Hogy néz ki például rajzolva és apokaliptikusan a miskolci Tiszai pályaudvar meg előtte a villamosforduló?

Az alkotók korántsem lövik el minden patronjukat a világépítéssel. Ahogy halad előre a sztori, és ahogy a szereplők, a menekülő pár (Szamosi Zsófia és Keresztes Tamás) fizikailag is haladnak előbb Miskolcra, onnan pedig még tovább, úgy bontakoznak ki mindig az újabb részletek, mintha az oszló ködből: mozaikdarabok az apokalipszis utáni világról, az „emberfák” tulajdonságairól. Közben pedig az alkotók végig életben tartják a néző legegyszerűbb, szinte gyermeki tulajdonságát is: hogy látni akarjuk, hogy néz ki például rajzolva és apokaliptikusan a miskolci Tiszai pályaudvar meg előtte a villamosforduló.

Hasonlóan élvezetesen építkezik a sztori is, a remek forgatókönyv mindig épp annyit adagol, amennyi az adott pillanat kíváncsiságát kielégíti, de újabb és újabb felmerülő kérdésekkel fenn is tartja az érdeklődést. Ezek után csalódás egy kicsit, hogy a film legvége elnagyolt: bár ha alaposan elgondolkodunk a film – egyébként meglehetősen pesszimista – felvetésein, végül is meg tudjuk magyarázni, mi miért történik úgy, ahogy, de azért nem fájt volna, ha egy kicsivel jobban kifejtik a szereplők motivációt és érzéseit a végső döntéseik előtt, hogy a film lélektana is ugyanannyira jól működjön, mint az összes többi része.https://hvg.hu/kultura/20230410_muanyag_egbolt_kritika_magyar_film_animacio_szamosi_zsofia_keresztes_tamas