Fotó: Május 1. ünneplők cipruson.
Cipruson járva sok látogató szeretne belekóstolni kicsit az északi terület hangulatába. A legtöbben a fővárost, Nicosiát keresik fel és ott sétálnak át a határvonalon – különleges érzés átkelni egy másik „országba” (még ha azt csak Törökország ismeri is el) a világ jelenleg egyetlen megosztott fővárosában. Először én is így terveztem, de aztán utánaolvasva rájöttem, nincs ott igazán semmi engem érdeklő dolog, viszont találtam valamit, ami sokkal inkább felkeltette a kíváncsiságom.
Famagusta az 1970-es évek elején a ciprusi görögök egyik legnépszerűbb üdülőhelye volt a szigeten. A világ minden tájáról özönlöttek a turisták a csodás tengerpartra, ahol remek szállodák, hangulatos kávézók, és nyüzsgő éjszakai élet várta őket. Az új városrész, Varosha, modern szállodáival és fényűző villáival olyan híres emberek kedvenc nyaralóhelyévé vált, mint Elizabeth Taylor, Richard Burton vagy épp Brigitte Bardot. Famagustának fénykorában 39 ezer lakosa volt, és évente 700 000 látogató fordult meg itt. Varosha igazi felhőtlen szórakozást kínált és az általános jómód miatt Ciprus riviérájának is hívták.
1974. július 15-én minden egy csapásra megváltozott. Egy államcsínyt követően aznap szállt partra a török hadsereg, amely azóta is birtokolja a sziget északi egyharmadát. A hotelben lakó turisták és a helybéliek épp csak a rajtuk levő ruhájukban menekültek el, hátrahagyva minden értéküket, hiszen azt hitték, maximum néhány napról lehet szó, míg a normál életmódjuk visszatér.
Nem így történt. A török hadsereg győzött és itt maradt, a város pedig közel fél évszázadra feledésbe merült. Szögesdróttal vették körbe és a fegyveres őrizet miatt még a fosztogatók se jártak itt. Néhány embernek azért sikerült belógni a területre és egészen elképesztő fotókat készítettek: a turisták ruhái még a hotelek fogasán lógtak, a kávéscsészék még ott álltak az asztalon, az autókereskedésben pedig vadonatúj, 1974-es kocsikat lepett be a por.
A félkész hotelek mellett azóta is állnak a daruk, míg az egész területet lassan benövi a gaz, a növényzet.
Elsőként a régi lakosok vethettek pillantásokat a területre, amikor 2003-ban az utazási korlátozások enyhültek a kettéosztott szigeten. Ugyan csak a szögesdróton túlról láthatták meg egykori otthonukat, sokakat sokkolt, hogy gyakorlatilag egy gazzal benőtt szellemváros fogadta őket.
Néhány éve a turistákat is elkezdték beengedi a területre, eleinte csak busszal, amelyből nem lehetett kiszállni, és a fotózás szigorúan tilos volt. A civilek, főleg az egykor itt élő lakók azonban addig szervezkedtek, míg végre a török és ciprusi felek az asztalhoz nem ültek. A városrész egyes területeit 2020. október 8-án végre megnyitották a nagyközönségnek.
Olyan az égbe meredő hatalmas üres és romos épületek közt sétálni, mintha egy katasztrófafilmben járna az ember. A házakat laza kötélkorlát védi, és feliratok, hogy a belépés nem ajánlott és veszélyes. Tiltva ugyan nincs, és nem is nehéz, hogy bárhova bemásszon az ember, de az őrök jelenléte és különösen az, hogy tényleg minden meglehetősen ingatag, nem különösebben bátorított a felfedezésre. Ráadásul viharos szél fújt, csapkodva a tárva hagyott ablakokat, kifejezetten félelmetes és vészjósló hangulat volt. Egy-két hotelbe azért besurrantam, de mindent kiürítettek, sok látnivaló már nincs bennük…
Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva – travellina.hu