Rajna Renáta

NÉMETORSZÁG

A német közvélemény 84%-a azt gondolja, hogy Németország nem tud több menekültet befogadni, 51%-uk szerint pedig már most is túl sokan vannak (itt az erről szóló ábránk Facebookon). 2022-ben az ukrajnai háború miatt rekord számú, 1,25 millió menekült érkezett Németországba, jóval több, mint 2016-ban, a menekülthullám korábbi csúcsán. Mennyit bír ki Németország?

A múlt heti cikkünkben arról írtunk, hogy csak a bevándorlás enyhíthet az európai munkaerőpiac szorult helyzetén. Az eheti cikkünkben pedig azt tekintjük át, hogy a menekültek befogadása milyen terheket ró a társadalomra.

Tartósan ideiglenes megoldás

Németország fogadja be messze a legtöbb menekültet az EU-ban. A menekültáradat nagyon heterogén, a különböző hátterű menekültek eltérő problémákat vetnek fel az európai országok, így Németország számára is.

Az ukrán menekültek 2022-ben nagy sokkot jelentettek a rendszernek, de idén már sokkal kevesebben érkeznek Németországba. Az ukrán menekültek könnyebben integrálhatóak, mint a többiek: 80%-uk nő; jellemzően privát szállásokon élnek egyedül vagy a családjukkal, nem menekültszállón; többségük felsőfokú végzettséggel rendelkezik, bár németül csak 4%-uk tud, így viszonylag kevesen is dolgoznak. 37%-uk Németországban szeretne maradni, míg a többiek bizonytalanok vagy a háború elteltével hazatérnének.

Közben azonban dinamikusan nő a nem Ukrajnából érkező menekültek száma. A júniusi adatok szerint a friss menedékkérők között szír, afgán és török bevándorlók domináltak idén, és lényegesen többen jöttek a 2023-as év első fél évében, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Azt látjuk, hogy a bevándorlási trend a CoVid lezárások megszüntetése óta még úgy is növekvő trendet mutat, ha eltekintünk az ukrán háború egyszeri hatásától. Az elhelyezés és az integráció kérdései továbbra is nagy megoldandó problémaként nehezednek Németországra – és egyébként egész Európára.

Elosztási kérdések

Németországban a menekültek elosztása erősen Nyugat-Németország felé tolódott el, Észak-Rajna-Vesztfáliában van a legtöbb menekült. Bár tagállami szinten a menekültek eloszlása nagyjából arányos a lakosság megoszlásával, mégis vannak kirívó esetek, mint például az Upahl nevű falu, ahova 500 fős lakosság mellett 400 fős menekültszállást akarnak nyitni – tiltakozásba is torkollott a terv. A menekültek elszállásolása és oktatása az önkormányzatok feladata, amelyek még Németországban sem nagyon jutnak a szükséges plusz forráshoz a központi kormányzattól. Még a rendkívül gazdag Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnöke is úgy látja, hogy elérték a jelenlegi befogadási kapacitásuk korlátját.

A második generáció

Németország lakosságának ma 24%-a bevándorló múltú, azaz első vagy második generációs bevándorló. A 15-34 év közötti fiataloknak pedig több mint 30%-a bevándorló hátterű. Németországban, akárcsak a svédeknél és a franciáknál, is igaz az, hogy a természetes népességnövekedés mögött a bevándorlók gyermekvállalási hajlandósága áll. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az újonnan érkezők, hanem a már ott lévők miatt is nő a bevándorló hátterűek aránya a teljes lakosságon belül.

A németek nagyon sokat tesznek a menekültek beilleszkedésének elősegítéséért, például integrációs és nyelvi kurzusokkal. Az azonban csak hosszú távon derül ki, hogy sikeres volt-e az integráció. Ebből a szempontból pedig elég ijesztő példát mutat a németországi törökök helyzete.

Az ő jó részük már 2-3. generációs német állampolgár. Nem úgy tűnik azonban, hogy azonosultak volna a nyugati értékrenddel: nem csak a legutóbbi elnökválasztáson szavaztak az anyaországiaknál nagyobb arányban Erdoganra, de a korábbi török népszavazáson is döntő szavuk volt az elnöki rendszer bevezetésében. Erdogannak nincs nehéz dolga megszólítani őket. Ők ugyanis sohasem érezték úgy, hogy a német társadalom és a politikusok azonos rangú állampolgárként kezelték volna őket. A másik oldalról persze az is igaz, hogy könnyű a berlini vagy hamburgi szabadságból és jólétből az áldozati érzésre rájátszó Erdoganra szavazni. A nyugatnak való teljes hátat fordítás az lenne, ha Törökországba költöznének. Erre azonban semmi esély, ennél sokkal németebbek lettek.

A mostani francia zavargások mögött is megbúvik a második generációs bevándorlók és a többségi társadalom közötti feszültség. Ez a példa mégis azt mutatja, hogy a német út legalább részben sikeres. Hasonló zavargások ugyanis elképzelhetetlenek lennének a németeknél: Franciaországban ugyanis a bevándorlók és a helyi születésűek között sokkal nagyobb a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenség, mint Németországban.

Teljes integráció csak akkor képzelhető el, ha a társadalom bevándorló tagjai nem csak hasonló gazdasági feltételeket és mobilitási esélyeket kapnak, hanem a többségi társadalom részévé is válhatnak. Minden jel arra mutat, hogy Európában ez még ott is egy több generáción átívelő, rendkívül sok feszültséget gerjesztő folyamat, ahol egyébként viszonylag jól csinálják. Ahol pedig kevésbé jól, ott évtizedeken keresztül időzített bombát jelent a társadalom számára. Európa bevándorlási dilemmája az, hogy az eddig tapasztalatok alapján a jelenlegi jólét fenntartása csak a társadalmi feszültség növekedésével érhető el.