Ózd. Sosem menti fel magát az amatőr szinjátszóként 46 éve embert ölő Liebe Attila

Ma is Ózdon él, egy vele majdnem egykorú társasházi lakásban. Munka mindig akadt, takarító vállakozóként dolgozik társasházaknál, verseket ír és mond. A kritikusai szerint is van érzéke a költészethez, az előadóművészethez.

– Egy versmondó versenyről azért zártak ki, mert én vagyok a Liebe Attila. Pontosabban nem is a nevem, hanem az ózdi fojtogató bélyeg miatt – sóhajtott Liebe. – Néha úgy érzem magam, mintha újra és újra meg akarnának büntetni azért, amit egyszer elkövettem. Ambrus Attilának megbocsátottak, pedig ő fegyvert fogott másokra, ölt volna ha kell, direkt, de szerencséje volt. Nekem nem, s ezért bűnhődöm nap mint nap.

Liebe Attila 1985-ben gyilkolt: azt állítja, ezután már csak a neve, a múltja miatt vonták eljárás alá

A Blikk által megkérdezett színházi szakértő szerint valóban igaz, hogy a légszomj okozta tehetetlenség és kétségbeesés fejti ki a tragikus vég bekövetkezte előtti legvalósághűbb halálközeli élményt. Sztanyiszlavszkij alkalmazta először a modern színjátszásban ezt a módszert, mindig hangsúlyozva, a teljes átélés játék, színészi játék, ahol a játékosok soha nem veszíthetik el az önkontrolt, mindig tudják, hol kell megállni.

Liebe Attiláról az emberölési ügy nyomozása során több pszichológus szakértő is megállapította, hogy a férfi elméje egészséges, pontosan felfogta, mit tett, s a következményekkel számolnia kell. Ugyanakkor az egyik szakértő azt írta, szerinte a gyanúsított az orosz színházi mester teljes átélésre játszó instrukcióinak kontár másolója, aki e mögé rejti el a perverzitását. Lételeme, hogy elkábított nők zsongják körül, valós a veszély, hogy újra egy nyakhoz nyúl.

– Negyedszázada, amióta az utolsó alaptalan vádak alól felmentett a bíróság, nem járt itt rendőr, nem volt ellenem eljárás még csak szemetelésért sem. Életemben egyszer, 1985-ben hibáztam egy hatalmasat – mondta a férfi. – Ennek a terhe alatt élek, sosem lesz nyugtom. Persze, meg sem érdemlem, így is fel lehet fogni. Bűn és bűnhődés az életem, tele feloldozhatatlan ellentmondásokkal, hiszen én sem tagadom meg magam. Ám nem vagyok meghasonlott, nem vagyok kártékony, nem vagyok rém, aki elől zárni kellene a tizenéves lányokat. Egy egyszerű, vidéki, városi poéta vagyok. És igen, bélyeggel. Nem könnyű ezzel együtt élni, nagyobb erő kell hozzá, mint hogy feladjam. Mert tudom, az lett volna a könnyebb út az „ózdi fojtogató” megnevezés megszüntetéséhez.