Fedor Vili: Mintha bennünk, miskolciakban lenne valamiféle kimoshatatlan pesszimizmus, egyfajta szürke szűrő

Mégis, mintha bennünk, miskolciakban lenne valamiféle kimoshatatlan pesszimizmus, egyfajta szürke szűrő, amin keresztül látjuk városunkat. Hogyan lehet azon a képen változtatni, ami bennünk él magunkról, a szürke, szmogos iparváros kép formájában?  Mikorra találhatja meg Miskolc az újfajta identitását?  

– A rendszerváltás környékén, a kilencvenes évek elején jutottam el odáig, hogy rájöttem, valami véget ért ebben a városban. Véget ért az, hogy Miskolc az acélváros, az ipar fellegvára, ahol dübörög a kohászat. Ezzel gyorsan szembesültem, mert apám a Lenin Kohászati Művekben dolgozott, és egészen közelről éreztem azt a fájdalmat, amit ő – bár akkor már nyugdíjas volt -, mégis átélt.  Szerintem nagyon sokan megértették akkor, hogy valami véget ért. Valami újnak kell elkezdődnie. Ne szépítsük. Miskolc történetének legsúlyosabb válságát éli. Új víziókra van szükség, ha úgy tetszik új álmok álmodóira. Ennek keresése zajlik most is. Nagyon fontos, hogy megértsük: a negatív folyamatok a rendszerváltás előtt elkezdődtek. A nyolcvanas évek közepén már érezhető volt, hogy az a fajta nagyipar, ami Miskolcot akkor jellemezte és a miskolciak megélhetését jelentette, a világban átalakulóban van.  Az ipar összeomlása, és a rendszerváltás időben egybeesett. Az összeomló nehézipar egyik napról a másikra 60 ezer ember egzisztenciáját temette maga alá. A nehéziparból, nagyjából családtagokkal együtt ennyien éltek akkor. Ezt a traumát Miskolc még ma sem heverte ki. Én a válságból való kilábalásban nagyon fontos szerepet gondolok a város kulturális értékeinek, épített örökségének, természeti adottságainak. A természeti, kulturális és épített csodáknak olyan sokasága található Miskolcon, amely egyetlen magyar városban sem. Nekünk mindenünk van, meg kell tanulnunk élni ezzel az adottsággal. Ez nem könnyű, mert sok évtizeden keresztül nem erről szólt az élet Miskolcon. Én úgy próbáltam a változást segíteni, hogy elkezdtem megírni, legendákba ágyazni a városi régmúlt üzeneteit, mert meggyőződésem, hogy a legendák különleges hidak a múlt és a jövő között. És ez a híd átvisz bennünket a jelen szakadékai fölött, ha megismerjük őket és megértjük üzeneteit. Könyveimmel szeretnék ablakot nyitni egy vállalható, elérhető és szerethető világra.

Hogyan kezdett el Miskolcról elszármazott hírességek után kutatni?  

– Magával Miskolccal sokan foglalkoznak, de azokkal, akik elmentek a városból, senki sem törődött. Fejembe vettem azt, hogy ezeket a sorsokat kutatom, ezeket a miskolciakat illesztem be a város történetébe. Az első Ferenczi Sándor volt. Nem nagyon tudták a miskolciak, hogy ki ő, azon túl, hogy róla nevezték el az egészségügyi szakközépiskolát. Pedig közvetlen munkatársa volt Sigmund Freudnak, világhírű kutató, pszichiáter, akinek ma is követői vannak szerte a világban.  De jó példa Pressburger Imre is. A város emlékezetének nem volt része az, hogy megszületik a Szeles utcán valaki, és aztán néhány évtized múlva világhírű lesz, forgatókönyveket ír a legnagyobb színészeknek, és Oscar-díjat nyer. Szintén kevesen tudják, hogy Gyarmati Dezső, többszörös olimpiai és világbajnok vízilabdázó Miskolcon született, itt kezdett el sportolni. Kézilabdázott, majd ökölvívott, a meccseit a Népkerti Vigadóban játszotta. Az se volt ismert, hogy a legismertebb magyar zenés darab, a Csárdáskirálynő librettó szerzője a miskolci születésű Jenbach Béla.

Bevallom, sokféle könyvet olvasva jutottam el azokhoz, akik városunkból indulva lettek híres emberek. Ilyenkor kutatok tovább, rengeteg anyagot gyűjtök, korabeli cikkeket keresek, végignézem a családfát. Elmegyek a levéltárba, megkeresem, hogy hol lakott az adott személy. Azoknak is a nyomába eredtem, akik külföldön telepedtek le. Voltam Angliában Pressburger sírjánál és Bécsben a Jenbach testvérek hagyatékát kutattam. Ez ahhoz kell, hogy vissza tudjam adni a miskolciaknak ezeket az embereket, mert nem elég elmesélni egy történetet, hanem érinthetővé, emberközelivé kell tenni. Ezt viccesen visszahonosításnak nevezem, el kell helyezni őket újra Miskolcon. Például Ferenczi apja a miskolci főutcán híres könyvesboltot nyitott, ahol mindennapos vendégek voltak a kor legnagyobb írói. Irodalmi szalonként működött. Ha meg is tudod mutatni, hogy hol állt ez az üzlet, abban a pillanatban közelebb hoztad őt a miskolciakhoz.

A közelmúltban derült ki, hogy Mark Knopfler, az egykori világhírű Dire Straits gitárosa, zeneszerzője is miskolci gyökerekkel bír. Hogyan lelt rá?

– Ez a feltételezés már korábban lábra kapott, több magyar várossal, köztük Miskolccal is hírbe- hozták. Aztán egy angol nyelvű Ki kicsoda? kiadványban bukkantam rá. Nagyon vicces volt, amikor megtaláltam Knopfler önéletrajzát, mert abban azt írta, hogy „apám egy kis magyar faluban, Miskolcon született”.  Onnantól már tudatosan kutattam róla tovább. Kis József, a Megyei Levéltár igazgatója is sokat segített nekem. Mások mellett Knopfler története is szerepelni fog új  könyvemben, sok izgalmas miskolci legendával együtt.