A Diósgyőri várnak azonban nincs politikai pártállása. Ezek mennek

Lovász Emese

 
A történet
2014-ben fejeződött be a Diósgyőri vár rekonstrukciójának I. üteme. Nem a tervezők tehettek arról, hogy a műemléket tisztelő, nagyszerűen mértéket tartó felújítás nyomán a díszítményeiben visszafogott, méltóságteljes képét mutató vár mégis torzó maradt. Úttörő vállalkozás volt ez a magyar műemlékvédelem történetében, nem tudtak egységes álláspontra jutni a döntéshozók, így maradhatott tető és a nyugati szárny emelete nélkül, csonka tornyával valamiféle rom-állapotot is megőrizve a vár.
Ezt követően 2016-ban kerültek a Műemléki Tanácsadó Testület elé a következő ütem tervei, és itt indult az a történet, mely szakmai körökben visszatérő viharokat, évekig tartó egyeztetéseket eredményezett. Időközben megváltozott a tervező személye, és született egy nagy fantáziával és tehetséggel megálmodott terv, mely azonban mint Csipkerózsika kastélyát fonta be, mind tovább burjánzó indáival az eddig megvalósult rekonstrukciót, és fedte el lassan az I. ütem valóságát.
A Testület azonnal megfogalmazta a „túlépítés” kérdését, egy jelentős gesztust téve annak elfogadásával, hogy a terv inkább „új vár építésnek” fogható fel, túllépve a műemlékfejlesztés kereteit, azonban megpróbálta idézni a klasszikus műemlékvédelem alapkérdéseit. Javasolta erősíteni a hiteles kutatások igazolta elemek meglétét, mindenekelőtt pedig jelezte, hogy a túlzott átformálás miközben illúziót kelt, eltereli a figyelmet a valódi értékekről. Jelezte, hogy egy műemlék épületnek vannak korlátai, és a megfogalmazott igények mérséklése (a kiállítási funkció mellett szálláshely, étterem, kültéri közösségi terek) oldani tudná a szakmai feszültségeket.
A tervek nyilvánosságra hozatalával ugyanis a helyi kutatók mellett megszólaltak a korszak országosan elismert régészei és művészettörténészei is, elmondva többségében jobbító szándékú észrevételeiket.
A történet itt feneklett meg. Mindebből a nagyközönség csak annyit észlelt, hogy telnek az évek és nem történik semmi, holott Miskolc előző, azóta sajnálatosan elhunyt polgármestere mindvégig támogatója volt az ügynek. Nem kívánta és kívánja akadályozni a II. ütem megvalósulását a mostani városvezetés sem. Éppen azért kérte a tervek részletes átvizsgálását, hogy végre elmozdulás történjen a holtpontról, újra fontolóra véve a korábban elhangzott javaslatokat, hiszen a végeredmény az építész és a műemlék szakma együttműködése kell hogy legyen, miután az eredmény mindkettőt minősíti majd a közvélemény előtt.
Ténylegesen figyelembe véve a várat kutató régészek, és az üzemeltetés előző években szerzett tapasztalatait, a következő javaslatok születtek:
– ne takarják el a felső- és az alsóvár közötti sziklákat mesterséges lefedések (beton alapú teraszok), még ha pl. a királynéi kert (melynek valóságát az itt fellelhető latrinák erősen megkérdőjelezik) valósulna is meg az egyiken. A teraszok megközelítéséhez sosem létezett (egy késői ábrázoláson meglévő kivételével) kijáratokat kéne nyitni az eredeti falszöveteken. A beton lefedések alatt létrejövő helyiségek (kőtár, személyzeti öltöző és szolgálati hely) másik helyen megfelelőbb környezetben valósulhatnának meg. Végezetül a lefedések eltakarnák azokat a korábbi építési periódusokból való falmaradványokat, melyeket az 1960-as évek műemléki helyreállítása példaszerűen bemutatott.
-ne épüljön meg a 16. századi ágyúállásokból „kinövő” két 14. századi kaputorony, melyeket a látogató nem tudna értelmezni.
-az eddigiekhez hasonló ablaknyílások kerüljenek a nyugati szárnyra, miután az ide tervezett hatalmas, mérműves ablakok meglétét régészetileg nem lehet igazolni. Az ablakok előtti erkély már korábban lekerült a tervről, hasonló okok miatt.
-a vitatott, de végül elfogadott 2. emelettel kapcsolatban már nem beszélünk a „szálláshely” funkcióról, de szükség lenne megfelelő kiállítóterekre, minden igényt kielégítő konferenciateremre, valamint a múzeumpedagogia számára létesített terekre, hiszen a vár nagyszerűen képzett tárlatvezetői révén sikeresen valósítja meg a küldetésnyilatkozatban foglaltakat: a Diósgyőri vár oktat és nevel történelmünk nagyszerű példáival.
Mielőtt bárki felteszi a kérdést, hogy miért nem írtam le mindezt korábban: aki dolgozott már hasonló projektben (ha zömében passzív résztvevőként is) ismeri az ide vonatkozó viselkedési kódexet. Mindezen túl az évekig tartó egyeztetések során mindig felcsillant a remény, hogy az ügy végül jó irányba forrja ki magát.
Most úgy tűnik, hogy a politika átnyúlt a hivatalos, szakmai út fölött, megszakítva a jelenleg folyó egyeztetéseket.
A Diósgyőri várnak azonban nincs politikai pártállása, szolgálhatna például lassú, de biztos pusztulása, amikor hol Szapolyai János, hol Ferdinánd király hívei birtokolták, kuruc és császári csapatok foglalták el. Napjainkban a vár nem tulajdona politikai pártnak, és nem képezi senki személyes tulajdonát sem. Nemzeti kincsünk, melynek sorsába joga van a Műemléki Tanácsadó Testületen kívül beleszólni mindannyiunknak, akár azoknak a turistáknak is, akiknek a kedvére épül.
Az európai várépítészetben is jelentős, romjaiban is szinte legépebben megmaradt várunk, az egykori királyi lakóhely megérdemli, hogy megőrizhesse királyi méltóságát. A körülötte zajló építészeti és műemléki vitákból nem lenne szabad politikai kérdést csinálni, ez méltatlan a várhoz, és a vitázó felekhez.
A felsővár hiányzó részeinek, a tornyoknak a rekonstrukciójával, a külsővár gyilokjárójának, kaputornyainak, a Mátyás-kori lépcsőtoronynak, és a 16. századi konyhának a megépülésével is megőrizné ez a terv a nagyvonalúságát, a tervező érdemei csak gazdagodnának a hitelességet megőrző megközelítés eredményeként.
Végezetül: a szakmai véleményemet korábban sem hallgattam el, pénzt, pozíciót nem féltettem. Az I. és a II. ütem kiállítási forgatókönyveinek az elkészítése fűződik a nevemhez (utóbbi esetben a gyilokjárók és a kaputornyok „Élménysétája”, a nyugati szárny középkori hangulatú ebédlője, illetve a konyha helyiségeit felhasználva). Mindkét esetben (az I. ütem eredményét bárki láthatta) becsülettel megdolgoztam a munkadíjamért. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje és a Pro Urbe kitüntetés nem járt anyagiakkal, a hosszú évek fizikai és szellemi munkáját minősítette, és számomra csak újabb kötelességet jelent.
Jövőre lesz 50 éve, hogy még régészhallgatóként megvolt a kézfogónk a Diósgyőri várral. Az eljegyzés már 15 évvel korábban.