Az adóviták elhúzódásának a jogrendszerünk sajátosságai miatt számos oka lehet. Ezekből az elképzelhető okokból a Kúria egyik tanácsa kihúzott egyet egy nemrégiben hozott döntésével. A továbbiakban persze kérdéses, hogy ez a döntés mennyire fog precedenst teremteni.
A NAV ellenőrzés után esetlegesen következő adóviták sok esetben nem érnek véget még akár 8-10 év alatt sem. Ennek a döntő oka, hogy a vitákat két szinten bírálják el. Először a NAV első- és másodfokú szerve dönt az adott ügyben, csak ezt követően kerülhet a bíróságra az ügy, ahol szintén kétfokú eljárás következik. Ráadásul a bíróság az adóhatóság határozatának megsemmisítésével az ügyet vissza is dobhatja az első szintre, ahol minden kezdődhet elölről. Ehhez még azt is meg kell jegyeznünk, hogy az adóügy akár az Európai Bíróság, akár az Alkotmánybíróság (és extrém esetben a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság) fórumait is megjárhatja az adóper évei során.
A Kúria közelmúltbeli döntése némi vigaszt jelenthet az adózóknak, bár biztosan nem fogja forradalmasítani az egész rendszert. Egy olyan ügyben, ahol az elsőfokú bíróság az adózónak adott igazat, az adóhatóság a Kúria előtt „jogvédelmet” kért, (azaz addig ne kelljen lefolytatnia az új adóeljárást és az adózónak visszatérítenie a neki járó összeget), amíg a bíróság ítéletét a Kúria felül nem vizsgálja.
Az ügyben a Kúria úgy döntött, hogy az azonnali jogvédelem intézménye kizárólag az adózót illeti meg, az adóhatóságot nem.
A Kúria fenti döntése azt eredményezi, hogy a NAV-nak nem kell és nem is szabad bevárnia a Kúria ítéletét a megismételt eljárás lefolytatásával kapcsolatosan – azt az esetleges Kúriához való fordulástól függetlenül a rendes bíróság ítéletét követően el kell indítania. Ha ez a gyakorlat általánossá válik, az értelemszerűen az adóvitákat gyorsítja, hiszen azokból kiesik a kúriai eljárás akár fél-egy évre is elhúzódó időtartama. Ezen felül pedig hamarabb kapja vissza az adózó is az elsőfokú bíróság határozata szerint neki visszajáró adókülönbözetet.
Az már egy más kérdés, hogy ez a döntés tükrözi-e a Kúria egészének álláspontját. Mivel a magyar jogrendszer szerint a döntésnek nincsen precedens ereje, ezért a Kúria egy későbbi ügyben ettől eltérő álláspontra is juthat.
Adóellenőrzés, vagy adóper folyik cége ellen? Vegye fel a kapcsolatot tapasztalt adójogász kollégáinkkal!
Weboldal: kopogtatanav.hu
E-mail: info@kopogtatanav.hu
Telefon: +36 1 889 2800