Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Miskolc. A hír igaz, húgomat bűnösnek találták csalás vétségében. A családom és én magam is áldozatok vagyunk

Alpolgármesteri közlemény

Munkám során védőnőként és mentálhigiéniás szakemberként sokszor láttam bele a családok titkaiba, ismertem meg nehéz, tragikus sorsokat. Mindig az a legfontosabb, hogy szétválasszuk a bántalmazót és az áldozatot.

A hír igaz, húgomat bűnösnek találták csalás vétségében. A családom és én magam is áldozatok vagyunk ebben a történetben. Magyarországon gyakorlat az áldozathibáztatás, szakmai munkám során sokat küzdöttem ellene.

Remélem jószándékú embertársaim érteni fogják helyzetemet, a politikai haszonszerzőkkel nem kívánok foglalkozni.

Közéleti tevékenységemhez ennek semmi köze. Eddig is a politikai közbeszéd megújításán dolgoztam, és teszem ezt ezután is, bármilyen módon támadnak.

Varga Andrea

Miskolc MJV alpolgármestere

Fotó: Miskolci helyi politikusok

23 Responses

  1. ” Eddig is a politikai közbeszéd megújításán dolgoztam, ”

    Hogyne, hogyne

    Minden videodat a szívembe zártam.

    7
    5
          1. 26?Hol van az már…Elszállt mint a lakcímkártya,meg a szakvizsga..:):):)

          2. nekem jó, ha ezt hiszed

            Sebe Gazdig Judit is örült neki

            7 szavazókörből 7 helyen bukott

            az komplett árnyékkormány támogatása mellett

  2. Tudjuk.
    Csak a Város lakói nem áldozatok.
    A városlakók a VV-frakció igazi nyertesei ???

    9
    3
  3. Hát hogyne Andrea a Kiliáni fákat is a húga vágatta ki, a vár fel nem építéséért is a húga a felelős, és ahelyett hogy normális lenne a tömegközlekedés a város legnagyobb problémája a vasgyári putrisor toldozása foldozása. Ezt is a húga súgta magának.

    2
    2
    1. Tudjuk, kooor-dító koordinátor , te vagy a VV-frakció Koh-i-Noor-a.????

      Az Óvónő2010 program keretében a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében zajló nagyszabású fikázások során 18 kastély és 12 vár ócsárlása valósul meg: nemcsak régi privatizációs elhanyagolásukat sikerül majd feledtetni, hanem új mocskolásokkal is gazdagodik a patás ördög kormánya, hogy a szivárványos moslékkoalíció adottságaihoz igazodó módon megfeleljenek az Dobrev-Donáth klán igényeinek.

      1
      1
      1. Ez az a várprogram ahonnan a diósgyői várat -hála a románok meg rostás agymenésének – a t kidobták?

        „Visszavonják a diósgyőri vár másfél milliárdos fejlesztésére benyújtott pályázatot és az így felszabaduló forrás egy része, 978 000 000 forint – keretjelleggel – a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram további, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból finanszírozott projektjeire kerüljön biztosításra. A diósgyőri projektre eddig elköltött több mint 150 millió forintot a büdzsé tavalyi maradványaiból fizethetik ki. ”

        Öngól Barom…

          1. Dehogy eddig olvastad, ennyi amit felfogtál belőle …Nagy különbség románbérenc…:):))

  4. arra a töketlenkedésre gondolsz amikor Gyuri meg Andrea learatta a saját korábbi hergelésük termékét?

    „Stewardess az utashoz:

    -Uram, kér vacsorát?
    -Miből lehet választani?
    -Igen vagy nem?”

  5. Miért, nem a tömegközlekedés járatritkításával kell törleszteni a MIK deviza-kötvényeket?

    Esetleg, MIK deviza kötvény pótjegy?

    Téglajegy a Búza-tér aluljáró befalazásához?

    Márványvásárlási rabat a Vajda-Zálogház oszlopsorának cseréjéhez?

    1. Törleszteni kell a MIK kötvényeket?Hogyhogy? :2013 Kriza „Miskolc minden adósságát átvállalta a kormnány”
      Hazudott a maestro?

      1
      1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Friss kommentek

Legnépszerűbb

Népszerű