Jurgalski robbantja a bombát
Az elismert német krónikás, Eberhard Jurgalski négy évtizede gyűjti a megmászások adatait a világ nyolcezreseiről. Ő a Guinnes nyolcezresekhez kötődő rekordjainak validátora. Statisztikái a 8000ers.com oldalról tölthetők le. Mindent tud a nyolcezresek topográfiájáról, nála több csúcsfotót aligha látott ember a Földön. Ennek köszönhetően többnyire csípőből meg tudja mondani, hogy a kép az adott csúcson készült-e vagy sem. Ha nem, akkor ott van neki Rodolphe Popier, aki még Jurgalskinál is jobban ismeri a különböző csúcsrégiók morfológiáját, jellegzetes sziklaalakzatait. Ő a Himalayan Database elemzője is.
Jurgalski bő tíz évvel ezelőtt vette észre, hogy a korábban csúcsmászásnak elfogadott mászások csúcsfotói közül jó néhány nem a hegy legmagasabb pontján készült. Elkezdett jobban belemélyedni az elemzésekbe. A kutatás végül tíz éven át tartott, és igencsak sokat viaskodott, hogy mit kezdjen az eredményekkel. Azok ugyanis azt mutatták, hogy a 14 nyolcezrest megmászók listájának nagy része nem minden hegynek állt a legmagasabb pontján, vagy nem tudja/akarja azt igazolni. Itt ugye sokszor 30-40 évvel ezelőtt mászásokról van szó, a GPS korszak előttről. A különbségek jellemzően nem nagyok az elért pontok és a csúcs viszonylatában, távolságban 30-40 métertől kb 150 méterig terjednek. Jurgalski nem tételezett fel szándékosságot, hiszen a mászók akár hihették, hogy a legmagasabb ponton állnak, vagy éppen nulla volt a látótávolság, vagy egy brutálisan nehéz új útvonal mászása után a közelgő vihar előtt 60 méterre a csúcstól inkább visszafordultak. Mit számít az a hatvan méter, gondolhatnánk. Ez pedig az egész polémia sarokköve.
Érezve a dolog hegymászó-történelmi súlyát, Jurgalski először társadalmi vitára bocsátotta a témát, hogy a közösség határozzon meg toleranciazónákat, tehát hogy egy bizonyos, a csúcshoz még kellően közel lévő pontig minden korábbi mászást “fogadjunk el”. Nem akarta átírni a mászótörténelmet (ma sem akarja). Erre azonban nem igazán érkezett semmilyen proaktív javaslat, nemhogy kialakult volna egy konszenzus. Kb. másfél évnyi várakozás, és hosszas vívódás után Jurgalski úgy döntött, hogy nevekkel együtt publikálja a kutatása eredményét. Ez pedig alapjaiban rázta meg a mászóvilágot. Az aktuális teljesítők listájáról ugyanis hiányzott Reinhold Messner, de a 44 névből mindössze ketten voltak igazolhatóan minden csúcs legmagasabb pontján a tanulmány publikálásakor. Ezt a többség úgy értelmezte, hogy “Jurgalski át akarja írni a hegymászás történetét”. Erre a média rátett még egy lapáttal. Miközben ő semmi mást nem csinált, mint publikált egy tényeken alapuló elemzést, amelyben hangsúlyozta, hogy a legkevésbé sem vonja kétségbe az esetlegesen hibázó mászók érdemeit. Részletes elemzéseinek összefoglalóiban így fogalmaz:
“A jelenlegi cikknek semmilyen módon sem szándéka leértékelni vagy kétségbe vonni a korábbi csúcsköveteléseket. Mostanáig nagyon kevés információ állt a mászók rendelkezésére arról, hogy pontosan HOL találhatók a topográfiailag szigorú értelemben vett csúcspontok. Csak a közelmúlt technológiai újításai és az internet tette lehetővé, hogy elegendő mennyiségű adat gyűljön össze az ilyen komplex csúcsrégiók topográfiájának megértéséhez és rekonstruálásához.”https://www.mozgasvilag.hu/hegymaszas/hirek/egy-kinai-lett-a-negyedik-no-aki-elso-nokent-maszta-meg-a-14-nyolcezrest