörgölődző Gyurcsánynak egykor, úgy ma a vele szövetséges Orbánnak is az Európai Unió áll az útjában. Gyurcsány kapkodó és zavarodott fantasztaként csak lassan értette meg, hogy a néhány éves átmenetnek gondolt, pár egyszerű intézkedéssel levezényelni tervezett nyugatos modellváltás orbitális hazugság – úgyhogy a megoldás is hazugság lett: azt kell állítani, hogy a modellváltás sikerült.

A következmények ismertek: Orbán Viktor szerint Magyarországot ki lehet léptetni a közép-európai realitásból, és azt lehet állítani, hogy a magyarok megúszhatják a modernizációt, az igazodást a huszonegyedik század kihívásaihoz. Amikor aztán a mese a maga súlya alatt összeroskad, mert a szabadságért, jólétért és védelemért elvárt minimális lojalitást és igazodást a Nyugat számonkéri a magyarok miniszterelnökén, a megoldás természetesen a hazugság. Nem Orbán Viktor politikájával van baj, nem Orbán Viktor bűnözött és/vagy hibázott, nem Orbán Viktor nézte be a magyarok kulturális identitását és/vagy a világpolitikát, hanem a teljes Nyugat, amelynek a közvéleménye, a sajtója, a polgárai, az ideológusai semmiféle, Kárpát-medencében jól ismert állami nyomás alatt nem állnak, bőven van elég szándékuk és lehetőségük a kormányaik meg az Európai Unió politikájának bírálatára, mégse deklarálják, hogy az Oroszországgal vívott háborújuk meg az Oroszországot illető szankcióik elhibázottak volnának. Bizonyára megbolondultak – kimosta az értelmüket az LMBT-lobbi, a bevándorlás meg az eltörléskultúra. Eszüket vesztették: a wokeizmus vírusa megtámadta az értelmüket. Az a Nyugat, amelyik kétezer éve a világtörténelmi fejlődés, a technológiai és kulturális innováció meg a társadalmi haladás motorja, most vakon téblábol.

Különös, hogy amíg Orbán Viktor nem rendezkedett be kétharmaddal Magyarországon, a Nyugat még jól működött. Különös, hogy a civilizáció eltévelyedésének mértéke annak ütemében nő évről évre, ahogy a magyar miniszterelnök egyre több hatalmat és vagyont ragad magához, és ahogy egyre fokozódik a nyugati hatalmak számonkérési szándéka vele szemben – bizonyára véletlen egybeesés. Ugyan mi fejezné ki hívebben Orbán Viktor hallatlan békevágyát és a magyarok igyekezetét, hogy a háborúból kimaradjanak, mint az, amikor a kormányfő Putyin üzenetét kézbesítve Ukrajnát rommá lőtt senkiföldjének nevezi? Jelzem, hogy amint Gyurcsány 2006-os hazudozása a harmadik köztársaság bukásába torkollt, úgy ez a rettenetes identitáshamisítás meg az ahhoz tartozó önáltató hazugság az ukrán fronton gomolygó, brutális erejűnek ígérkező történelmi vihar nyomán még sokkal nagyobb bajba sodorhatja Magyarországot.

Az ötvenes évek fiatal állampárti bürokratái arról számoltak be, hogy hallatlan sokként érte őket a forradalom, aztán Kádár Jánosnak a magyar valósághoz már sok tekintetben alkalmazkodó politikája. Addig szentül hitték, hogy ha valami nem működik, mondjuk a parasztok nem akarnak belépni a termelőszövetkezetbe, annak oka csakis az ellenség aknamunkája lehet, ami karhatalmi módszerekkel és szigorú rendeletekkel elhárítható. Hisz Magyarország teljes morális és intellektuális fölényben van: a legnagyszerűbbek vezetik. Azok ott, Nyugaton a posztfasiszta NATO-tól kényszerítve meg a Marshall-terv Amerikában kovácsolt rabláncára fűzve a vesztükbe botladoznak. Nagy áldás, hogy a magyarokat a hatalmas keleti birodalommal ápolt testvéri kapcsolatuk megvédi ettől – legtöbbjük vakon hitt ebben. Aki végigolvassa az elmúlt hónapok kormánysajtóját, vagy a miniszterelnököt hallgatja, ugyanezt érzi. Nem, nem és nem: az nem lehet. Az nem lehet, hogy amikor az Egyesült Államok megmozdul a roppant haditechnikájával, a politikájával meg a gazdaságával, az ilyen. Az nem lehet, hogy az Európai Unió – ha kelletlenül is –, de tényleg nekiáll hadat viselni az agresszorral. Az nem lehet, hogy a Nyugat belső szerkezete, mélyállami struktúrái valamennyi, migrációt, LMBT-aktivizmust és eltörléskultúrát illető mantra percenkénti ráolvasása ellenére pont ugyanazok, amelyek 2010 előtt voltak, amikor Orbán Viktor még keletről származtatta az olajat, és nyugatról a szabadságot. Mélyen tisztelt nertársak, jelzem, hogy a Nyugat még mindig erős – ez pedig jó hír. Az Európai Unió nem egy viperafészek, ahogy Orbán Viktor látni és láttatni akarja: bevállal még egy akkora drámát is, mint ez a háború. Sőt, elmegy akármeddig annak a kultúrának a védelmében, amelyben közös a magyarokkal, miközben Orbán Putyinnal szövetkezik az olcsó gázért, amit aztán meg se kap.

Aki eleget olvassa a rendszer sajtóját, a magyarázatokat is ismeri: a magyarság sosem volt nyugati – az, hogy katolikus meg protestáns lett, az, hogy latin ábécét használ, senkit ne tévesszen meg. A finnugrizmus a magyargyűlölők hazugsága: a magyarság a türk népekkel rokon. A Nyugat kivetkőzött önmagából: az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, a veszett lengyel-ukrán-balti tengely a maga tehetetlenségének foglya. Értem az intellektuális hiátusokból fakadó indulatot: az elmúlt tizenkét évben jól ment az ország szekere, vagyis hát jobban, mint valaha. Nyilván sokan érzik úgy, hogy ha bukik az Orbán-rendszer, oda a jólét. És valóban:

Aki nem akarja érteni a történelmi folyamatokat, az a jólétet Orbán Viktor briliáns vezetőI képességének tulajdonítja.

Ha picit mégis hajlandó befogadni a tágabb kontextust, arra jut, hogy ez az a tizenkét év, ami már az Európai Unióhoz való mélyebb integrációt, a nyugati módszertan átvételét, a nyugati tőke és technológia behívását hozta Magyarországnak – ez okozta a jólétet meg a nyolcvanöt százalékos exportot, ezzel szabadságharcol Orbán Viktor Fehéroroszország és Szerbia oldalán.

A Nyugat államai vitáktól hangosak, hatalmi harcokkal teljesek, amiket a túl erős szereplő hiánya, sokféle egymásnak ellentmondó érdek és szándék hajt – csakhogy ez nem a Nyugat gyengesége, hanem az ereje. Orbán Viktor és ideológusai nem veszik észre, vagy inkább tudomásul, hogy az általuk a történelem szemétdombjára óhajtott és kiutalt Nyugat nem romlott el – mindig is ilyen volt: végletekig megosztott, végletekig erős és végletekig győztes. Azt sem tudják vagy akarják megérteni, hogy a Nyugat megosztottsága, ereje és sikere nem az aktuális vezetőin múlik. A Nyugat lassú, hibás, problémás, néha ijesztően gyengének látszik, de amikor lendületbe jön, a mélyben megbúvó ereje, amely a szabadságából és a realitáshoz való ragaszkodásából meg az erre kiépült mélyállami struktúrákból fakad, legyőzhetetlenné teszi. Nem Joe Biden visel itt hadat, hanem az örök Egyesült Államok – ha úgy tetszik, annak mélyállama. Nem Olaf Sholz és Emmanuel Macron, hanem a sokféle nemzetállami törekvés káoszát kínnal-keservvel egyetlen akaratba foglaló Európai Unió – és nem általában Oroszország ellen, hanem Putyin rezsimje ellen. A Nyugat alkonyának spengleri jóslata már több mint száz éve eredménytelenül vár a beteljesülésre, mert a lenyugvás nem folyamat, hanem állapot. Orbán Viktor hiába várja lázasan a civilizáció végét az ezeréves magyar állam első olyan vezetőjeként, aki úgy csatolja Kelethez az országot, hogy az nincs idegen megszállás alatt – pedig jól érzi: ezt a politikát már csak a világrend összeomlása mentheti meg. Oroszország nem szövetséges, mert a tartótiszt nem az ügynök barátja. Sorsuk mégis közös – Oroszország ugyanazzal a bajjal néz szembe, amellyel egyetlen európai és észak-atlanti szövetségese, Magyarország: mélyen gyökerező szabadság, polgárosult középosztály és a teljesítmény tisztelete nélkül egyetlen szűk hatalmi kör egy lélektanilag megalapozott, mézédes mesével egy egész népet rabul ejt.”