Orbánék agyonmérgezik a hazánkat! – Jakab Péter alaposan felháborodott az új akkugyáron
Jakab Péter arról számolt be, hogy Alsózsolcára is akkugyárat hoz a Fidesz.
Kép: Facebook/Jakab PéterAlsózsolca 2007-ben kapott városi címet, a Miskolc melletti települést, kicsit több mint 5000-en lakják. Ide terveznek most egy olyan akkumulátorgyárat, amely leselejtezett akkumulátorokat újítana fel.
Jakab Péter szerint ez 10.000 tonna veszélyes hulladék tárolásával, feldolgozásával és újrahasznosításával járna.
Hiba tiltakoznak a gyárak ellen, szerinte csak dolgot lehet tenni az akkumulátorgyárak ellen, ez pedig egy új országgyűlési választás.
Jakab szerint ehhez szükség van az ellenzék támogatására is, ha nem állnak be mögé, akkor mindenért ami 2026-ig történik ebben az országban, nem csak a Fideszt terheli felelőség hanem őket is.
Abban az országban, ahol a miniszterelnök lánya is teljesen rendben valónak gondolja, hogy a szaros pelenkát az út szélén dobja el, és nem a 20 méterrel arrébb lévő kukába, ott ez senkit nem érdekel.
1/Megrendeztétek színészekkel.
2./ Kivédhetetlen
3./ Rachel elismerte
Kölcsönkenyér visszajár
büdöscigány kultúra
galíciai ómigráns éra
nem arról van szó, hogy megérdemli a fideszes, vagy nem érdemli meg, hogy megmérgezzék a földjét.
Itt arról van szó, hogy Ő MAGA MÉRGEZI MEG! Arról van szó, hogy saját maga szétbassza a falut, a közösséget, elkergeti a saját gyerekét, a mocsoks diktatúrára szavaz, aztán meg kiáll hisztizni, amikor a diktatúra következményei elérik őt.
Nem én akarom neki a rosszat, ez csak látszat. Saját magának nem csak akarja, hanem követeli, és megteremti magának a poklot.
Üvöltve tüntet Orbánért, aki megszünteti a kórházat. Aztán amikor kórház hiányában meghal a fideszes idő előtt, akkor meg odaáll hisztizni.
Elmennek a kurva anyjukba. Egytől egyig.remélem Szíjjártó és Orbán által idehordott 30 gyár mindegyike hasonlóan fog működni, hasonlóan fogja mérgezni a környezetét, kihasználni és gyilkolni a dolgozókat, szétbaszni az egész gyár teljes környékét, a talajt, levegőt, fákat, mindent!
Remélem a környéken lakó fidesz szavazók, akik bennünket kioktatva, leugatva ránk szavazták ezeket a bűnözőket négyszer, azok előbb tönkredolgozzák magukat, közben rámegy az egészségük, a csládjuk, a teljes lakókörnyezetük, remélem a gyerekek elköltöznek tőlük örökre, remélem a folyamat végén a gyárudvaron fognak térdre rogyva zokogni és könyörögni Orbánhoz, hogy ne irtsa ki őket egyesével, és aztán remélem magasról szarni fog rájuk a Főnök, ahogy eddig is.
Picsogjál még!
úgy szarjanak a szádba ahogy szavaztál 🙂
ti vagytok szopóágon
Egészségedre!!!
Te szopod le szarbánt minden nap! Akkor miről is ugatsz?
„10.000 tonna veszélyes hulladék tárolásával, feldolgozásával és újrahasznosításával járna.”
Szégyen az bronzérmes volt polgármester-jelölt Miskolc városának
„A lefutott abroncsok veszélyes hulladéknak minősülnek, így nem dobhatjuk ki a kommunális hulladékkal együtt. Nem szabadulhat meg tőlük a lomtalanítás alkalmával és szigorúan tilos elégetni vagy a természetben hagyni őket. Milyen megoldás van a gumiabroncs leadására? A használt gumi leadás akár ingyenesen is elintézhető Magyarország egész területén. Cikkünkben bemutatjuk, melyek a használt gumi leadás lépései!”
Basszus!
Hát a jakabi gazdasági csoda nem segített?
Jakabka ezt jakabolta össze 2014-re,Miskolcnak
1. „Miskolc doktora: gyógyturizmus”
2. „Fűben fában orvosság és munkahely”
3. „üzemi gombatermesztés”
4. „egy hely, ami tiszta szén”
Figyu szarosnyelvű! Te mi az anyád picsáját tettél a városért azon kívül, hogy minden nap mocskolod az ellenzéket és véresre nyalod a disznó valagát? Narancsos hulladék!