Bálint Natália
 
A megoldás: mert nem sikerült
A Németországban élő török állampolgárok kétharmada Erdoganra szavazott. Joggal merül fel a kérdés, hogy egy jóléti demokráciában, ahol minden szöges ellentéte annak a hibrid diktatúrának, amit Erdogan, Putyin vagy éppen Orbán épít, miért haragszanak ennyire az anyaországukra? De rossz a kérdés. Nem az anyaországra haragszanak, hanem Németországra.
Írtam már egyszer arról, hogy alapvetően három típusba sorolhatók a németországi magyar fideszesek, ezért csak röviden:
1. Akik még a huszadik században érkeztek vagy itt születtek, és az a kép él bennük Orbán Viktorról és a pártjáról, amit a rendszerváltáskor kialakítottak magukról, esetleg az, amit az első kormányzás alkalmával mutattak: szolid, polgári konzervativizmus. Plusz látják a letagadhatatlan integrációs csődöt, ami kőkemény szakpolitika kéne, hogy legyen, és amit Orbán meglovagolva gyűlöletpolitikává varázsolt.
2. Az erdélyi magyarok – ezt nem kell magyaráznom. Ráadásul a nagyobb Fb-csoportokat mind ők üzemeltetik, ők tartják fenn a gyülekezeteket, a hagyományőrző egyesületeket, ők szervezik a magyar események jelentős részét. Szorosan együttműködve a hivatalos diplomáciával.
3. Azok az alacsonyabban képzett magyarok, akik otthon nem tudtak megélni, itt pedig egy gyártósor mellett, három műszakban tengetik a napjaikat. Mivel nem beszélnek németül, első dolguk volt beköttetni a magyar adókat, és ha lejárt a műszak, eszik a propagandát a hanyatló nyugatról. És azon a szinten, amit Németországból látnak, bizony nincs sok ellentmondás. Miután kultúrára igényük sincs, nem járnak máshova, csak dolgozni meg vásárolni. Ennyit látnak és ismernek Németországból. A munkahelyükön a társadalmi periférián mozgókkal találkoznak, nem is a legszebb helyeken laknak, és őket csak megerősíti az, amit tapasztalnak abban, hogy Orbánnak igaza volt, hogy „ezeket” (muszlim migránsok) nem engedte be. Nem jó érzés, amikor a kollégád a hitére hivatkozva óránként kiteríti a szőnyeget, és húszperces szüneteket tart, míg te folyamatosan dolgozol, tény és való. Ez elég ok lenne önmagában is arra, hogy az itteni magyarok jelentős része fideszes legyen, de minimum mitanyánkos, viszont van más is, ez pedig az, hogy ezek az emberek a legritkább esetben képesek integrálódni.
És meg is érkeztünk a válaszhoz, miért szavaztak annyian Erdoganra Németországban. Azért, mert párhuzamos társadalomban élnek. Hazugság, hogy a németekből kihalt a nacionalizmus írmagja is. Arról van csupán szó, hogy a PC jegyében fegyelmezik magukat.
De az átlagember életét átszövik az ellentétek. Kelet-Németországban, ahol a Putyin által finanszírozott szélsőjobboldal a legjobban teljesít, a saját bőrömön tapasztaltam meg a valóságot, és a hideg kirázott. (Egy buszsofőr nekünk nem engedte kifizetni a jegyet, míg egy barnabőrű, fejkendős lányt nem volt hajlandó felvenni. Az első ülésről hátrazavart egy fiatal, színesbőrű fiút, minket pedig a végállomástól még két km-t vitt a menetrend szerinti járattal, mert meghallotta, hogy az autónkért megyünk a szervizbe. A végén pedig összekacsinott velünk, mert azt hitte, a szőke haj, világos bőr által összetartozunk. Oké, a genetikai tesztem szerint valóban „árja” vagyok, de atyaisten!)
A törökök és egyéb bevándorlók (igen, mi is, kelet-európaiak) tehát valóban ezerszeresen kell, hogy teljesítsenek ahhoz, hogy megbecsüljék őket. Az én buborékom, a művészvilág a társadalom felső tíz százalékába sorol. A magaskultúra művelői és fogyasztói egyaránt egyetemet végeztek, és itt általában (a művészekre ez pont nem vonatkozik sajnos) a képzettségük arányában is keresnek. Itt nem beszél senki kirekesztő módon, paradicsommadarak vagyunk, fura szerzetek, van köztünk mindenféle náció, és nem, nincs több meleg, csak szabadabb szellemek, akik rendben vannak magukkal, ezért felvállalják. Ezért nincs is kit kirekeszteni, mert akiket ki lehetett, azokkal már megtették az iskolában.
Mai cikk a Weltben, hogy a németek is botrányosan csúsznak le, ami az oktatás színvonalát illeti. A poszt alatti kommentek egytől egyig azzal magyarázzák a jelenséget, hogy „mert a kunta-kinték szintjére kellett levinni az oktatást”, illetve „nem csoda, hogy nem tudnak olvasni, amikor az osztályban tíz nemzetiség van, és a fele nemhogy beszélni nem tud, de nem is szobatiszta”. Igen, ez a másik véglet. A szegregáció természetesen fel sem merül, csak spontán megtörténik. A törökök pedig szintén párhuzamos társadalmat alkotnak, az otthoni TV-jüket nézik, amiből szintén ömlik a propaganda. Bemehetsz akármelyik török büfébe, megy náluk a török TV vagy rádió. Van itt is rádiójuk (Metropol), de ők szeretik a hazait hallgatni.
Beszéltem néhánnyal, akinek rokonai vannak otthon, vagy háza is. Sokan tervezik, hogy hazamennek nyugdíjasként. Német nyugdíjjal. A görög bácsi, akitől a kocsinkat vettük (patika állapotban), szintén azért adta el, mert hazament Görögországba. Vannak, akik évtizedeket élnek le itt, és hazamennek meghalni. A nemzetiségtől ez független.
Mindenesetre azok, akik nem éltek Erdogan Törökországában, Orbán Magyarországán, Putyin Oroszországában, csak innen nézik az ottani eseményeket, legtöbbször idealizálják azokat a rendszereket. Ugyanis otthon ők pont azok lehet(né)nek, akik itt a németek: a többségi társadalom. Ezért is akarnak a többséghez, a győzteshez csatlakozni, és az erős oldalára állni.
Németország felismerte a problémát, amit a globális kihívásokkal szemben vívott harcban az autokráciák jelentenek (szarnak pl. a környezetvédelemre, ami mindannyiunkat érint), de nincs olyan válaszuk a problémára, ami által ne csúsznának még lejjebb. Mint a szamár a gödörben: minél jobban tapos, annál lejjebb süllyed. Ha Németország helyzetbe hozza a kisebbségeit, a bevándorlóit, hogy legyen, aki annak a rengeteg 90+-os idősnek megtermeli a nyugdíját, és legyen, aki elvégzi azt a munkát, amit a német már nem hajlandó, akkor a többségi társadalom lesz frusztrált, és ez érthető is valahol, mert a helyzetbehozás az elvárásokból való engedést jelenti.
Aki ugyanazért az eredményért és lehetőségért kétszeresen kell, hogy teljesítsen, csak mert előrébb kell engednie szerencsétlen menekültet, fogyatékkal élőt…stb., sok esetben radikalizálódni fog. Mert az empátiát ugyanakkor nem fejlesztik itt sem. A politika és a média lehetnek politikailag korrektek, a valóság ettől még itt is a társadalmi különbségek éleződése, a gazdasági olló nyílása, az egyre nagyobb különbségek. Persze össze sem lehet hasonlítani a nehézségeket az otthoniakkal, de van veszély, és ennek időzített bombája a demográfia, illetve az az üvegplafon, ami fölé a legritkább esetben kerülhetnek olyanok, akik nem itt vagy nem németnek születtek.
Az itteni törökök, oroszok és magyarok leszavaznak a viszonylagos jólétükből a hazáikban regnáló hazaárulókra, ezzel úgy érzik, valahol a többséghez tartoznak. Más kérdés, hogy egy olyan többséghez, amellyel lehet közös az identitásuk, de a sorsot nem osztják.
A képen Mesut Özil egykori német válogatott török labdarúgó, akinek olyan jó barátja Erdogan, hogy még esküvői tanúnak is a török elnököt kérte fel, és válogatottságát is feláldozta érte. Ebből is látszik, hogy a kisebbségiség mint identitás akkor is megmarad, ha a németek legszentebb csapatában, a nemzeti tizenegyben vagy. Özilnek minden sikerült, csak a többséghez tartozni nem. Ezért erősíti azt az identitását, amely alapján többség lehet. A kérdés nyitja az evolúciós pszichológiában van: a többséghez, a falkához tartozni a túlélés záloga. Csak az igazán erősek képesek ezt az állati beidegződést meghaladni, és az autokraták erre is alapoznak, amikor egzisztenciális nyomorban és kulturális nihilben, vagyis totális függőségben tartják a népeiket. Mert minden fejben dől el. És a kérdés nem az, hogy sikerült-e jó helyre születned, hanem az, hogy sikerült-e meghaladnod az ősember vagy egy óvodás szintjét, és felépítened egy olyan önértékelést, amelyben nincs kisebbségi komplexusod? Az orbánistáknak, erdoganistáknak, putyinistáknak nem sikerült. És ami még nem sikerült, az felzárkózni ahhoz a nyugathoz, ahova vágytunk mi, és amire a kilencvenes években szavaztunk. A szabadsággal felelősség jár, amihez fel kell nőni. És ez sem sikerült. Kisgyerekek vagyunk társadalmilag, a kisgyereknek pedig atyuska kell, és akkor erősnek érezheti magát.
Bálint Natália – Oszd meg bátran! A megosztás azt jelenti, hogy megosztod, nem azt, hogy kimásolod. Pláne nem weboldalra, hogy aztán bevételre tegyen szert vele valaki. Ehhez nem járulok hozzá. A fenti írás teljes mértékben a saját szerzeményem, sem részleteiben, sem egészében nem másolható. De a megosztást köszönöm.