Exkluzív: A rodoszi tűzvész elől 3 gyerekkel menekülő család elképesztő története

Szerencsére pár száz méteres gyaloglás után jött a sötétségben egy busz és felvett minket, de mondta, hogy megyünk oda, ahonnan jöttünk, hogy felvegyük a többi embert is. Majd elvitt minket délre, kb. 10-15 km-re, az Atrium Prestige Thalasso Spa Resort and Villas nevű szállodába. Ott leszálltunk. Már ekkor nagyon sok ember volt ott. Mondták, hogy pakoljunk le és menjünk enni az étterembe és nyugodjunk meg. Itt már a földön feküdtek az emberek, tömeg volt. Ám közben jött egy busz, amit észrevettünk és mivel folyamatosan kérdezősködtünk a különböző csoportoknál, megtudtuk, hogy a JET2 utasait veszi fel, akik abban a szállodában voltak és a reptérre tartottak, emiatt kikönyörögtük és a síró gyerekek láttán megsajnálva minket, megengedték, hogy gyorsan felszálljunk mi is. A sofőr utaslistákra hivatkozva vette fel eredetileg a reptérre tartó buszra az embereket, de feleségem könyörögve mondta, hogy mi nem leszünk egyik listán sem, mert privát utazással érkeztünk, nem utazási irodával, így akkor a mi esetünkben nem lesz megoldás, így végül megengedték, hogy összehúzva magunkat, gyerekek ölbe, felszálljunk a buszra. Egyik pillanatról a másikra úgy döntöttünk, hogy nincs pisi, nincs kaja, megyünk ezzel a busszal tovább és kész. Felültünk a buszra a többi angollal. A másik magyar család ott maradt, mert az utazási irodától továbbra is azt mondták nekik, hogy majd megy a segítség, várjanak.

A busz mielőtt elindult, közölte a sofőr, hogy kapott egy telefont és vissza kell menni mégis Gennadiba, felvenni másokat is és ide visszahozni őket, majd utána megyünk a reptérre. Addig nem mehet a reptérre, amíg vannak emberek a veszélyzónába, de itt már mondta, hogy maradjunk a buszon. Ekkor kb. 22.30 volt már.

Első kör után, mondta a sofőr, hogy a társaság, akinek dolgozik arra utasította, hogy menjen még további körökre. Értékelve a helyzetet, ekkor is úgy voltunk vele, hogy maradunk, mert vagy ezzel jutunk el a reptérre, vagy semmivel és talán ez a biztosabb. Még 3 kört csinált és hozta az embereket vissza az Atrium Prestige Thalassoba. Mint kiderült itt, az egyik forduló során kitették a csomagjaink egy részét, de mi továbbra is a buszon maradtunk.

Közben folyamatosan láttuk az égő domboldalt, jöttek-mentek a mentők, rendőrök, katonai konvoj.

Volt még egy utolsó kör. Ekkor az a rengeteg tömeg már eltűnt, hiszen 11 körül megérkeztek Rodosz felől a buszok, és zsinórba vették fel az embereket, még pár embert felvettünk mi is és most már egy másik helyre vittek minket, mivel az előző szálloda már teljesen (többszörösen) telített lett. A sofőr itt kitette őket és elmondta nekünk és a többi angol utasnak, aki a reptérre tartott, hogy itt a vége. Vagy itt szállunk ki, vagy visszavisz minket az Atrium Prestige Thalassoba, mert ő bizony nem mehet továbbra sem a reptérre, mert másik faluba utasították, menni menteni. Mivel láttuk mindkét helyszínen a tömeget és a sofőr is mondta, hogy ez az utolsó szálloda jobb, távolabb van a tűztől, nincs „akkora” tömeg, így maradunk, itt már a gyerekek is teljesen kimerültek voltak. Ekkor azonban kiderült, hogy a csomagjaink nincsenek meg, de a sofőr mondta, hogy útban esik az előző helyszín, átvisz oda, biztos ott a tömeg kiszedte a mi csomagjainkat is, majd ott megtaláljuk és maradunk ott. Emiatt inkább visszamentünk az Atriumba (az angolok maradtak). Szerencsére a csomagjaink ott voltak félretéve. Ekkor már 2-fél 3 volt.

Lepakoltunk, mosdóztunk és mentünk a recihez infókat kérdezni. Hosszú sor volt és miközben álltunk, láttuk, hogy jönnek buszok és viszik az embereket. Kimentem a buszhoz, ami már majdnem tele volt, hogy megkérdezzem merre megy. Mondták az utasok, hogy a reptérre. Visszaszaladtam, szóltam a feleségemnek, hogy stoppolja a buszt, én hozom a csomagokat. Rohantam, bepakoltuk, felültünk és kb. indultunk is. Tehát most sem volt kaja előző nap dél óta. A gyerekek végig hősiesen viselkedtek. A legkisebb pl. akkor közölte, hogy kakilnia kell, amikor felszálltunk az legelső buszra, de mondtuk neki, hogy majd találunk megoldást, csak nem szállhatunk le, mert így tudunk mielőbb hazajutni. Csodával határos módon végig kibírta, nem nyafogott. Öt és fél éves!

Elindultunk a reptérre, folyamatosan néztem a Google maps-et, hogy merre megyünk. És valóban a reptérre tartottunk, a sziget nyugati oldalán a hegyes, szerpentines részen. A sofőr olyan gyorsan ment, hogy a sok fékezés, szerpentin miatt két kislányom is behányt a buszon. Mondjuk a középső alapból sem bírja a buszozást. Na mindegy.

Megérkeztünk 4.45-kor a reptérre. Már hajnalodott. A reptéren azért már láttunk embereket, akik valószínű éjjel érkeztek, hiszen a földön feküdtek több helyen, a konnektorok mellé koncentrálva. Mi is lecuccoltunk, a gyerekek a földön aludtak, mi pedig próbáltunk ennivalót szerezni, de a reptéri kis bisztrók hajnalban már szinte teljesen ki voltak fosztva, így várnunk kellett a feltöltésekre. A reptér mellett találtam normálisabb ennivalót, amit a gyerekek is szívesen megettek, 6-7 körül már feltöltötték a bisztrókat, és lehetett több mindent vásárolni. Délelőtt már vizeket is osztogattak ingyen, azoknak, akik éjjel érkeztek. Itt vártunk a repülőre egészen 18.00-ig.

A reptéren később találkoztunk a szomszédunkkal a szállodából, aki szerencsésebben járt, mivel az úton gyalogolva egy helyi lakos felvette pickuppal, elvitték egy iskolába, ott tudtak fürödni, kaptak ennivalókat és onnét alvás után hozták őket a reptérre.

A temesvári család az Atrium Prestige Thalassoba-ban volt egész este. Napközben cseteltünk velük és mondták, hogy szörnyű a helyzet ott, 4 órát álltak sorba vízért. Nem csodálom, mert az emberek között egy négyzetméternyi hely nem volt, mindenki feküdt a földön. Vasárnap délután elvitték őket egy másik helyre, egy tornaterembe, majd onnét 3-4 óra múlva Faliraki térségbe. Ők látták a hotelt az útról, aminek a recepció feletti üvegkupolája beomlott és a tűzoltók dolgoztak ott. Tehát valamennyire/valamitől sérült, lehet, hogy csak a helikopterről kidobott víz törte be, de ez is azt jelzi, hogy tényleg nagyon közel voltunk a tűzhöz.

Ők csomagok nélkül, csak az irataikkal menekültek. Mindent otthagytak a szállodában. Keddig lesznek ott.

Szombat délelőttől folyamatosan hívtuk a rodoszi konzulátust, nem vették fel. Végül egy barátunk regisztrált be minket Magyarországról, mert sokszor nem működött a telefon. A mai napig senki nem keresett minket. Nagy csalódás ez is.

Folyamatosan olvastam a hírekben, hogy külföldi országok utazási irodái lemondtak minden utat. Teljes mértékben igazuk van. Minden „értelmesebb” ember, főleg, ha közelebbi élménye volt a tűzzel, menekül. Az előrelátóak pedig el sem indulnak oda. Mi is ezt javasoljuk! Aki teheti, maradjon inkább itthon.

Sajnálatos dolog, hogy olyan embereknek, akik nem utazási irodán keresztül utaznak, szinte semmi segítségük nincs. Ha mi nem beszélünk angolul, vagy kevésbé vagyunk határozottak, akkor nagyon nehéz dolgunk lett volna, még most is ott lennénk Rodoszon és kereshetnénk a hazajutás módját.

A gyerekek végig hősiesen viselkedtek. Amikor hazaértünk a házunkba mindegyik gyerek megnyugodott, ami következtében folyamatosan sírtak. Nem voltak hajlandóak egyedül, a szobájukban aludni. Nem mernek elmenni a közelünkből, velünk akarnak lenni. Nem tudom mennyi idő lesz nekik ezt feldolgozni, talán még külső segítséget is kell majd kérnünk nekik is, a feleségemnek is.https://utazomajom.hu/exkluziv-a-rodoszi-tuzvesz/?fbclid=IwAR30cpyYtFvrCiRJp4cpEwQOQUuHBFuoIRp9M0_Q45A62lMO8NRvMwo9f2Y