¬ Az USA végigháborúzta az elmúlt évtizedeket. Ott milyen tapasztalatok vannak?
A nem megfelelően kezelt PTSD ott is okozott problémákat, ami meglepő módon jellemzően önsértésekben nyilvánult meg. A valószínűsíthető alkohol- és drogfogyasztás mellett az öngyilkosságok számának emelkedése is elő szokott fordulni. A legfrissebb háborúkra vonatkozó információkat ott sem közlik rögtön, de a néhány évvel ezelőtti adatok szerint az elhalálozott katonák között magasabb az öngyilkosságban elhunytak aránya, mint a harcok közben életüket vesztőké. Előbbi 20, utóbbi 17 százalék. De magas a szív- és keringési problémákban elhunytak aránya is. Pedig Amerikában a pszichoterápia régebben van a köztudatban.
¬ A posztszovjet államok talán nem éltek a pszichológia vívmányaival?
A sztálini érában a pszichológiát burzsoá áltudománynak tartották, ennek ellenére remekül alkalmazták, a kutatási eredményeit pedig használták. A fekete autó se véletlenül a hajnal 2 és 4 közötti időben ment az emberekért, amikor a legkevésbé tudtak ellenállni. Jelenleg az ukrán katonapszichológusok a NATO mentális egészségügyi rendszerében megfigyelőként működnek közre. Az ottani kollégák európai felkészítést kaptak.
¬ Ukrajnában sorozott katonák, hivatásosok, önkéntesek és zsoldosok is harcolnak. Ők milyen mentális állapotban kerülnek be és ki?
A mentális állapot elsősorban az egyén személyiségétől függ. A zsoldosok kevésbé involváltak, egy hazájáért harcoló ukrán viszont valószínűleg egészen másképp éli meg a harcot. A sorozott katonák azért vannak ott, mert kötelező, lehetséges, hogy alacsonyabb morálról indulnak. Nem tartom kizártnak, hogy az ő körükben magasabb lesz a PTSD kialakulásának aránya, de ezt majd a kutatások fogják tudni megerősíteni.
¬ Tehát a részvétel motivációja befolyásolja a katonák pszichológiai állapotát?
Hatással lehet rá, de továbbra is a személyiség a döntő. A leghatározottabb, leginkább motivált katona is elvesztheti mindezt, ha az első eldurranó lövés a mellette álló bajtársát találja el.
¬ Ez igaz az erőszakos bűncselekményekért, gyilkosságért bebörtönzött oroszokból lett Wagner-katonákra is?
Az ennyire aszociális, illetve antiszociális emberek nehezen tudnak a társadalomba integrálódni. Jórészt nem hirtelen felindulásból emberölést elkövetőkről van szó, hanem jellemzően többszörös visszaesőkről, akik életellenes bűncselekmények miatt kerültek börtönbe. Arra viszont, amire az oroszoknak szükségük van, tökéletesek: golyófogónak. Az orosz haderőnek ember kell, aki bármikor, szemrebbenés nélkül megy és lő, nem törődve azzal, hogy ki van a másik oldalon, így katonai szempontból működik a dolog. Ők nem jól kiképzett katonák, az elvesztésük nem nagy teher.http://hvg.hu
Ha tényleg ezt nyilatkozta az érsek, akkor nincs más hátra, mint hogy kimondjuk: egyedül maradtunk a béketáborban. Ez Orbáni olvasatban azt jelenti, hogy a világon csak és kizárólag mi akarunk békét, mindenki más háborút akar. Mondjuk én Orbán helyében elgondolkoznék a régi autópályás viccen…