„Most, hogy elértem az öregkort, akár 20 éves is lehetnék!”

Már a parlament által 2009-ben elfogadott Idősügyi nemzeti stratégia megállapította, hogy mind az alap-, mind a közoktatásban „hiányzik az idősekkel kapcsolatos társadalmi szemléletformálás”, illetve az oktatási-képzési rendszerben is csekély a 45 év fölöttiek részvétele. Ennek ellenére a mai napig nincs egy egységes időspolitikai és -oktatási stratégia Magyarországon. Az idősakadémia-féle rendezvények megyénként eltérő szinten és komolysággal zajlanak, a legtöbbször csak időszakos előadás-sorozatok formájában. Komárom-Esztergomban például legutóbb a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei adtak elő a kiberbűnözés és a biztonságos internethasználat témájában, ám a potenciálisan érintettek nagy számához képest csekély érdeklődés, mintegy ötven időskorúból álló hallgatóság előtt.

Az idősképzés feladata döntően a felsőoktatási intézményekre hárul. E téren pár éve némi fellendülés látszott, ám az akkori kezdeményezések többsége nem állta ki az idő próbáját. Számos, az aktív időskor megélésének segítésére és a nyugdíjasok oktatására 2017 táján létrehozott honlap ma már elérhetetlen, vagy több éve nem frissítették. Ebből arra lehet következtetni, hogy a korai lelkesedés valódi támogatás hiányában lelankadt.

Annak ellenére, hogy az idősügyi stratégia 2034-ig megfogalmazott céljai között szerepel az „idősek élethosszig való tanulásának támogatása”, illetve az „aktív idősödés feltételeinek erősítése, amely nem csupán a fizikai aktivitást, a munkaerőpiacon maradást jelenti, hanem a társadalmi, kulturális, civil életben való aktív részvételt is”, sokan szembesülnek vele, hogy félretolt nemzedék az övék, amelyre úgy tekint a társadalom, mint nyűgre. A nyugdíj – noha annak fedezetét ki-ki a munkás évei során megfizette – csapolja a költségvetést, ha a bajaikra gyógyírt keresnek, azzal csak növelik az egészségügy kiadásait.

Pedig ugyanaz az időskor, ami az egyik embernél a hanyatlást, a leépülést, az erők és képességek felmorzsolódását jelenti, sokaknál szép, békés, alkotó, a társadalmat is gazdagító szakasza is lehet az életnek. Ezt nem csak külföldi példák – Picasso, Goethe életműve – bizonyítják. A most 97. évében járó Kurtág György 91 évesen szerezte élete első – a milánói Scalában bemutatott –, nagy sikerű operáját. Fejtő Ferencnek pedig kétszer kellett megírnia életrajzi ihletésű kötetét, mert amit a hetvenes évei derekán kiadott, két évtizeddel később bővített kiadással kellett megtoldania.

„A harmadik kori tanulás lényege a szürkeállomány stimulálása” – mondja a hazai idősoktatás fellegvárában oktató Jászberényi János. A Milton Friedman Szenior Akadémia háromezer tanulóval büszkélkedhet, ahol az 50 év felettiek ötven kurzus és harminc helyi program közül választhatnak országszerte. Ahogy azt Jászberényi az Idősügyi kérdések Magyarországon című tanulmányában is írja: a cél a szellemi-lelki leépülés megakadályozása. De a szeniorakadémiák fontos közösségi találkozópontként is működnek, hiszen időskorban sokszor a magány a legnehezebb teher.

Az előadást követően ottjártunkkor is kisebb csoportokban vették birtokba az egyetemi büfében az asztalokat: kávéztak, beszélgettek az elhangzottakról, az élet kis és nagy dolgairól. A hallgatók progresszivitását és nyitottságát jelzi, hogy ezúttal például „a labdarúgás globalizációja a XXI. század elején” volt az előadás témája, és a hallgatóság nagyrészt nőkből állt. Lélegzet-visszafojtva hallgatták az előadót, füzetbe jegyzeteltek, és felhördült morajt váltott ki, amikor Jászberényi a FIFA-korrupciók történetéről beszélt.

hvg.hu