ja, a trottyos nuyugatifényes?

„Képzelt interjú Vágó Istvánnal.
– Vágó úr, jól tudom, hogy a Medimpexnek dolgozott?
– Igen.
– Szóval külkeres volt?
– Igen.
– Egy régebbi interjúban erről ezt fecsegte el: „Borzasztóan élveztem, hogy jó viszonyba kerültem a külföldi partnerekkel, és nemcsak az üzletről, hanem a napi politikáról, a helybéli művészetekről, történelemről is fecseghettem velük”. Ezekről nem jelentett soha senkinek?
– Nem.
– De nem tartja furcsának, hogy minden ilyesmiről „fecsegett” ezekkel a külföldiekkel, más mellett politikáról, és erről nem kértek Öntől információt? Hiszen tudjuk, hogy külkereskedelem aztán különösen fertőzött terület volt a hírszerzés szempontjából?
– Nem, nem tartom furcsának.
– De úti jelentéseket azért írt. Miről, kiről írt ezekben?
– Nem mondom el.
– Azt is mondta, hogy „éppen több évre szóló mexikói kiküldetés előtt álltam, amikor Vitray Tamás – akinél közben a riporteri szakma alapjait tanultam – megbízott, hogy vezessem a Kicsoda-Micsoda játékot.” Azt tudja, mit kellett volna csinálnia Mexikóban?
– Nem.
– Tudjuk a történészi kutatásokból, hogy a Medimpex kábítószerrel is kereskedett és csempészett. Erről sem tudott?
– Nem.
– Azt is tudjuk, hogy nemcsak a metakvalont terítették például az Egyesült Államokban, hanem egy Pemolin nevű droggal is kereskedtek. Utóbbit ráadásul hamisították is. Egy svájci gyárban ráütötték a Captagon márkajelzést, majd egy Nyugat-Németországban bejegyezett török cég segítségével Mexikón keresztül csempészték az Egyesült Államokba. Szóval éppen Mexikón keresztül. Ehhez mit szól?
– Semmit.
– De hát éppen oda helyezték volna, ami a tanulmány szerint a drogcsempészet egyik kulcshelyszíne volt.
– És?
– Hát nagyon meg kellett önben bíznia annak a rezsimnek?
– És?
– És aztán végülis Ön szerint csak azért nem került oda, mert Vitray Tamás, akit nem ok nélkül hoztunk összefüggésbe a hírszerzéssel, hiszen szintén egy impexnek dolgozott korábban, ráadásul a Néphadsereg agitpropos hadnagya volt, nem beszélve a későbbi működéséről… Szóval igen furcsa sokak számára, hogy magát is Vitray választotta ki. Ahogyan mondjuk a leningrádi ösztöndíjas Rózsa Gyurit is ő emelte fel.
– Miért furcsa, maga barom?
– Hát akkor nem furcsa. Köszönöm az interjút! „

ja, ja
ebben a kurva országban?

„Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találni sokat.

Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni. Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással megcsinálni. Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. „