Orbánnak akkor volt köze utoljára a békéhez, amikor a Vörös téren lesXarta…

„Demszky Gábor és a vörös kokárda, avagy a félelem az újraismétlődő múlttól – „Állnak a téren. Jobbra a Hagyományőrző Munkásőrség Lipótról szabadult tagjai gyülekeznek. Csunderlik Péter történész éppen autogramot kér Bumburnyák Lajos törzsvezetőtől. Komjáthi Imre a kisasztalnál ül, éppen hús nélküli pörköltszaftját tunkolja a hatnapos, száraz kenyérrel. Jobbra feltűnik az amerikai nagykövet. Mosolyogva Demszky felé biccent. A színpadon a zenészlegenda énekelni kezdi Szamuely Tibor egyik gyönyörű versét. A címe: »Addig gyilkolunk, amíg el nem jön a szép világ«.”
–
A zilált, zavaros tekintetű férfi megáll a vitrin előtt, és bágyadtan bámulja. Az üveg mögött serlegek sorakoznak: „Az Év Polgármestere, 1991”, „Az Év Polgármestere, 1993”, „Az Évtized Városvezetője”, „Az Évszázad építtetője”, „A Huszadik Század Széchenyi Istvánja”, „A leggyengédebb férj” – ebből több is van. Szelíden remegő kezével félretolja a díjakat (köztük az „Aczél György és Mark Palmer Kedvenc Szamizdatosa” vándortrófeát), és kihúzza azt az aprócska, selymes érintésű vörös kokárdát, amelyet kissé belepett már a por.
Felsóhajt, felül a képzeletbeli vörös gondolára az eltűnt idő nyomában.
Milyen régen, pontosan ötvenegy éve történt! Mennyire fiatal volt!
Nézi a vörös kokárdát, és nem hisz a szemének, a kokárda közepéből maga Kun Béla mászik elő, pontosabban csak a feje, illetve annak a nagyobbik része, hiszen a maradékot ellőtték a szovjetek, amikor a kivégzésével köszönték meg a korábbi együttműködést.”