Szeptembertől egyetlen bérelhető e-roller sem lesz Párizsban
Kivonják a forgalomból a bérelhető elektromos rollereket Párizsban, augusztus végére a francia főváros lesz az első európai főváros, ahol nem lehet a járműveket használni. A párizsiak áprilisban népszavazáson döntöttek a betiltásról. Az 1,3 millió választásra jogosult közül azonban csak 103 ezren szavaztak – 7,46 százalékos részvételi arány -, de 90 százalékuk a betiltás mellett voksolt.
Anne Hidalgo polgármester még a szavazás előtt azt mondta, hogy „tiszteletben tartja a voksolás eredményét, bármi is legyen az”. A párizsi városvezető maga is a betiltás mellett kampányolt. Párizsban mintegy 15 ezer bérelhető roller van, ezeket három szolgáltató (Lime, Tier és Dott) működteti, és mintegy 400 ezren használják. A szolgáltatók szerződése augusztus 31-én jár le.
A Tier ötezer rolleréből még háromezer áll rendelkezésre, fokozatosan gyűjtik be a járműveket, éjszakánként ötszázat. A cég minden este kiürít és lezár egy zónát, a hétvégén már csak egyetlen központi zóna marad nyitva. A rollerek vidéki városokban és Németországban kerülnek majd forgalomba. A Dott szolgáltató már július közepén elkezdte összegyűjteni az eszközeiket, amiket Belgiumban és Izraelbe szállítanak. A Lime nem zárja be a zónáit, hanem fokozatosan vonja ki a járműveket. A rollereket később Lille-ben, Londonban, Koppenhágában és német városokban használják majd. (via MTI)
Párizs… egy az egyben Miskolchoz lehet mérni.
Igazad van, nem. A széles párizsi utakon sokkal több a hely. A szűk miskolci helyeken meg mindenhol a járdákon szórják szét ezeket a szarokat.
Gyönyörűen beváltak Miskolcon a rollerek. A fiatalok lelkesen használják.Nagyon fáj igaz Bandi? 9 évetek volt bevezetni, Veres megoldotta. Ezt is.
Te tényleg hülye vagy. Te attól is elélveznéd, ha az ózdi bxm közvetlenül a fejedre szarna.
Azt tudjuk milyen amikor a polgármester szarik a városra, meg az lakókra. Láttuk 9 évig. VIszont a nagyváradiak szépen gyarapodtak mindeközben…
…és látjuk négy éve ugyanazt. De legalább az egyetemi kuratórium, meg a Földes egykori diákjai szépen gyarapodnak
Sorold a gyarapkodásokat, nevekkel, összegekkel.
Ti raktátok be a kuratőriumba. Elfelejtetted Bandi?
Megvolt a napi benyalás, Mátéka? Hazudozz azoknak, akik naponta kénytelenek kerülgetni ezeket a szarokat, meg akiknek nekimennek a hozzád hasonló hülyegyerekek.
Meséld már el seggfejkém, hogy hol és mikor mentek neked, valamint azt is, hogy mikor kellett kerülgetned őket? Ha lehet NE HAZUDJ! Te vagy az a vadparaszt akinek soha semmi nem jó? Túráztatod a pofád, hogy szerepelhess? Egyébként sokan szeretik a rollereket, főleg a fiatalok de használják a középkorúak is. A véleményedet pedid leszarják. Ennyit rólad.
Tipikus veresfrakció-reakció. A más véleményeket leszarják, arrogánsan nyomulnak, atényeket lehazudják, mint a csilaagot az égről.
Hol és mikor mentek neked, valamint azt is, hogy mikor kellett kerülgetned őket?
Palixés az ütemérzék
Balfasz Pató Pali, ezt fúrd meg, hogy ne jöjjön be még több szar a városba.
Kibővül a díjköteles útszakaszok listája. Az eddigiek mellett díjkötelessé válik:
az M30-as Miskolc észak és Miskolc dél közötti szakasza (eddig ez volt az egyetlen díjmentes rész ott)
Köszönjük Lobbierős Csöbörnek, és Lobbierő Kiss János képviselőinknek. Csak a fidesz!
Szóval intézze csöbör, meg kissjanó. OK. De akkor minek tartjuk a daxózdi gö
Az x
Próbállak követni: a fidesz teszi fizetőssé , de veres intézze el hogy ne legyen az?:):):):) Orvosod mit mond?
Szóval minek hizlaljuk a daXt? Mi a haszna Miskolc számára?
Pl. nem csinál -57 milliárdos adósságot mint a fidezes romén horda…
Egy kis apróért bármit engedélyez a tanító bácsi. Ki tojást hoz, ki egy tyúkot, mások repülőjegyet, nyaralást. Összetartó nép a miénk !