A cigányság nem egy homogén népcsoportot jelent, számos etnikai csoportja létezik a világban, sokszor gyökeresen eltérő hagyományokkal. Egy részük asszimilálódott az anyaország népességébe, mások viszont máig szigorúan elkülönülve, hagyományok szerint élik mindennapjaikat.
A Gábor-cigányok túlnyomórészt Románia erdélyi és havasalföldi területein élnek, és a kultúrájukat kevésbé megtartó, házi cigányoknak nevezett népcsoporttól teljesen különálló nemzetségként definiálják magukat.
A Gábor-cigányok népviselete
A gáborok már messziről kitűnnek a lakosságból, így a Magyarországon élő családokat is könnyű felismerni: a nők a mindennapokban is feltűnő, színes népviseletet hordanak, a bajszot növesztő férfiak pedig széles karimájú, többnyire fekete kalapban járnak mindenhova.
A férfiaknál gyakori a lakkozott cipő, a fekete nadrág, az ing, az öltözet olykor díszgombos lajbival, azaz mellénnyel, zsebórával egészül ki. Kalapot a fiúk kamaszkoruktól kezdve hordanak. Az ápoltságra mindig nagyon figyelő nők bokáig érő, színes rakott szoknyát, blúzt és kötényt viselnek, valamint fejkendőt, míg a lányok piros szalagot. A szoknya alapszínei a korral változnak, eleinte világos, majd zöld és lila árnyalatok, végül kék és barna árnyalatok dominálnak.
Szigorúan őrzik a hagyományokat
A kalapos gábornak is nevezett népcsoport hagyományosan igyekszik minél jobban megőrizni önállóságát. A legszigorúbb szokások szerint házasodniuk sem lehet más nemzetség tagjaival, más csoportba tartozó cigányokkal, sem románokkal és magyarokkal. Identitástudatuk erős, közülük valónak azt tartják, akinek családja, rokonsága, házastársa is gábor, és akár az utcán is megismerik egymást.
Származásukról sok ellentmondásos információ kering, egyes források a havasalföldi, mások a kelderás cigányokhoz sorolják, bár ők ettől elzárkóznak, Tesfay Sába marosvásárhelyi tanulmánya szerint számos szokásukban az adventistákhoz kapcsolódnak, azt vallják magukról, hogy ők azok a cigányok, akik nem isznak, nem dohányoznak, nem válnak el, és hisznek Istenben. Az egyéves antropológiai vizsgálat során kiderült, hogy szabályaikat tisztelik, de egyes családok alkalmanként az alkoholfogyasztási tilalom felett szemet hunynak, ahogy a házasodásban is csak ahhoz ragaszkodnak, hogy a kívülálló fél vegye fel a gáborok hagyományait és vallását.
A válás valóban ritka, a nők hagyományosan otthon nevelik a gyerekeket, és fenntartják a háztartást. Már korán, tizenéves korban házasodnak a szülők közbenjárásával. A lány a hozománnyal együtt a férj családjához költözik.
A gábor férfiak a korábbi évszázadokban főleg fémművességgel, rézmegmunkálással, üstkészítéssel, tetőfedéssel és hasonló szakmunkákkal foglalkoztak, ma sokszor a kereskedelemből élnek.
Úgy tartják, részben a kereskedelem révén juthattak el Romániából Magyarország nagyobb városainak vásáraiba is, elsősorban így települhettek ide és szerte Európába az egyébként meglehetősen jómódú, összetartó családok. Erdélyben egyébként sokszor hozzájuk köthetők a hatalmas, látványos cigánypaloták.