Az információ drága, de hülyének lenni sem olcsó… Helló bazmegye

Újabb késedelem a Miskolctapolcán

Aki nyitott szemmel járt tavasszal Miskolctapolcán, láthatta, hogy a május 31-i határidőre biztos, hogy nem fejeződnek be a munkák. Így is történt. Veres Pál, Miskolc polgármestere Facebook-bejegyzésében is csak konstatálni tudta a helyzetet és arra utasította a projekt vezetőit, hogy keressék meg a késedelem felelőseit. Ma sem tudjuk még, hogy mikor lehet kijelenteni, hogy valójában kész a miskolctapolcai projekt. Egyelőre a felelősöket sem ismerjük.

Pályázatot írtak ki

Mindeközben – igencsak jelentős késéssel – az önkormányzat, pontosabban az ingatlangazdálkodásért felelős Miskolc Holding Zrt. már a Barabits sétányon kialakított pavilonok bérlőit keresi.

Így szól a hivatalos felhívás:

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Zöld város kialakítása Miskolctapolca akcióterületen című projekt kereteiben a miskolc-tapolcai Barabits-sétányon három nagyobb és három kisebb méretű pavilont építettek fel. A nagyobb méretű, közel 15 négyzetméteres pavilonokban vendéglátás funkció, a kisebbekben – amely valamivel több mint 8 négyzetméter – egyéb funkciók megvalósítását pályáztatja meg a Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatósága.

A kis pavilonok esetében kizárólag turisztikai információs pont, helyi- és kézműves termékeket árusító üzlet, valamint ajándékbolt alakítható ki. A nagyobb pavilonok esetében kizárólag street food jellegű ételeket, illetve fagylaltot, süteményt, kávét üdítőt kínáló, vagy pékséggel foglalkozó vállalkozások jelentkezését várják. A helyiségeket már meg lehetett tekinteni. A pályázatok leadásának határideje július 28-a, a pályázatbontást pedig augusztus 1-jére hirdették meg.

Kifuttak az időből

Amennyiben augusztus elején kiderül, kik azok, akik a jövőben üzemeltethetik a Barabits sétányon kialakított három kisebb és három nagyobb pavilont, az már bizonyos, hogy erre az idegenforgalmi idény hideg vizet ihatnak azok a kereskedők és vendéglátók, akik vállalkoznak a pavilonok üzemeltetésére. A berendezéssel, indulással járó kiadásokat nem tudják ellensúlyozni érdemi bevételekkel.

boon.hu

9 Responses

  1. következmény az persze nuku abban a putricid tákolmányban. no mindegy, jövőre takarodó.

    7
    1
  2. Az eddigi fejlesztések nézve a kivitelezések minőségét, Miskolc tragédijája.

    7
    1
  3. Kötbér kötelezően, vagy előre nem látható ok miatt a késedelem igazolása és szerzmód! A pályázati főov úr nem áll ki??? Annyira szépen mutogat minden cikkben! Van szakmai tapasztalata???

    6
    1
    1. Ő akkor állt ki, amikor azt kellett mondani, hogy „minden az ütemterv szerint halad”. Persze nem haladt semmit, naponta láthattuk, mennyire nem csinálnak semmit, de azért bőszen lezárták a területet.

  4. A játszótérnél még mindig ott áll egy nagy kupac anyag, kidőlt közvilágítási oszlop, a füvesítés nem történt meg (több helyen már parlagfű nő a megbolygatott területen), kiszáradt fenyők, tuják mindenfele, a buszvég mögötti büfének most ugrottak neki, a Barlangfürdő előtti körbüfé épülete szétkapva… Mindeközben a lerakott járólapok már repedeznek, gazosodnak a virágágyások.

    Ha már késedelem: felkészül az útfelújítás. Három nap híján egy hónapja maszatolnak, még mindig ott tartunk, hogy a Bástya előtti szűkületben fel van marva az út, az északi járda szegélyét építgetik. Meg a buszmegállók fel vannak törve, néhol már tömörítenek. Hogyan lesz ez kész szeptember elsejéig?

    1. Úgy feltorlódtak az autók, hogy a sor vége a Turista-parknál áll. A lezárt területen 0 fő dolgozó tartózkodik.

  5. Most látszik, milyen jó, hogy urambátyám, sógornőm és kebelbarátom szempontok alapján választották ki a vezetőket. Amikor maguk is alkalmatlanok .Miskolcot nem a pénztelenség, hanem az észtelenség nyomorítja. Mármint hivatali szinten.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Friss kommentek

Legnépszerűbb

Népszerű