Most ő a Krisztina a „mérges néni.”
Más?

„A budapesti Szent István park mellett laktunk szüleimmel egy elegáns bauhaus házban, gyerekként is éreztem, a szüleim is mondogatták, hogy nem a mi közegünk, többségében káderek éltek ott, egy közeli házban Aczél elvtársat vigyázta a posztos rendőr éjjel-nappal.
Otthon csendesen, visszafogott hangon beszélt csak családom politikai témákról, Szabad Európát is a nagyszüleimnél hallgattak csak.
Alattunk egy idős nő lakott, aki több alkalommal haragosan és fenyegetőzve csengetett be hozzánk, mikor kicsik voltunk és bátyámmal tologattunk valamit a szobánkban vagy gyorsabban futkároztunk plafonja felett. Egyáltalán nem voltunk “rossz” gyerekek, de a reakciói után extrán figyeltünk minden mozdulatunkra mert haragja valóban félelmetes volt.) Rettegtünk is a vele való találkozástól, inkább nem jártunk lifttel, sőt, az első emeleti lépcsőszakaszon lábujjhegyen tipegtünk át, ki ne jöjjön, kerültük őt.
Sok év telt el, már megszülettek a mi gyerekeink is, de alakja olyan mély nyomokat hagyott bennünk, hogy még őket is azzal vettük rá, hogy legyenek a nagyszülőknél picit halkabbak, mint amit vidéki családi házunkban megszoktak, hogy vigyázzanak, mert feljön a “mérges néni”. Pedig ekkor már több éve nem élt.
Néhány hónapja szüleimnél ültük körbe az ebédlőasztalt, mikor valahogy szóba került. Hirtelen mozdulattal, megokolhatatlanul beütöttem nevét a telefonom keresőjébe.
Radó Ilona.
A találatok között ott volt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és szinte biztos voltam benne, hogy jó helyen járok. Aztán a Nemzeti Emlékezet Bizottságának oldalán egy részletes életrajzot is találtam.
Ebből kiderült, hogy 1953. szeptembertől a Legfőbb Ügyészségen dolgozott főelőadóként, csoportügyészként.
1957. április 2-től a Legfőbb Ügyészség Büntetőjogi Osztálya főosztályügyészeként politikai büntetőügyeket tárgyalt, 1960 júliusától a Politikai Osztályon büntetőbírói felügyeleti munkát végzett. 1957-es minősítése szerint „nagy lelkesedéssel és párthűséggel veszi ki részét az ellenforradalmárok elleni törvényes harcból. Sok, igen nehéz jogi és politikai megítélésű ügyben látja el a Legfelsőbb Bíróság melletti vádképviseletet eredményesen”.
1958. augusztus 18-án „az ellenforradalmi jellegű bűnügyek feldolgozásában tanúsított lankadatlan szorgalmáért, politikai helytállásáért a Legfőbb Ügyészség 5 éves fennállásának alkalmából 600 Ft pénzjutalomban részesült.”
És hogy miért illette meg e jutalom?
Az 1956-os forradalmat követő megtorlás során legalább tizenhárom olyan büntetőperben képviselte a másodfokú vádhatóságot, amelyben végrehajtott halálos ítélet született, két vádlott törvényességi óvást követően életfogytig tartó börtönbüntetést kapott, egy vádlottat pedig távollétében ítéltek halálra.
A büntetőperek – a halálra ítéltek neveivel – a másodfokú ítélet kihirdetésének sorrendjében a következők:
– Micsinai István (1957. április 15.)
– Tóth Ilona és társai (1957. június 20.: Tóth Ilona Gizella, Gyöngyösi Miklós, Gönczi
Ferenc, Kovács Ferenc, az Obersovszky Gyulára és Gáli Józsefre szintén kiszabott halálbüntetést törvényességi óvás után életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták)
– Preszmajer Ágoston és társai (1957. július 9.: Preszmajer Ágoston – Radó az első- fokú bíróság döntését – a halálbüntetés kiszabását – megalapozottnak tartotta, a kegyelmi tanácskozáson nem ajánlotta az elítéltet kegyelemre)… „stb, stb