A Monarchia kezdeti éveiben Fiumét nagy figyelem övezte, hiszen 1868-ban megtörtént a magyar-horvát kiegyezés, amelynek értelmében Horvát-Szlavónország a Magyar Királyság tagországaként részleges autonómiát kapott, azonban Fiuméval és környékével kapcsolatban úgy egyeztek meg, hogy azt a magyar kormány által kinevezett kormányzó vezeti a továbbiakban. A városban számos magyar köztisztviselő és értelmiségi dolgozott, a gyermekeket magyar nyelven tanították néhány iskolában. Néhány évtizedes virágkor vette kezdetét. Magyarország legnagyobb kikötője 1873-ban bekerült a vasúti vérkeringésbe is. Az ipari beruházások mellett virágzott a kulturális élet és a turizmus; 1885-ben megnyitotta kapuit a Fiumei Nemzeti Színház, 1888-ban a Hotel Continental. Mindez, illetve az adriai-tengerpart és a szomszédos városkák, Abbázia, Lovran, Cirkvenica rendkívül vonzó célponttá tették a Kvarner-öblöt a nyaralni vágyó magyar arisztokrácia körében.

Abbázia, Ausztria-Magyarország egyik legfelkapottabb üdülőhelyének története a 19. században kezdődött, amikor fiumei kereskedők várost építettek a már négy évszázados kolostor köré. 1884-től pedig a Déli Vasút is összekötötte – többek között Budapesttel. Ebben az évben készült el a még mindig működő szálloda, akkori nevén Hotel Quarnero. A várost egészségturizmus is jellemezte, levegője rendkívül jó hatással van a tüdőbetegekre, de a reumások és szívbetegek is gyakran zarándokoltak el ide a gyógyulás reményében. A környék egyik fő látványossága az Adria legszebbnek mondott tengeri sétánya, a Lungomare, amely 12 km hosszan öleli körbe a tengert, Abbázián is végighaladva, egészen Lovranig.

Számos művész is megfordult Abbáziában, köztük Jókai Mór, akinek nevelt lánya a szomszédos Fiume Szent Vitus dómjában tartotta esküvőjét Feszty Árpáddal. Meglátogatta öccsét ezen a festői vidéken Rippl-Rónai József is, aki Abbázia (Voloscai részlet) c. festményében örökítette meg annak idillikus atmoszféráját. Füst Milánt kamaszként szanatóriumban kezelték itt, József Attila pedig gyermeknyaraltatás keretében utazhatott az adriai kisvárosba – utóbbi már jóval később történt, 1918-ban.

Márai Sándorra szintén nagy hatással volt a mediterrán városka – erről Dráma Voloscában c. elbeszélése tanúskodik: „Visszajárok ide, örülök, ha valamelyik fiumei őslakó magyarul felel kérdéseimre, szeretek sétálni Abbázia és Lovrana között, a babér illatú tengerparti sétaúton, ahol szüleink és nagyszüleink udvaroltak már egymásnak, s esténként szívesen átmegyek Voloscába, leülök a part menti kiskocsma előtt, megiszom egy negyed liter isztriai vörösbort, és drámai helyzeteken vagy más ilyen reménytelen feladatokon töröm fejem.” Hasonló, élvezetes történetek gyűjteménye Kiss Gy. Csaba szerkesztésében a Magyar írók az Adrián c. válogatáskötet.

Abbáziától dél felé haladva az Isztriai-félsziget keleti partján elérjük Lovrant. Lovrant is jelentősen befolyásolta Fiume és a szomszédos Abbázia turisztikai fellendülése – ami kapóra is jött, hiszen a hajótulajdonos családoknak otthont adó város a vitorlás hajók korszakának leáldozásával hamar áttért a tengerparti vendéglátásra. Kiépült az infrastruktúra, hamarosan főút és villamosvonal kötötte össze a szomszédos Abbáziával, és valószínűleg minden ideérkező megízlelte a környék zamatos borait.

A Kvarner-öböl túloldalán található Bakkari, régi magyar nevén Szádrév (ma Bakar) a 16. században még a Zrínyiek uralma alatt állt. Fiume legnagyobb riválisa volt a tengeri kereskedelemben. A városka szintén nyögte a vitorlásról a gőzhajózásra történő áttérést, de főként a fiumei vasútvonal kiépítését, amely eldöntötte az évszázados kereskedelmi verseny kimenetelét – Fiume javára. A turizmus ebben az esetben is mentőöv volt. Cirkvenica (horvátul egy betű különbséggel Crikvenica) is a Monarchia idején épült ki, szintén a korabeli vendégek igényei szerint. 1891-ben épült a Clotilde szálloda, majd 1895-ben a környék leglátványosabb hotelje, a József főherceg gyógyszálló, a későbbi Therapia szálloda – itt is egyre több idegenforgalmi létesítmény emelkedett a part mentén.

Kissé távolabb Fiume vonzáskörzetétől, az Isztriai-félsziget alsó csücskében terül el Póla (horvátul Pula). Már időszámításunk előtt jelentős római kolónia élt a településen, Augustus idején épített amfiteátruma ma is áll. A történelem folyamán mindig is fontos kikötő volt. A 19. században az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legfontosabb hadikikötőjévé vált, hajógyára iparvárossá növesztette a települést. Tengeröble az I. világháborúban a Császári és Királyi Haditengerészet csatahajóinak bázisa volt. A Pólával szemközt elterülő Brioni sziget viszont maga volt a paradicsom, és a Habsburg család kedvenc pihenőhelyévé avanzsált. Később is kedvelte az uralkodó elit, például Tito jugoszláv államfő nyaralója is itt fogadta híres vendégeit II. Erzsébet királynőtől kezdve Elizabeth Tayloron át Fidel Castroig, és adott teret számos politikai tárgyalásnak.

Az adriai turizmust az I. világháború függesztette fel, amelyből Ausztria-Magyarország vesztesként került ki. A vidék 1918-tól Olaszország fennhatósága alá került; a II. világháborút követően tartozott Jugoszláviához, majd Horvátország 1991-es függetlenné válása után horvát területté vált: ma már Fiumét Rijekának, Abbáziát Opatijának nevezzük. A környék a viharos másfél évszázad ellenére semmit nem veszített magával ragadó
hangulatából, ma is kivételesen bájos utazásihttps://mandadb.hu/cikk/865885/Az_osztrakmagyar_Riviera?fbclid=IwAR1SVWzLp_bNL0op4z58Ptu-AjqLU_GSK9c7U9pHfwPoNkHVhgpZubHNNzc
célpont.