Útvonal: Eger – Felsőtárkány – Lillafüred – Szentlélek – Mályinka – Dédestapolcsány – Nagyvisnyó – Szilvásvárad – Bélapátfalva – Mónosbél – Szarvaskő – Eger
Ha lennének a hazai hegyeken, a Tour de France-hoz hasonló megmérettetések, biztosra veszem hogy a következő kör az egyik leglátványosabb lenne. Ez a klasszikusnak mondható nagy kör magában rejti az országútizás minden szépségét és kínját egyaránt. Több mint 100 kmnyi tekerés, hosszú hegyi menetekkel, csodálatos környezetben.
A kört igazából bárhol elkezdhetjük, Én ebben a pillanatban a tömegközlekedéssel is könnyen megközelíthető, számos kifőzdével és kocsmával rendelkező Egerre gondoltam. Szilvásvárad fele kezdünk tekerni a forgalmas főúton, egészen a Felsőtárkány/Miskolc leágazásig, ahol jobbra fordulunk.
Itt az út bal oldalán biztonságos kerékpárút vezet, amit használjunk ki, így ha csak Felsőtárkányig is, de míg bemelegszünk, legalább nem kell figyelnünk az autókra. Az elnyújtott, forró nyári melegben véget-nem érő hosszúságú település végén enyhén emelkedni kezd az út, és a forgalom is cseppet mérséklődik.
Még pár kilométert árnyéktól mentes úton tesszük meg, de lassan összezárul a két oldalunkon húzódó erdősáv, és mire a tekergőző, szerpentines rész megkezdődik, már hűst nyújtó árnyékban tekerhetünk. A kacskaringózó úton haladva eleinte szinte minden kanyar ugyanúgy néz ki, ami kicsit frusztráló lehet, az előrehaladás hiányérzetét keltve.
Mindeközben az út alattunk komótosan és kitartóan emelkedik. Egy-két rövidebb szakaszt leszámítva, egyenletesen tart egyre magasabbra. Az út minősége átlagosnak mondható, sok helyen már új aszfalt csíkon gurulhatunk, de még mindig akadnak versenykerékkel óvatosságra intő szakaszok.
Répáshutához közeledve jobb kézre többször fantasztikus panoráma nyílik a hegy déli lankáira. Ha nem vesszük túlságosan versenytempóra az utat, érdemes ezeknél kicsit lassítani, és magunkba szívni a tájat.
Elérve Hollóstetőt az út végre folyamatosan lejteni kezd, és az út minősége is megfelelő a nagyobb tempóhoz., Egymást váltva jönnek a kanyarok, és a tempónk is eléri az 50-60at, aminél már könnyedén autókat tudunk előzni. Egy négyes hajtűkanyar kombinációt követően bal kézre kavicsos parkolóhoz érünk, melynek erdő felöli végén 3 forrás friss és hideg vízéből tölthetünk kulacsunkba – a miskolciak közül sokan járnak ide gépkocsival forrásvízért. A Szinva-, Bársonyos-források és a kicsit lentebb található Kis-kút mind a Szinva-patakot táplálják. Ezek közül a Bársonyosnak stabilnak a vízhozama.Itt mindenféleképpen érdemes megállnunk és vizet töltenünk kulacsunkba, mert újabb hosszú kilométerekre nem lesz természetes vízfelvevő hely utunkon.
Innen 2 km-t gurulunk még, és be is érünk a keleti Bükk egyik legismertebb turista célpontjára, Lillafüredre. Ismét, ha nem versenytempóban szeretnénk végig nyomni a kört, érdemes megállni kicsit a Hámori-tó partján, esetleg a kifőzdék egyikénél energiát pótolni, megnézni a Palotaszállót és annak függőkertjét valamint az abban található hazánk legmagasabb vízesését.
Folytatva utunk a tónál balra, Ómassa/Bánkút irányába fordulunk, és a tó partját követő jó minőségű aszfalton tekerünk tovább. Ez az út eleinte csak enyhén emelkedik, így ha tartottunk korábban szünetet, ismét van lehetőségünk visszamelegíteni lábaink. A festői tó és a ránk boruló erdő szemet gyönyörködtető. Pár kilométerrel később elhaladunk az Őskohó mellett, majd a pisztrángos-telepet is elhagyjuk balunkon.
Magyarország első ipari műemléke, az újmassai faszéntüzelésű nagyolvasztó, közismert nevén az ún. „őskohó” története a 18. századra nyúlik vissza. Fazola Frigyes, aki kiemelkedő eredményeket ért el a hazai acélgyártás megteremtésében, előbb a Garadna patak mentén 1810-1812 között megépített egy duzzasztógátat, mellyel létrejött a Hámori tó, majd 1813-ban Újmassán egy korszerűbb kohót, vasművet telepített. A kohó, mely 1831-ben átépítésre került, az 1870-ben Miskolc és Diósgyőr között telepített vasgyár üzembe helyezése után, 1872-ben fejezte be működését. A következő évtizedek során romba dőlt nagyolvasztót a diósgyőri kohászati üzemek hathatós támogatásával a XX. század közepén rekonstruálták. Az építmény Magyarország legrégibb ipari műemlékeként vált közismertté hazánkban és határainkon túl.
Az ómassai elágazásnál aztán erőteljesen jobbra és felfele fordulunk. Az út minősége erőteljesen romlik a kereszteződéstől, és lábunk erejére is sokkal jobban szükség lesz. Az újabb szerpentines mászás nagyjából 6 km-t tart, miközben a Garadna-völgyből feljutunk a bánkúti elágazásig. Itt követjük tovább az utat, haladunk Mályinka felé.
A sűrű erdő nyáron is kellemesen hűs árnyékot borít az útra, így ránk is, készüljünk fel a hosszú mászás utáni hűs menetszélre. Az út kis forgalmú, és a minősége talán egy fokkal jobbnak mondható, mint a felfele vezető szakaszé, így nagyobb tempót tekerhetünk ismét.
A néhol hajtűkanyarokkal tűzdelt régi főút csodálatos környezetben visz le minket az északi oldalra, Mályinkára. Átszeljük a települést, majd egy újabb nagyobb lejtő végén leérünk a szilvásváradi főútra, ahol balra fordulunk. Innentől erősebb forgalomra számítsunk, sajnos nem sok hely van az út szélén.
Ezen a részen szinte síkban haladhatunk, csak kisebb, lendületből tempóvesztés nélkül áttekerhető emelkedők állnak utunkba egészen Szilvásváradig. Itt egy nyújtott mászással tudunk átgurulni a városon, majd a túlsó végén ismét tempósabbra válthatunk. Ha jó időben vagyunk, és vizünk, energiánk fogytán, érdemes begurulnunk a Szalajka-völgybe, ahol pisztrángos és normál kifőzdéket valamint közkutat találunk.
Tovább folytatva utunk áthaladunk Bélapátfalván, majd Szarvaskőn, ahonnan kifejezetten nagy óvatosságot igénylő útszakasz következik egészen Eger határáig. Az út ugyan jó minőségű, de nagyon szűk, a forgalom viszont nagy és igen kanyargós. Ha túljutottunk a kacskaringós részen, már a kiindulási pontunkig szinte síkon tekerhetünk könnyedén.
Ez valami álmodozás kérem? Mi ez az antimiskolcizmus? Miskolc kimarad?
Lillafüred től Mályinkáig borzalmas az út minősége most jártam arra rettenetes néhol út sincs mert elmosta a víz.