Galit Avinoam Facebook-bejegyzése:

Reggel indulás vonattal egy találkozókkal teli munkanapra Haifára. Eddig minden a szokásos.

Fél óra elteltével a hangosbemondó közli: “A vasúti pálya északi szakaszát személyi sérülés miatt a rendőrség rendeletére lezárták.” Megkérik, hogy szálljunk le a vonatról.

—

Kis döbbenet után félúton leszállunk a vonatról, és jó látni, ahogy mindenki együttműködik egymással, hogy valamiképp az egyórás távolságra lévő Haifába jussunk.
Arabok katonákkal, harediek és drúzok, egy fátyolba burkolt nő és néhány barát, akiknek a kikötőbe kell jutniuk egy ünnepi hajózásra.
Az egyik elmondja, hogy egy zaklatott lélek öngyilkos lett, a vonat elé vetette magát. Egy másik a buszokkal való továbbutazás lehetőségeit vizsgálja, a harmadik pedig egy taxiállomással rendelkező barátjával lebeszéli, hogy taxit küld.
A vonat minden utasa lejön a peronokra.
Nem járnak északra a vonatok.

—

Rájövök, hogy az első találkozóra biztosan nem jutok el. Felhívom az ügyfelem, hogy elmagyarázzam.
Egy ultraortodox nő áll mellettem, három kisgyerekkel.

“Tudod, hova kell menni? A férjem a fürdőszobában van, és nem tudjuk, hova forduljunk.”

Kóser telefonja van. Eltartana neki egy ideig, amíg megtalálná a busz peronját.

“Megvárlak. Menjünk együtt.”

Amikor megérkezünk, 50 ember mellett állunk, akik már a buszmegállóban várakoztak. Még 40 percet kell várni.
Az egyik várakozó vizesflakonokat húz elő, és szétosztja az embereknek. Egy katonanő harapnivalókat vesz elő, és az ultraortodox gyerekeknek adja. Egy arab nő hidzsábban ragaszkodik hozzá, hogy egy előrehaladott terhességben lévő gyönyörű etióp nő a nagy táskájára üljön, hogy megpihenjen. Egy fátyolos anya szoptatja a babáját valamelyik sarokban. Én meg azon kapom magam, hogy datolyát osztok a gyerekeknek.
Amikor kinyitom a táskát, tüntetésről való matricák esnek ki belőle.
Az ultraortodox nő rám néz, egymásra mosolygunk.

“Miért utazol vonattal? Nincs jogosítványod?” – kérdi.

“Természetesen van. A vonat gyorsabb az autónál. Ma nem igazán.”

—

Megérkeznek a taxis barátok, de csak néhány embernek van hely.
40 perc múlva jön a busz, de nem áll meg. Valószínűleg már tele van.
Egy óra múlva jön a következő.
Ting. Ügyfelem üzenetet küld: A vonatok újra üzemelnek.
Mindenkit értesítek erről, és indulok. Az ultraortodox nő búcsút int.
Egy perc múlva visszajön “Megölelhetlek?”
Aztán a fülembe súgja: “Menjetek az utcára, ne adjátok fel! Szeretném, ha előre haladnánk. Hogy a lányaimnak egyszer jogosítványa lehessen.”

—

Csodálatos dolgokra vagyunk képesek. Együtt.