Budapest mellett feltűnik Miskolc is. Miért pont azt a várost választottátok?
SZS: Először is, Tibi borsodi.
BT: Sárospatakon születtem, és nekem Miskolc volt nagyon sokáig a nagyváros. A történetben is kapóra jött, ez egy olyan állomás, ahonnan a szereplőknek el lehet jutni a Tátrába, nyilván nem mehettek Debrecenbe vagy Szegedre.
Nagyon izgalmas volt használni és átalakítani ezeket a tereket.
SZS: Azt is gondoltuk, hogy milyen szuper lehetőség, hogy nemcsak Budapestet mutatjuk meg, hanem eljutunk vidékre, egy kis faluba és egy nagyvárosba is. A magyar közönségnek is izgalmas, hogy beutazzuk az országot, megnézünk olyan ikonikus helyeket is, mint a Balaton.
Hogyan döntöttétek el, hogy ilyen technikával készül a film?
SZS: A forgatókönyvírás alatt alakult ki, hogy a rotoszkóptechnikáját választjuk. Először 2D hátterekben gondolkodtunk, de ahogy megjelent a szlovák producer, akkor jött az a lehetőség, hogy tud hozni egy 3D-s csapatot.
BT: Minden animációs rendező, amikor elkezd egy filmen dolgozni, látja maga előtt a technikát. Valahol az agyának a hátsó részében azzal is elkezd foglalkozni, hogy ezt meg lehet-e csinálni. Mi abszolút úgy képzeltük el, hogy ez a történet komoly színészi munkát igényel, bár tisztában voltunk azzal, hogy a rotoszkóp egy nagyon zavarba ejtő technika. A legrealistább animáció, de mégis más, mint az élőszereplős film, és vannak nézők, akiket ez a technika ledob a filmről. Ahogy veled is történt a te kritikád szerint is. De egyszerűen nem tudtuk máshogy elképzelni és gyárthatóvá tenni, hogy megtartsuk azt az érzelmi töltetet, amit a színészek hoztak be a filmbe. Ez a film fura módon szintén egy hibrid: az élőszereplős és az animációs világ határán lebeg.
SZS: Az animációs szakmában is van egy idegenkedés ettől a technikától.
Miért?
BT: Az animációs világban megvannak azok a fajta tradicionális beidegződések, hogy neked a semmiből kell animálni.
SZS: Hogy valami hogyan mozog és hogy lesz animálva, az egy plusz szakmai kihívás az animátoroknak. Nehéz volt összeszedni a csapatot, mert nem minden animátor szerette ezt a munkát, túl mechanikus volt nekik, úgy érezték, hogy nincsen benne az a szabadság, az a művészi output, mint egy klasszikus animációban.
BT: Ne kerülgessük a forró kását: ez az animációs világban olyan, mint egy csalás. Hiszen már felvetted a mozgást, a mozdulatot már megcsinálta a színész.
Hogyan vettétek fel az élőszereplős jeleneteket? Voltak díszletek, kellékek?
BT: Nem volt szükség zöld háttérre, egy egyszerű fotóstúdióban vettük fel, fehér háttérrel, minimális díszletek voltak.
SZS: Minden bútort és lámpaállványt használtunk, ami a stúdióban volt, hogy a teret jelöljük a színészeknek. Mindig elmondtuk nekik előre, hogy egy adott jelenetben milyen környezet van, milyen hangulat, milyen napszak. Tisztában voltak a világgal, ami körülvette őket.
BT: Olyan volt, mint egy nagyon korai színházi próba.
A színészek jól viselték?
BT: Szerintem jól. Annak mindenki örült, hogy nálunk nagyon rövidek voltak az átállások, nem kellett három órát egy lakókocsiban várniuk két jelenet forgatása között.
SZS: A bevilágítás sem volt túl extra, pár lámpával dolgoztunk.
BT: Lehet, hogy a véletlen műve, de a színészeink vizuálisan mind nagyon érzékenyek voltak, mindig el tudták képzelni, hogy milyen az a láthatatlan környezet, ami körülveszi őket. Persze voltak vicces szituációk, amikor egy kanapé volt a teherautó ülése, amiben úgy kellett ülniük, mintha vezetnének. Van ennek a fajta forgatásnak egy low-budget hangulata, közben pedig a Marvel-filmek is majdnem ugyanígy készülnek.
SZS: Ahogy a Trónok harcában is előfordult, hogy egy felmosófej volt a sárkány feje az élőszereplős forgatáson.
BT: Bár az még furcsább lehetett a színészeknek, hogy rajzfilmfiguraként látják magukat vissza.
SZS: Ne használjuk ezt a szót! Az animációs karakter megnevezés korrektebb.
A képmásukat adják, de mégsem. A lehetőség ott volt a kezetekben, hogy manipuláljátok a színészi játékot, használtátok?https://telex.hu/interju/2023/03/28/muanyag-egbolt-animacios-film-banoczki-tibor-szabo-sarolta