Jelenleg is vetítik a Hadik Andrásról szó, Szikora János rendezte huszár-kalandfilmet: a színházban igen, a filmvásznon jóval kevéssé tapasztalt művész rendezésében, milliárdos állami támogatással készült alkotás a premier utáni első hétvégén alig 15 ezer embert tudott összehozni, 25 milliós árbevételt termelve.

A filmről szóló kritikánkat itt olvashatja el, a magyar film mélyrepüléséről szóló podcastunkat Deák Kristóf és Madarász Isti rendezőkkel pedig az alábbi hivatkozáson hallgathatja meg:

Eltekintve a film minőségétől, sokakban felvetődött a kérdés, hogy hogyan játszhat egy állami támogatású filmben Molnár Áron, a NoÁr mozgalom alapítója, aki színpadi karrierje mellett a kormány egyik legaktívabb kritikusa.

A felvetésre Molnár a Facebookon hosszú posztban válaszolt: azt írta, ez egy adófizetői forintokból készült film, amely nem a kormány pénze, valójában csak akkor kötne kompromisszumot, ha „befogná a száját” egy állami film forgatása alatt. Szerinte egy magyar filmben „ugyanúgy szerepelnie kell ellenzéki, mind nem ellenzéki színésznek, mert nem a pártpolitikai hovatartozás kell döntsön erről, hanem a szorgalom, az alázat és a tehetség.”

Hozzátette: már a casting előtt megszerezte a Hadik forgatókönyvét, mert – ellentétben az Elkxrtuk szereplőivel – nem akart asszisztálni egy állami kurzusfilmhez, a szöveg alapján pedig a Hadikot nem annak, hanem „baromi izgalmas” filmnek érezte.

Arról, hogy hogyan kerülhetett be rendszerkritikus közösségszervezőként egy állami filmbe, röviden úgy fogalmazott: véletlenül.

Szerinte „annyira nagy a kapkodás, a fejetlenség a regnáló kormányban, hogy egyszerűen, nem ment át nekik, hogy ki az a Molnár Áron”, a jól sikerült casting után pedig aláírta a szerződését. Azt is elmondta, hogy pont a Hadik olvasópróbája előtt készített videót Vidnyánszky Attilának címezve, ekkor rakták össze, hogy ő az a Molnár Áron, de, ahogy állítja, „ekkorra bármennyire is akarták, a kormány egyik tagja sem tudott kivetetni a filmből.”

Molnár azt is hozzátette: történelmi filmekre pártpolitikától függetlenül szükség van, de „a kokárda, a magyar zászló, egy történelmi film nem a regnáló kormány privilégiuma, pártpolitikától függetlenül kell, hogy erősödjön a nemzeti öntudatunk”, és feltette a kérdést, hogy „miért nem kapnak lehetőséget azok a filmalkotók, akik nemzetközileg is elismert rendezők”, mint például Mundruczó Kornél, Enyedi Ildikó, Reisz Gábor, Hajdu Szabolcs, Pálfi György, vagy Herendi Gábor.