A koncerttermeken túl a mozi világát is meghódította Gustav Mahler 1904-es V. szimfóniája azzal, hogy a Lydia Tár karmestert alakító Cate Blanchett mellett a minap bemutatott Tár című film másik főszereplője lett.
A világmindenséget és világmegváltást megfogni próbáló és önmagát folytonosan kereső Gustav Mahler zeneszerző életről és halálról szóló művei megint aktuálisak. VII. szimfóniáját nemrégiben a Bécsi Filharmonikusok adták elő a Müpában, pár nappal később a Budapesti Fesztiválzenekar a IX.-et játszotta, a mozikban pedig most látható a világhírű, képzeletbeli karmesternő, Lydia Tár tündöklését és bukását az V. szimfónián keresztül bemutató Tár című film.
Az V. szimfóniát hallgatva érthetővé válik, hogy a zenemű mennyire időszerű. Tragédia! Gyász! Győzelem! Mahler épp azokat a gondolatokat, vágyakat és keserű felismeréseket mutatja fel, amelyeket manapság is átélünk vagy el akarunk felejteni.
Az érzelmekben mindig is túlburjánzó Mahlert körülrajongták a fantomok. Hajlama volt a skizofréniára, a mániás depresszióra. A korszak két pszichiátere közül Carl Jung ilyen páciensről csak álmodhatott, Sigmund Freud viszont kierőszakolta, hogy találkozzon a zeneszerzővel, kibeszéljék a mentális zavarokat, és diagnózist állítsanak fel.
Mahler 1902-ben épp boldog volt, 42 éves korára végre saját tóparti házába költözhetett az idilli Karintiában. Túlesett egy súlyos betegségen, ünnepelték, anyagilag is rendbe jött, mellette volt a nála 19 évvel fiatalabb, első gyermekükkel várandós Alma Schindler. A bécsi társasági és művészeti élet kitüntetett szépségével, a zeneszerzést is kipróbáló asszonnyal az év márciusában keltek egybe. (Kilenc évig voltak házasok, két lányuk született. Később a felkavaró személyiségű Alma két korszakos gondolkodót, a Bauhaus-alapító Walter Gropiust és az író Franz Werfelt is rábírta a házasságra.) Minden adott volt a felhőtlen komponáláshoz, ám az epizódnak hamar vége lett.
Mahler még 1901-ben kezdett dolgozni az V. szimfónián, de lassan haladt egy-egy tételével, és egyre-másra felülbírálta önmagát. A tökéletességre törekvésért hálás az utókor, de a hibákat és a megalkuvást nem ismerő Mahler lobbanékonyságát nem mindenki fogadta el. Például Pesten sem, ahol az erősödő nemzetieskedő konzervativizmus és az általa képviselt haladó zenei felfogás miatt kiutálták az Operaházból, és majdnem három év után, 1891 márciusában távozott az igazgatói, vezető karnagyi tisztségeiből.
Az önostorozó depresszió aztán az V. szimfónia 1904. októberi kölni bemutatójakor újra rátört. „Senki sem értett meg. Bárcsak én vezényelhetném az első előadást ötven évvel a halálom után” – írta. Annyiban igaza volt, hogy a halála utáni ötven évben nemigen foglalkozott a világ vele. Azóta viszont a zeneműből több mint 230 felvételt rögzítettek lemezre.
A V. szimfónia több szempontból is zseniális, de nem akadálymentes.
Korszakos abban az értelemben, hogy a XIX. és XX. század fordulója, a fin de siecle (századvég) szellemi-kulturális mozgalmának megfelelően az addig érvényes értékrendet lejártnak tekinti, és az összeomlás után új formákat követel. De ezzel is vigyázni kell: Herbert von Karajan szerint Mahlert lehet úgy is játszani, hogy a zene banálisnak tűnhet. Ezért paradox módon az 1970–1980-as évek interpretációi nem hangsúlyozták az V. szimfónia modernista vonásait, sőt a romantikus elemeket nagyították fel.
A feleségének, Almának dedikált szerelmes levél, az Adagietto kizárólag vonósokra és hárfára írt lassú tétele Mahler munkásságának legpopulárisabb darabja. Ebben nagy szerepe volt Luchino Visconti olasz filmrendező 1971-ben bemutatott, Halál Velencében című filmjének, amelynek zenéjéhez felhasználták a III. és az V. szimfónia egy-egy ikonikus, könnyen befogadható részletét. Azóta a lemezkiadós marketingesek minden andalító válogatáslemezre felveszik az Adagiettót, és ez a tétel hangzott fel Leonard Bernstein vezényletével is a meggyilkolt amerikai elnök, J. F. Kennedy 1963. november 25-ei temetésén.
Azt mondják, ha a zenekar hatásosan játssza, a nézőtér mintha kicsit felemelkedne a padlótól.
A szimfónia többi tétele viszont a káoszelmélet prezentációja, Claude Debussy állítólag nem is tudta végighallgatni, kisétált a koncertről, a francia zene csodálói meg is értik, miért. Mahler fantomjai az Adagiettóban mutatkoznak meg igazán: a megosztott személyiség önképei harcolnak egymással. Tragédia és öröm, depresszió és fájdalom, kétségbeesés és győzelmi mámor.
Mahler tágítja az V. szimfóniában a határokat az érzelem túlhangsúlyozásával, a mű hosszúságával, a zenekar méretével, a hangos és a csendes közötti kontraszttal, a disszonanciával, a tonalitással.
És a fantomok jelen vannak Mahler saját konfliktusaiban is: híresebb karmester, mint zeneszerző, vívódása a városi lét és a túrázás, a kereszténység és a zsidóság között.
Az utóbbival kapcsolatban Fischer Iván, az egyik legihletettebb Mahler-interpretátor azt írja: „Valamennyi szimfónia közül az ötödik a legzsidóbb. Az első tétel a zsidó siralom félreérthetetlen hangulatába, a finálé a messiási öröm gyermeki látomásába vezet.”
Lehet-e egyáltalán magyarázni a zenét? Karmesteri kottából is más és más lehet az értelmezés. És kotta nélkül? Ha nincsenek irányító, befolyásoló jelzések, netalántán szavak? Az V. szimfónia megértésével felesleges próbálkozni. De erősen ajánlott megérezni.
Borítókép: Gustav Mahler / Forrás: cso.org