Miskolcon. Senkiháziak kezébe került a popszakma. A Diósgyőr Fesztivál totális kudarc, a Rock50 csak sima kudarc Ezek mennek

Szvoboda Laszlo

 
Miskolc közönsége 2 hét alatt 2 magasra pozícionált fesztiválon is szórakozhatott az elmúlt 10 napban. Ez jó hír lenne, ha igaz lenne. De a mondat inkább úgy igaz: Miskolc közönsége 2 hét alatt 2 magasra pozícionált fesztiválon is szórakozhatott volna az elmúlt 10 napban, csak nem tette.
A Diósgyőr Fesztivál és Rock50 két kudarc egy hétre egymástól. Viszont mivel nem szeretnék igazságtalan lenni, így nem teszek a két rendezvény közé egyenlőségjelet, mert míg a Diósgyőr Fesztivál totális kudarc, a Rock50 csak sima kudarc.
Ami azonban feltétlenül összeköti őket, hogy mindkét rendezvényről a meghirdetés pillanatában biztosan látszott, hogy nem fog működni, hiszen a koncepciók, a fellépők névsorai, a helyszínek és a jegyárak együtt megmutatták: bukásra vannak ítélve.
Miért? Mert inkompetens emberek szervezték ezeket – ész helyett erővel.
***
A Diósgyőr Fesztivál által termelt veszteséget a piaci szereplők 100-150millió forint körülire taksálják, ami már országos szinten is rekordgyanúsnak tűnik. Piaci információk szerint ugyanis minimum 12.000 eladott jegy/bérlet kellett volna ahhoz, hogy a rendezvény nullszaldós legyen, ám jó, ha 2.000 belépőt el tudtak adni összesen. Már a rendezvény előtt beszédes volt, hogy előbb a DVTK bérleteseit engedték be ingyen a „nagy érdeklődésre való tekintettel”, majd az egyetemisták látogathatták a rendezvényt 50%-os jegyárkedvezménnyel, szintén azért, mert „hatalmas érdeklődés” övezte a fesztivált. (Az idézőjeles részek a rendezvény hivatalos kommunikációjában szerepeltek.) A rendezvény napján semmilyen közlekedési nehézség nem volt a stadion környékén, pedig tudjuk, egy 4-5.000-es nézőszámú meccs előtt is dugók, tumultusok tudnak kialakulni az Újgyőri Főtér és a 10-es posta közötti szakaszon.
Miért történt mindez?
Mert a Diósgyőr Fesztiválon semmi sem stimmelt – ennek a rendezvénynek egyetlen eleme sem volt rendben, teljesen kizárt volt tehát, hogy működőképes legyen.
Egy stadion mindig kiemelten kockázatos fesztiválhelyszín, mert részint nagyon költséges az installáció felépítése (a gyep védelme miatt többek közt), magas az üzemi rezsije, részint pedig a koncerteken kívül nehezen ruházható fel olyan szórakoztató elemekkel, amik megkülönböztetik a fesztivált a több-koncert-egymásután-tól. Persze aki nem ért hozzá frappáns megoldásnak gondolja, hogy nem kell körbe keríteni helyszínt és ez mekkora spórolás, csakhogy, ami a réven jött, azt végül sokszorosan elvitte a vám – piaci becslések szerint ugyanis a fesztivál bevétele a rendezvényen közvetlenül dolgozók (technika, beléptetés, büfések, biztonság, stb.) bérére sem volt elég.
A line-up (a fellépők névsora) mutatja azonban az igazi amatőrséget. Vasvillával összehányt előadók, mindenféle rendezőelv, egymásra épülés, műfaji logika, érdeklődési metszéspontok nélkül – ez pedig a piac és a szakma ismeretének abszolút hiányára vezethető vissza. Ugyanis hatalmas különbség van aközt, hogy egy előadó ismert és aközt, hogy jegyet tud eladni és pláne aközt, hogy egy fesztiválon húzónév lehet. Elkerülném, hogy a fellépőket egyenként végig vegyem, de az alapvető tévedés az volt, hogy olyan előadókra belépős rendezvényt építeni, akik a nyári szezonban a városnapok, ingyenes rendezvények királyai (vagyis számtalan helyen meghallgathatók belépő nélkül), felháborító inkompetencia.
Hogy miért fáj ez nekem? Nem azt csinál a DVTK a pénzével, amit akar?
Hát nem. A magyar futballt ugyanis egyrészt az állam tartja lélegeztetőgépen a TAO-n és az állami megrendelésekkel kitömött építőiparon keresztül (vagyis a mi adóforintjainkat szórják, mint bolond a lisztet), másrészt pedig a miskolci közönséget járatta le a DVTK azzal, hogy az előadók, menedzsmentek azt látták: Miskolc ennyit tud. Pedig a szervezők tudtak mindössze ennyit.
Ennek az eseménynek semmi keresnivalója és semmi esélye nem volt a piacon. Legalább ennyit illett volna látni annak, aki nincs teljesen vakon. (Utólag már látják, persze, 3-án, szombat este frissült utoljára a facebook oldaluk, azóta se egy „köszi, hogy itt voltatok”, se semmi.)Totális amatőrség, teljes fogalmatlanság és nettó károkozás – ennyi lett az eredmény.
***
A Rock50 az 1973-as, legendás (romantikus megfogalmazásban: országos hírű) diósgyőri POP koncert, az első magyar rockfesztivál 50. évfordulóját volt hivatott megkoronázni, ami egy dicséretes és nagyon fontos cél, hiszen a ’73-as koncert a miskolciságunk része, a hazai könnyűzene egyik mérföldköve, még ha rendszeresen túl is dimenzionáljuk a jelentőségét. (De ez bocsánatos.)
Volt az ünnepi rendezvénysorozatban kiállítás, konferencia, minden, ami egy „szervezzünk évfordulót – 10 tipp” listán rajta kell, hogy legyen, majd a végén egy rockfesztivál, ami teljesen jogos, hiszen egy rockfesztivál 50. évfordulóját rockfesztivál nélkül megünnepelni meglehetősen érdekes lett volna. Helyszín a fantasztikus környezetű, de közepesen hasznavehetetlen Lovagi Tornák Tere, ami úgy multifunkcionális, hogy tulajdonképpen igazán semmire sem jó. Előző este ugyanott Majka koncert volt, a hazai koncertjegyértékesítés tuti befutója, (hiszen aki egy Majkabulit nem tud rentábilissá tenni, az tényleg hülye), vagyis megint egy félresikerült frappáns ötlet: egy installáció a két estére, ugyanaz a technika és máris spóroltunk egy kazal pénzt. Vagyis majdnem, ugyanis Miskolc egyszerűen nem bír el ennyi rendezvényt egy hét alatt.
A line-up is nagyban hasonlított a Diósgyőr Fesztiválra abban, hogy a Rock50-en sem volt fellelhető semmi olyan világos rendezőelv, ami alapján kialakult a fellépők névsora. Lehetett volna egy hatalmas nosztalgia (a még élő szereplőkkel), vagy egy, a mai napnak szóló, trendi és kurrens előadókkal megrendezett műsor, aminek célja, hogy a mai előadók róják le tiszteletüket a múlt nagysága előtt, vagy a kettő ötvözete, vagy valami. Ehhez képest lett végül a 2000-es évek közepén népszerű előadó, aki már teltházas klubokat sem tud, lett Magyarország jelenlegi legjobb zenekara fényes nappal 450 fő előtt megalázó helyzetben, sehova nem kötődő thrash-metál, LGT tribute, kongóan üres Lovagi Tornák Tere és csúcsidőben is csak óvatos harmadház.
Az előadók fellépti díja, az installáció költsége egészen biztosan nem jöhetett ki az eladott jegyekből, vagyis pénzügyileg bukta volt a rendezvény, az alacsony nézőszám miatt pedig a népünnep nem valósult meg. Ezt hívják úgy, hogy két szék között a földre – teljesen hibás koncepció.
Hogy értsük, mi a probléma, előbb nézzük meg miért is szervez egy város nagyrendezvényt?
Három fő oka szokott lenni:
1.) kultúrmisszió, értékteremtés, edukáció
2.) szórakoztatás
3.) bevételszerzés
A 3.)-as legyen mondjuk Majka. Megveszem X-ért, eladom a jegyeket, keresek X+1-et, kifizetem az X-et, marad 1, kerestem pénzt, amit kultúrmisszióra tudok költeni. Tiszta sor.
A 2.)-es a falunap, városnap, szilveszter, gyere ki nép, és érezd jól magad. Tiszta sor.
Az 1.)-es a tematikus fesztiválok, amelyek valamely értéket népszerűsítik, vagy városi tradíció (Kocsonya, Borangolás, stb.), itt a haszon a privát gazdaságban jelenik meg, de büszkévé teszi a lakosságot és jó hírét viszik a városnak.
A 3.)-as akkor sikeres, ha pénzt keresett a város, a 2.)-es akkor, ha jól érezték magukat az emberek, az 1.)-es pedig akkor, ha sokan voltak és így sok embert ért el a rendezvény üzenete.
A Rock50-en melyik valósult meg? Így van. Egyik sem. Pénzügyileg minden bizonnyal bukta, az alacsony nézőszám pedig a kultúrmisszió hatékonyságát teszi zárójelbe. Kapcsosba, duplába. Kihagyott ziccer a kultúra évében, eltékozolt kerek évforduló.
A cél dicséretes, a küldetés nemes, a koncepció teljesen amatőr és kókler, a kommunikációt pedig meghaladott vagy sosemvolt tudásra alapozták. Kár érte. Igazán kár.
***
Amellett, hogy mindkét rendezvény közpénzt égetett el ész, értelem és eredmény nélkül, még legalább egy nagyon súlyos kárt okoztak Miskolc megítélésének.
Két hét alatt sikerült ugyanis a földdel egyenlővé tenni azt a megítélésbeli javulást, amit a Kocsonyafesztivál, az avasi boros rendezvények (a Borangolással az élen), a MEN, vagy az újra megrendezett Rocktoberfest felépített, miszerint Miskolc egy élő város, ahová érdemes színvonalas produkciókat hozni, ahol van igény és van közönség. Csakhogy Miskolc nem bír el egy hónap alatt 5 ekkora rendezvényt, sőt Budapesten kívül egyetlen másik magyar város sem. Ezt illett volna előre belátni és mivel a MEN időpontja adott, a Borangolás időpontja adott, a város napja adott, nem kérdés, kiknek kellett volna ésszel naptárat tervezni. De mikor az erőlködés és az „akkorismegmutatom” bizonyításgörcse elhomályosítja a tudatot, nem várható más eredmény, mint fájó kudarcok és kihagyott lehetőségek.
A két rendezvény botrányos színvonalú marketingjét már csak igazán szőr mentén érinteném, mert míg a Diósgyőr Fesztivál esetében a NER VIP-páholyából szalasztott gold-digger reklámcég csinált egy tökéletesen jellegtelen és elbaltázott reklámkampányt (jó, szar bornak hiába is a cégér), addig a Rock50 kommunikációját a helyi erőknek nem sikerült megugrani, vagyis érthetően elmagyarázni, hogy mi ez és miért is ennyire fontos nekünk, miskolciaknak. (A fenti koncepcionális problémák miatt mondjuk pont maguknak adták fel a megoldhatatlan leckét és varrták be előre az egyest.)
***
De nincs mit csodálkozni, mi egy ilyen ország vagyunk. Magyarországon közismerten mindenki tud lenni szövetségi kapitány vagy épp hegymászás-szakértő, Miskolc csak annyiban különleges, hogy itt mindenki lehet már marketinges és mindenki lehet már rendezvényszervező is. De tényleg mindenki lehet?
Aligha.
Ugyanis nem attól leszel marketinges és rendezvényszervező, hogy ezt írod a névjegykártyádra. De nem ám. Ahogyan sebészorvos, és utasszállító repülőgép pilóta sem lehetsz csak azért, mert csináltatsz ilyen plecsnit. A szembeállítás csak azért sántít, mert utóbbi kettő esetben emberéletek száradnak majd a lelkeden, botcsinálta marketingesként és rendezvényszervezőként pedig csak egy város megítélését teszed tönkre.
De a károkozást úgysem méri senki, elég a kapukon belül azt hazudni, hogy mekkora sikert értünk el, a politikus oldalfüggetlenül büszke, következménye nem lesz ennek a károkozásnak sem, csak azok a piaci szolgáltatók szívják majd meg, akik a város valódi megítélésére vannak utalva, mert ezen múlik a vendégforgalmuk, a bevételük, a megélhetésük és a családjuk. Azok szívják meg, akik miatt büszkék tudnánk lenni a városra, akik valódi szakértelemmel, valódi értékteremtésen dolgoznak a valódi piac körülményei közt.
Kimondhatjuk:
Remélem, utoljára. Remélem, az önkormányzat Miskolcon is rájön arra, hogy nem kell mindenhez értenie és ahogyan az országos tendencia is mutatja (Sopron, Debrecen, Veszprém, Szeged például) az önkormányzat itt is a piaci szereplőkkel összefogva teremt majd piacképes kulturális és szórakoztatóipari értéket, a DVTK pedig kivonul erről a területről, mert ebben nemhogy nem NB1-es, hanem inkább megyei harmadosztály alsóház.