A Suhajda Szilárd halála körüli diskurzusról mi a véleménye, hogyan foglalna ebben állást?

Sejtem, hogy milyen párhuzam miatt hozza ide ezt a kérdést, de szerintem ez a párhuzam az ultrafutás és a hegymászás között nem létezik. Mindenekelőtt azért nem, mert az extrém sportokkal ellentétben az ultrafutás teljesen biztonságos. Van, hogy egy kocogót megtámad egy medve, vagy elütnek valakit az országút mellett, de ez bárkivel megtörténhet, nekem is jöttek már pásztorkutyák a Peloponnészoszon. A hirtelen szívmegállás sem az ultratávokon történik, hanem a városi maratonokon.

Suhajdára visszatérve: nem tudom, kit kell sajnálni, és ki mit ér az én sajnálatommal. Itt a pillanat megragadásáért veszett oda egy élet, és került másik vágányra legalább még egy. Megrázott az eset, az együttérzés mellett ott a harag is, mert előbújt belőlem a négygyerekes apa.

Nagyon egyszerű határt húzok ebben a kérdésben: szingli vagy? Akkor provokáld a halált, menj el barlangi búvárnak vagy szárnyas ruhás ugrónak.

Tíz éve írtam róluk egy riportot a Narancsban, és nem nagyon találkoztam közöttük családos emberrel. Nemrég beszélgettem Mécs László hegymászóval, aki azt mondta, mocorog benne, hogy másszon, de kisgyereke van, végiggondolja.

Rakonczay Gábor azzal magyarázta nekem, hogy expedíciózik, hogy mit szólna majd felnőttként a kislánya, ha csak valami szimpla dolgot csinált volna, mire legyen büszke. Vagy ott van Klein Dávid, akit talán megmosolyognak, mert ki tudja, hányszor nem ért fel valamilyen csúcsra, csakhogy ez nem azt jelenti, hogy ő ilyenkor mindig jó döntést tudott hozni? Suhajda Szilárd nem felelőtlen, hanem igenis felelős volt, mert csakis felelős döntések garmadáját meghozva juthat el valaki oda, hogy magassági hegymászó lesz. Viszont ha felelős, akkor cinikus, legalábbis apaként. Ahogy azt is visszás látni, hogy a felesége motivációs előadást tart ezek után.

És ez nem cinizmus: a kivételes emberi teljesítményeket nem heroikusnak látni?

Heroikus ebben aztán nincs. Ez arány- és szereptévesztés. Az a hős, aki bemegy oda, ahonnan mások kijönnek, és ment, nem pedig pusztít. Aki azt mondja, engem, és ne őt. Gilda tragikus hős a Rigolettóban, meghal a csapodár herceg helyett. A községi tűzoltó többet tesz a hazáért, mint egy hegymászó vagy egy atléta. Adott esetben persze egy barlangi búvár is lehet hős, ahogyan a Spartathlon-futótársam, az angol John Volanthen is, aki a thaiföldi barlangban rekedt gyerekfocicsapat tagjait mentette ki. A sportban viszont nyilvánvaló abszurdum azt emlegetni, hogy „hősies helytállás”, meg „önfeláldozó szerelés”.

Akkor mire jó a Spartathlon? 200-300 kilométer lefutásában sincs akkor semmi hősies.

Semmi. A versenyzők neve mellé oda sem kellene írni a nációt. Még sosem futottam be a célba zászlóval. Én ezt magamért csinálom, önszórakoztatásból. Megmérem egy mezőnyben, hogy hol tartok. De mezőny sem kell. Amikor negyvenéves lettem, privátim egy hét alatt az összes jelentős görög hegycsúcsra felfutottam, amikor meg negyvenkettő, akkor 420 kilométert futottam öt nap alatt Thermopülaitől Spártáig, hegyen-völgyön át egy kis hátizsákkal. Csak úgy.

A hegymászópárhuzam a hozzátartozók szerepe miatt jutott eszembe. Az ULTRA-ban két eltérő hozzáállást látunk: a francia versenyzőfiú anyukája még akkor is űzi tovább a gyerekét, amikor az már nagyon szenved, a magyar Szabó Béla felesége pedig annyira félti a férjét, hogy könyörög, hogy álljon le. Még ha az ultrafutás viszonylag kockázatmentes sport is, a családtagjai szoktak aggódni önért?

Anyukám tizenegy éves koromban meghalt autóbalesetben, őt érdekelné, ha élne, mindent ambicionált, amit csináltam. Eleve a szüleim mindig meghajlottak az önállóságom, konokságom előtt, nem akadályoztak. Apámat nem foglalkoztatta a futás, de ha igen, sírba vitte. Ő is és nagymamám is meghalt a Covid alatt. Nagyi sem értette, hogy mire fel ez a futkosósdi, lepattant róla az ő kemény életéhez képest. A saját házukban élte át a német, majd a szovjet megszállást, kitelepítették, a veséjét kivették, mellrák. A második világháború alatt kislányként Csobánkáról vitte be naponta a terményeket a pesti vásárcsarnokba, ami oda 22 kilométer, és vissza 22. Ez beleégett a futásaimba. A párjaim meg ezzel a csomaggal kaptak engem.

Imponálna, ha bárki aggódna, de inkább olyan ez, mint hogy leugrom a boltba.

Arra, hogy a hosszútávfutás főként a negyven felettiek hobbija, az életközepi válság a magyarázat?https://telex.hu/interju/2023/08/11/simonyi-balazs-interju-rendezo-ultrafutas-spartathlon-kektura-rekord-bart-simpson-suhajda-szilard-nadas-peter