Tisztelt Szerkesztők!
Elgondolkoztató minden történés, mely érinti az emberiséget. Miért nem mondják ki végre az igazságokat, mit tettek a világ és az emberiség ellen? Persze, a bűnösök sokat vesztenének, nemcsak börtönbe kerülnének, hanem teljes vagyonelkobzás illetné meg őket a torozásból szerzett hamis javakért. Ráadásul, amikor nyilatkoznak médiáikban, mindent isteni gondviselésnek tulajdonítanak, mintha ők annyira jók lennének, hogy megérdemelten élik azt a karmikus sorsot, melyhez soha nem lett volna közük. Felrúgták régen a törvényeket, megváltoztatták az Időt és a törvényeket, mégpedig úgy, hogy a jó, az igaz szenved és koldus, vagy legyőzik a titkos harcukban, mely a másik világ kíséretét jelenti náluk, amelyiknek köszönhető az állandó védelmük, szép házuk, lakásuk.
Pedig minden gondot jelentett, ami bennük nem volt emberi, akár a rendetlenség. Milyen megfontolás volt az, hogy az áldozataik lakásait szétdúlják, a földdel teszik egyenlővé, sáros cipőtalpaikkal illetve más tulajdonát? Milyen megfontolás volt az, hogy ami velük jólétük alatt történik, megtorolják a semmiről sem tudó embereken? Mindez felfoghatatlan és olyan gonoszságra vall, amit nem lehet szavakkal kifejezni, mert valóban megáll az ész, nemcsak az értelmiség megsemmisítése miatt.
Emberek szeretetével, kedvességével, szorgalmával, derűjével visszaélni egy életen keresztül, hogy lehetséges, hogy naponta eljátsszák velük a reményt, hogy egyszer vége, szabadon élhet, mint aki arra született, tökéletes egészségével és harmóniájával, mely külsőben, bensőben megnyilvánult egykor?
Felsorolhatatlan merénylet a tisztesség, becsület, emberi méltóság, és egészség ellen. Mert ők, a deformáltak, akiket egykor így teremtettek meg, ezért vádolva volt az ember, akin minden rossz természetüket, fertelmüket kiélhették.
Nincs már miről írnom, hiszen évekig azt tettem, állandó félelemben, mert szavakkal sem ártottam soha senkinek. Próbáltam győzködni magam, hogy nem lehetnek jogaik semmihez az emberiség elleneseknek, egyfolytában bocsánatot kértem a közlésekért,mert azt tartottam, hogy „a szó veszélyes fegyver és van, aki fegyvertelen”. Igen ám, csakhogy ez nem rám vonatkozott, hanem azokra, akik ünnepelték 1997 óta a végleges legyőzésemet hatalmas temetői torünnepséggel.
Gyenge vagyok a tűzenergiához, a feketemágiához, a hipnózishoz, tehetetlenül vergődtem születésem óta, mióta a világkönyvtár összes szerepét hajtották végre egyetlen nagy közös áldozással. Nincs más fegyverem, csak az igazság, ami itt a Földön soha nem létezett.
Amit a művészek nem tudtak lerendezni, egy áldozással teszik rendbe a világot, miközben azt híresztelik, hogy az a művészet, amivel készültek előre az apokalipszisük végrehajtásához szabaddá teszi őket, mert ezt jelenti az egyetemes művészet. Csak nem az övéké, amik életeket áldoztak, hogy megmaradjanak, olyan elméleteket gyártottak, amelyeket Szerb Antal szerint a XX. században lehetetlen lett volna végrehajtani.
Ma éjszaka sem tudtam aludni fájdalmaim miatt, így született egy vers egy csoport játékára megadott szavak alapján és ez a pár gondolat, jobb híján, mert nincsen fénykardom, sem hatalmam, amellyel védeném magamat, vagy harcolhatnék. Ha rajtam múlna, csak keveset aludnék, mert minden ébren töltött Idő egy lehetőség a tanulásra, vagy a szépségek érzékelésére. Mert minden szép, nemcsak a természet tökéletességével, nemcsak a tiszta, szívből szóló dal, nemcsak a szép ruha, az otthon saját tárgyainkkal, hanem minden ember, aki a jogot és az igazságot képviselve megérti a történések valóságát és ezeket megpróbálja szavakba önteni.
Miskolc, 2023. július 4.
*
Kohut Katalin: Harc
Áramlik az erő,
hogy milyen, ne kérdezd,
örvénylik a rossz és a jó,
míg összeesik az anyag,
szétterül a légben a tűz,
feltorlódik megannyi gát, akadály.
Összehúzódik testem,
mint vajúdó nő
a legnagyobb kínban
is a beteljesülést várom,
közben csavarodik
jobbra és balra a remény,
Gyorsul és lassul egyszerre
minden történés,
mint ahogyan az Idő
vonakodik és sürget,
hulláma elringat,
feltorlódik sürgetése
az igazságnak.
Miskolc, 2023. július 4.