Pöcelében. Küldjél egy verset

Katalin Kohut
ápr. 6., Cs 19:51 (2 nappal ezelőtt)
címzett: én
Tisztelt Szerkesztőség!

Küldök két verset, ha tetszik Önöknek, kérem, tiszteljenek meg a legközlésükkel. Évek óta nem foglalkozom szinte írással, nem akarok megjelenni könyvekben, antológiákban, mert más, a valóság számít egyedül.
Két vers, a valóság és ami másoknak szólt sokáig, azért, hogy elfogadjanak.
Kellemes húsvéti ünnepeket!
Üdvözlettel:
Kohut Katalin
Kohut Katalin: Pöcelében
Különös, magányos bárkám
hánykolódik a pöcelében.
Errefelé nincsen Ararát-hegye,
olajág sem zöldül új Időknek,
a békegalambok kielégülten heverésznek
a begyükben dagadt odalökött napi kenyértől.
Egyre erősebb az orrfacsaró bűz,
a halál és dögök aratnak dicsőséget.
A patkányok építik a templomot
lefelé -, süllyed a világ.
Ráeszmélek hibernált állapotban,
még élek, de testem fekélyekkel mérgezett.
Megkísérlem a lehetetlent:
evezek a kanálisban hevesen,
fehér zászlómmal integetek,
hátha kiviláglik a sötétből,
s észlelik odafenn a fényben
tehetetlenségemet.
SOS jeleket kopog a szívem,
irigyen sóvárgom a kék óceánon futó
árbócos vitorlás hajókat.
Felidézem múltamból a szépet,
tervezem a jövő-képet.
2015. április 6.
***
H.Kohut Katalin: A húsvéti szeretet
A húsvéti nyuszi mit dúdolt magában,
hideg télidőnek jeges fogságában?
Hívja a Mikulást, segítsen őrajta,
rénszánját azonnal neki kölcsön adja.
Sok a csoki áru, csibe, hímes tojás,
helyére került már minden ecsetvonás,
örüljön a gyerek, erdőnép rágondol,
viruljon minden arc, kiléptek a honból.
Megannyi kisállat üzen a szíveknek,
megjött nyuszi népe szerető kicsiknek,
amerre ők járnak, emberség egyre nő,
ezer éves álom türelme eltűnő.
Tojásdad formában benne az új élet,
az erdő új szava végidőre éled,
amerre csak járnak, őszinteség tárul,
együtt érez minden, a szeretet ámul.
2018. március 20.