Februárban az Európai Bizottság nyomására a kormánytagok lemondtak egyetemi kuratóriumi tagságukról, hogy az intézmények megkaphassák az uniós forrásokat. Nyárra szinte mindenhol lezárultak a „cserék”, melyeket a Telex tekintett át.

A Corvinus Egyetem kuratóriumába Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója érkezett dr. György László helyett, aki jelenleg kormánybiztosként tevékenykedik. Bacsa egyébiránt az SZFE kuratóriumában is benne van.

Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemtől két jelenlegi miniszternek is mennie kellett. Éder Tamás és Potori Norbert lettek az új tagok. Éder a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének elnöke, illetve a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Potori Norbert az Agrárközgazdasági Intézet kutatási igazgatója, az MTA Agrárközgazdasági Bizottság választott tagja.

Pannon Egyetem kuratóriumában is volt változás: Navracsics Tibor helyére Birkner Zoltán érkezett, aki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke volt. Bekerült a kuratóriumba Szabadics Zoltán is, aki a K-Monitor adatbázisa szerint a Szabadics Közmű- és Mélyépítő Zrt.-n keresztül rendszeres szereplője az állami közbeszerzéseknek, cége Mészáros Lőrinc rendszeres konzorciumi partnere.

Az Óbudai Egyetem kuratóriumából Varga Mihály pénzügyminiszternek távozott, helyére Nagy Zoltán érkezett. Nagy 2013 óta dolgozik a Gránit Bank Zrt.-nél, ahol máig vezérigazgató-helyettes. A fenntartó alapítvány élén egyébként jelenleg Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere van.

A Széchenyi István Egyetem kuratóriumából Szijjártó Péter külügyminiszter távozott, helyére Hetzmann Béla került, aki a Rába Járműipari Holding Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Tagja maradt a testületnek Dézsi Csaba András, Győr kormánypárti polgármestere, de ott ül a felügyelőbizottságban Tarlós István is, a kuratórium elnöke pedig maga Palkovics László volt technológiai és ipari miniszter.

A Szegedi Tudományegyetem kuratóriumában Palkovics László távozását követően a minisztériumot kapó Lantos Csaba kapott helyet, majd az ő helyére újabb ember érkezett, mégpedig Jászai Gellért személyében, aki a NER egyik fő üzletembere, a 4iG vezérigazgatója.