1.
A függőkert alsó padján ülve,
vagy majdnem legalsó, úgy hiszem,
iszom a csillámló sziklafal szűrte
adalékmentes natúrvizem.
Forog a tél. A magány furcsa szó itt.
Levezeti bennem a röpke csönd
tompa mélyfúróit.
Turisták jönnek, sisteregnek.
Elnavigál egy-két szóvitorla.
Anyja prüntyög egy kisgyereknek,
ránk csuklik a hegy hórihorga,
a szél rebbenő közös szusz,
elfúj néhány mondatvéget,
lefordul még egy ötösbusz,
épp csak úgy, a szombat végett,
és fütyül a LÁEV
vonat rám,
de elmarad a visszafütty.
Szorítva flakon Bonaquám
csak ülök, és ez ritka ügy.
2.
Régóta tart felém a kezdet,
tudom, és komoly nyomás.
Próbáltam mást. Ez lett:
lágyéksérv és porckopás,
szemüveg, lúdtalp, epegörcs,
sárga fogak. Nem szépítek.
Szeplők, egy marha nagy szemölcs,
rossz szokások, tévhitek.
Mégis rohan felém az élet,
az évmilliárdos lenniség,
és bennem szűr át egy nemzedéket,
mint karsztvizet a hegyvidék,
átmos rajtam hitet, eszmét,
kioldódik minden álmom,
úgy, mint sziklák filterezték,
szénsavmentes minerálom.
3.
Ami az őskorban döccent,
most villanás. Az új képlet:
gyorsabban, jobbat, többet.
Fejlesztve menekül az élet.
Kőpengétől a bronzig,
már nem kor lenne, egy hét csupán.
Mire egy akkumulátor lebomlik,
már létrejön az újhumán?
Ami nem előre visz, az megrabol.
A fejlődés himnuszát zúgja,
az összes gyártósor és tech labor,
minden halmaz ehhez viszonyult,
hajtja a szent haladási pánik,
s most e korszakon át visz az út
a végső szingularitásig.
Zárlat
Ülünk szelíd karambolban,
mint két összetolt repohár.
Ölelj! Addig húzz magadba,
amíg a csípőd berotál!
Én nem ittam, te ovulálsz,
szezonja van ma a testnek.
ülünk szelíd karambolban,
mint akik épp hanyatt esnek.
Feladnánk, de az ösztön erősebb ma nálunk.
Halkan emanálunk.
Ez nem óda, az ódának megvan a saját szótagszáma és rímképlete. Például: Isten, álld meg a magyar, jó kedvvel bőségben, nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel. Az óda fenséges, magasztos mű.
Aki idegen szavakat, vagy ismeretleneket használ, ki kell írnia a vers alá a jelentésüket. Legalábbis így helyes. Kérkedésnek tűnik számomra a nem közérthető vers. A magyar nyelv egyszerű, tökéletes és szabatos. Minél tökéletesebb valami, vagy valaki, annál egyszerűbb, mert a tökéletességben rejlik a szépség és értelem minden formája.
„A szabatos, mindenki számára könnyen érthető, szakszavak, idegen szavak nélküli magyar nyelv feledteti a múltját mindannak, ami történt ellene. Dicsérjük a magyar nyelv megreformálóját, az időmértékkel beszélő zenei tehetségeket, akiknek mindezt köszönheti a nagyvilág.”
Mindamellett, hogy teljesen egyetértek azzal, hogy félted és óvod a magyar nyelvet az idegen szavaktól (magam is így teszek), tisztelettel megjegyezném, hogy ez egy vers, amelyben a költő – ma már sajnos egyre ritkábban előforduló módon – rímeket használ. A rímek sajátos szabályai pedig időnként bizony azt indokolják, hogy mondjuk „ásványvizem” helyett „minerálom”-ot használjon a költő. Ha elolvasod az alábbi sorokat, szerintem te is egyet fogsz ezzel érteni:
„átmos rajtam hitet, eszmét,
kioldódik minden álmom,
úgy, mint sziklák filterezték,
szénsavmentes ásványvizem.”
Igazad van és többszöri olvasás után nem is tűnik rossz versnek, a mai helyzetet tükrözi. Valóban rímes, csak a szótagszámok nem stimmelnek. Köszönöm,hogy felhívtad a figyelmemet rá.
Többszöri olvasás után kiderül, hogy nincsenek is benne idegen szavak, csak soha nem használtak. Elnézést a költőtől és gratulálok a helyezésért!
KI ez a fickó?