A fesztivál egyik különlegessége a Magyar Honvédség jelenléte. Ők a különböző szolgálati formákat fogják népszerűsíteni és a Debreceni Hajdúdandár alakulatbemutatóval is készül – melyről Nagy Géza őrnagy beszélt. Emellett a Bánkúti Gerinc Radar Mérőpont alegység bemutatójával is jelen lesz a fesztiválon. De itt lesz a Területvédelmi zászlóalj tartalékos zenekara, amely már a felvonuláson is szerepet kap és a Debreceni Helyőrségzenekar, amely a Magyar Honvédség legnagyobb múltú katonazenekara. És egy katona dalárda is megjelenik a rendezvényen, világháborús katonadalokkal szórakoztatva a közönséget- mondta Nagy Géza őrnagy.
Március 3-án, pénteken, 14 órakor felvonulással indul a téli fesztivál. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy minél nagyobb számban kapcsolódjanak be.
boon .hu
Related
Május 11-én ünnepeljük Miskolc Város Napját, mely jeles napon programok sorozata várja a borsodi megyeszékhely lakóit.Fotók | Ablak a miskolci múltra I.Fotók | Ablak a miskolci múltra II. Programok Miskolc Város Napján:15.30 – Felvonulás a Centrum Áruháztól a Szent István térig a Miskolci Mazsorett Együttes és a Debreceni Helyőrségi Zenekar…

A negyven éve 1984-ben felszámolt 2. Honi Légvédelmi Hadosztályra emlékezett és koszorúzott annak nyugállományú tagozata május 24-én, péntek délelőtt Miskolcon, a Bocskai laktanya udvarán a volt parancsnoki épület bejáratánál elhelyezett emléktáblánál. A rendezvény a Helyőrségi Hagyományőrző Egyesület szervezésében valósult meg a Tiszta Égbolt Bajtársi Egyesület részvételével. A résztvevők emléklapot kaptak. Közreműködött az…
Mivel korábban megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását, a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg a Hortobágyon bomba hatástalanítása közben hősi halált halt tűzszerészek hozzátartozóinak járó összeget, írja a Magyar Idők. A lapnak Szendrei Zoltán őrnagy, a Honvédszakszervezet alelnöke elmondta: a Honvédelmi Minisztérium Hende Csaba minisztersége idején, négy évvel ezelőtt…
5 Responses
És akkor íme az Új Lendület Miskolcért közleménye: ” Az Új Lendület Miskolcért elnöksége visszautasítja mindazon feltételezéseket, amelyek Tóth Ákos lehallgatásakor elhangzanak. Az, hogy egy jelölt “pénzért” indul az egyesület színeiben valótlan állítás, hiszen az egyes jelöltekre eső kampányköltség keretet a jelöltnek el is kell költenie kampánycélokra. Veres Pál csapata az egész kampányban össze akarta mosni Kopcsó Gábor polgármesterjelöltünk választási indulását a Fidesz kampányfőnökével, Zárug Péter Farkas személyével, pusztán azért mert régi egyetemi barátságban állnak. Az Új Lendület saját kampánycsapattal és önkéntes segítőkkel dolgozik, ezért a feltételezés önmagában nevetséges, bármennyiszer is ismételgetik ellenfeleink. Az Új Lendület elnöksége vizsgálat keretében fogja tisztázni Tóth Ákossal az esetet. Az Új Lendület a Városért Egyesület Elnöksége”
Na akkor új lendülettel menjetek és takarítsátok fel a hányást meg az üvegcserepeket a belvárosban. Ennyi hasznotokat lássuk, több értelme a sumákolásotoknak úgy sincs
Jönnek a debreceni református szövetségesek, romániai honvédséggel együtt?
neked galíciai ómigránsnak nem mindegy?
Arra lesz egy külön másodmobillal felszerelt szabadcsapat Miskolc-Pegazus jelmezben