Miskolc. Rozsdás vasüst a téren? Acélváros. Kohászat. Ezek mennek

Merre tart a Mi Városunk? Milyen jövőt álmodik magának? Mit őriz múltjából, minek állít emlékművet? És mit akar eltörölni, szétrombolni, elbontani? Megújulásunk során mihez szeretnénk visszarégiesülni? A polgárváros Miskolchoz, a szürke acélvároshoz, esetleg a „Miskolc, a lumpenváros” címkéhez?

A Város Napja alkalmából Miskolc egyik forgalmas terén – műalkotásként és a vasgyártás emlékműveként – egy hatalmas rozsdás üstöt állítottak fel, mely annak idején a kohászat egyik melléktermékének, hulladékának, a salaknak a tárolására szolgált.

A minap arról született döntés, hogy Váli Dezső Munkácsy Mihály díjas és Prima Primissima díjas festőművész alkotását, „A képtár kapuja” című, 548 X 314 cm-es táblaképet lebontják és raktárban helyezik el. A kép az Önkormányzat tulajdonában áll, és Miskolc egyik általános iskolájában található, már nagyon hosszú ideje.

Városunk alpolgármestere levélben fordult a művészhez. Megírta, hogy a kép eltávolítását az iskola igazgatója kezdeményezte. Közölte azt is, hogy az Önkormányzat tulajdonában nincs olyan épület, ahol a kép elhelyezhető. Azt kérte, hogy a művész járuljon hozzá alkotása lebontásához és múzeumi raktárban történő elhelyezéséhez. Ha esetleg ez nem elfogadható, akkor „Miskolcon kívül eső helyszínen” elhelyezheti.

Váli Dezső válaszlevelében megírta, hogy nem járul hozzá a kép jelenlegi helyéről történő eltávolításához. Közölte, hogy „Eltávolítása, raktárba helyezése gyakorlatilag a sokmillió értékű mű szándékos megsemmisítését jelentené.”

Közismert tény, hogy egy ember életét, egy társadalom fejlettségét, egy település működését a rendelkezésre álló össztőke határozza meg. Köztudott az is, hogy korunkban az anyagi tőkével azonos fontosságú a kulturális tőke. A francia szociológusnak, Pierre Bourdieunak a vonatkozó példája alapján elmondhatjuk: egész életünket jelentősen befolyásolja az, hogy milyen volt a padlózata annak a helyiségnek, ahol első lépéseinket tettük, hogy milyen szobor mellett mentünk el a téren, amikor az óvodába vittek, avagy mi van annak az iskolának a falán, ahová járunk. Ezek is a kulturális tőkénk összetevői.

Rozsdás vasüst a téren? Acélváros. Kohászat. Képtár bejáratot ábrázoló festmény az iskola falán? Polgárváros. Miskolc polgárai száz évvel ezelőtt saját pénzükből szerveztek vándorkiállításokat, hogy beléphessenek a kortárs képzőművészet világába – „A képtár kapuján.”

Mit akarunk? Melyik múltunkra akarjuk építeni a jövőnket? Milyen jövőt szánunk magunknak, a városunknak? A döntés a mi közös felelősségünk.

Mi lesz a sorsa Váli Dezső miskolci művének? És mi lesz a sorsunk nekünk?

Lehet, hogy a döntéshozók nem látják át döntésük valóságos jelentését és jelentőségét? De vajon a város polgárainak van-e ehhez szavuk?

Kell a szó.