A pánik az úr vagy te? Tamás Rita az életét köszönheti a jó válasznak
- Bojnár Anita
- április 22, 2020
- Rovat: A nagy karrierváltás, Az Én történetem
Tamás Rita újságíró, edző, étkezési tanácsadó, coach és nem mellesleg egy igazi harcos, aki több mint 24 éve vív sikeres csatát a pánikbetegségével. Kitartása, küzdőszelleme, valamint a „Ne pánikolj, sportolj!” névre keresztelt Facebook-oldala ma már több mint 51 ezer embernek nyújt támogatást és útmutatást egy tudatosabb, boldogabb, kiegyensúlyozottabb élet felé. A keménység áráról, a saját felelősségünkről és a változás erejéről beszélgettünk.
– Hogyan lesz egy stresszes újságíróból mentálisan és fizikálisan is egészséges edző, valamint coach? Hogyan kezdődött a történeted? Milyen nehézségekkel kellett megküzdened?
– Egészen a 
. Nem véletlen az újabb és újabb generáció hasonló választása, visszük tovább az elődeinktől ellesett mintákat.
Ha ennyire nem akarnék visszanyúlni, akkor azt mondanám, hogy már gyerekkoromban nagyon érzékeny és idegileg instabil voltam, kódolva volt, hogy ez felnőttként valamilyen betegségben fog megnyilvánulni.
Nem tett jót a tízévnyi élsport sem gyerekként, végül 1996-ban, 23 évesen diagnosztizálták a pánikbetegséget, az első, letaglózó rohamom után mentő vitt be a pszichiátriára, ahol aztán egy hónapot feküdtem.
Ekkor már harmadik éve a Nemzeti Sportnál dolgoztam újságíróként, a napilapozás azt, aki olyan érzékeny, aki ennyire fogékony a stresszre, mint én, nagyon igénybe veszi. Az, hogy aztán hogy lett ebből a bizonytalan, félős, folyton aggodalmaskodó, pániktól sújtott emberből az, aki ma vagyok, egy 24 éven át tartó, szerintem szép ívű folyamat. A
pánikot tíz évig nem tudtam kezelni, közben férjhez mentem, aztán megszületett a lányom, majd a férjem szenvedélybetegsége tette pokollá az életünket, családfenntartóvá kellett válnom.
Ezek a gondok együttesen tereltek a változtatás útjára, az első lépés az életemben a sport volt, aztán a stresszkezelés, az önfejlesztés, majd a ráeszmélés, hogy bármilyen bonyolult körülöttem minden és bármennyire is a körülményeim rabja vagyok, valójában mégsem: igenis dönthetek a saját sorsomról.