TISZTELT SZERKESZTŐSÉG!
(Nagyon köszönöm, hogy visszahívott)!
A 2023. augusztus hó 27. napján megjelent „Lejárt a bérletem, a Selyemréti strandon…stb”. Reagálva a fentiekről tájékoztatom:
- augusztus hó 21. napján a Miskolci Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához személyesen a sportolók, (kikapcsolódni vágyók) nevében petíciót (563 aláírással) adtam át.
Tudomásom szerint 2023. augusztus hó 24. napján tartott önkormányzati ülés elmaradt. Egyik napirendi pont lett volna a selyemréti strandfürdő további üzemeltetésével kapcsolatos felvetés.
Igyekeztem sajtó hírverést ennek az ügynek szerezni nem sikerült.
Remélem a szerkesztőségben nem süket fülekre talál.
Úgy látom Miskolc város csak a „dáridóra” tart igényt.
A Holding vezetése részéről felháborító, ahogyan kezeli a vendégeket, illetve a sportolókat. Véleményem szerint nagyon is időszerű lenne sajtótájékoztatót tartani, a selyemréti strandfürdő további üzemeltetésével (sorsával) kapcsolatban.
Második évszakban áll a pénzük, (bérletesek, 8 hónap), nem lehet felhasználni.
Az erről tett intézkedésekről az alábbiak:
Megjegyzem, hogy ha süket fülekre talál ezen intézmény üzemeltetésének sorsa, Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordulok.
Miskolc, 2023. augusztus hó 28. napján
Köszönettel:
Kis Edit
- NAGY ÁKOS
KÉPVISELŐ ÚRNAK
MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS
ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ
Miskolc
Tisztelt Képviselő Úr!
- augusztus hónapban a Selyemréti Strandfürdő további üzemeltetésével kapcsolatban aláírásgyűjtésre került sor, illetve petícióbenyújtását kezdeményeztem Veres Pál miskolci polgármester úrhoz.
- augusztus hó 21. napján a Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalába személyes átvétel keretében petíció átadásra kerül sor, mely 563szavazatot képvisel.
Véleményem szerint, a petíció kezdeményezése megérdemel egy sajtónyilvánosságot.
Sajnos nyolc hónapig csak a Kemény Dénes uszoda állt rendelkezésre a miskolci lakosoknak sportolási lehetőségre. Köztudott, a közlekedés hiányosságai Miskolcon, illetve a 15 óráig tartó nyitva tartása a Kemény Dénes uszodának (mindennapos utazás) még esélye sem volt a dolgozó embereknek az úszási lehetőségre.
Selyemréti Strandfürdő hőszivattyúval üzemel, meleg víz, padlófűtéses, stb. Úgy érzem, hogy a városvezetésnek nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a problémát, megoldást kell találni, és nem lehet a szőnyeg alá söpörni, és ígérgetni a lakosságnak, illetve állandó kétségek között hagyni. Törekedni kell az anyagi források megteremtésére, illetve pályázatok, benyújtásával elősegíteni a Selyemréti Strandfürdő létesítmény egész évben történő működését és szíven kell viselni Miskolc Város vezetésének a sportolási tevékenységének elősegítését, illetve támogatását. Megjegyzem, a petíció részletesen tartalmazza a Selyemréti Strandfürdő további üzemeltetésének indokoltságát.
Köszönettel: (Megjegyzem, hogy Hollóssy András képviselő úrnak is megküldtem, de sikertelen kézbesítés kapcsán elutasította), továbbá
(MINAP, BOON).
(Természetesen ezen petíció lett átadva a Miskolci Megyei Jogú Város Polgármesterének).
Kis Edit
Miskolc, Győri kapu 41. 2/2.
(06702540635)
ALÁÍRÁSGYŰJTŐ ÍV
Alulírottak aláírásunkkal támogatjuk, hogy Veres Pál miskolci polgármester úrhoz a Selyemréti Strandfürdő további üzemeltetésével kapcsolatban petíciót nyújtunk be. Személyes adatainkat, aláírásunkat önkéntesen adjuk meg.
A petíció kérelmének indokolása:
Köztudott, hogy Miskolcon az egyetlen olyan strandfürdő, illetve uszoda működik, ahol a felsorolt tevékenységet ebben létesítményben lehet folytatni. Többféle sporttevékenység zajlik a teljesség igénye nélkül, így három vízilabda szakosztály, minden nap felváltva működik, MEAFC, Aquatics Vízilabda SC, DVTK Kajak-Kenu Szakosztály fiatalok, Kovács Bertalan úszó oktató dicséretes, több évtizedes kiemelkedő tevékenysége (gyermekek, felnőttek, idősek), szinkronúszók, fogyatékossággal élő gyermekek, hullám vízi torna (egészségmegőrzés), nyári táboroztatás gyermekeknek. Köztudottan közkedvelt a nyári strandolás miskolciaknak, illetve a környékbeli lakosok körében. Az üzemeltetés kedvező költsége, (hőszivattyú, természetes vízforrás). Említést érdemel munkalehetőség, egyben kiemelendő az üzemeltetés szüneteltetése állagromlás, valamint fenntartási költségek, üzemeltetés nélkül. Tavalyi évben hozzávetőlegesen 400 bérletes vendég (vegyes korosztály úszási lehetőség nagy kihasználtsága), de kiemelendő az idősek egészség megőrzése céljából a mindennapi úszás, nem utolsósorban az aktív dolgozók látogatottsága. Sajnos a covid és a rezsiköltség felemelt árai miatt, megszenvedte a miskolci sportoló emberek ennek hiányát. Mivel egyetlen uszodai létesítmény sem található Miskolcon, ahol ezeket a tevékenységeket folytatni lehetne, indokoltnak tartjuk a selyemréti Strand és Fürdő egész évben való folyamatos üzemeltetését. Tudomásunk szerint a kormány az uszodák üzemeltetéséhez nagy segítséget nyújt, rezsiköltség támogatás tekintetében, sőt Miskolc vármegye részesül/t, a legnagyobb összegű pénzbeli támogatásban a rezsiköltség tekintetében (54 millió). (Várhatóan további (rezsiköltség) anyagi segítséget nyújt majdan a kormány a vármegyéknek). Ezért kérjük, szíveskedjék Polgármester Úr, illetve az önkormányzat a szükséges anyagi forrást biztosítani a Selyemréti Strandfürdő egész évben történő működéséhez. Véleményünk szerint a Selyemréti strandfürdő üzemeltetéséhez hozzátartozik „Az élhető város Miskolc” szlogenhez. Kérésünk kedvező elbírálásában bízva: Tisztelettel a petíciót aláírók.
Miskolc, 2023. augusztus hó. |
A címkép az asztalnál (igaz, alig éri fel) a veres-csapat legértelmesebb, legkreatívabb tagja
Ja az te vagy! Hát megválasztottad, úgyhogy ne ugass!
Palika!Úgy tünik,Te is érzed, hogy nagy a baj.Mindenki látja az alkalmatlanságodat,a nép nem fog újra választani. A legtehetségtelenebb és legfantáziátlanabb filmrendezők próbálták moziba csábítani ezzel a primitív kutyusos trükkel az embereket. Csak hogy tudd:ez nem a mozivászon,hanem Miskolc,Polgármesteri Hivatal.Ahol a polgármesteri feladatokat kellett volna ellátnod már négy éve. De úgy tűnik,csak a statiszta szerepet tudtad eljátszani, azt is inkább kötélen rángatott bábként.
Sose fog kiderülni, hogy képen látható aláírás mennyi kárt okoz a városnak
Népszerű ez a Pató Pali, mint az AIDS meg a vakbélgyulladás
Köszönöm szépen a tájékoztatást, ez az egyetlen információ amit eddig hallottam. Egyébként névvel is vállalom a véleményemet, sőt azt is leírom ha szükséges hogyan lehetne egész évben üzemeltetni.
Elég volt Veresből, te hallgass inkább, önjelölt világmegváltó.
Miért kell lehurrogni a másik érveit, véleményét, különösen akkor, ha névvel vállalja? Így hogy lehet magukkal beszélgetni valamiről?
Mondjuk, ha ismernéd, nem kérdeznél ilyet.
Nyugi!
Az új mvk vonalhálózat és menetrend is kapott másfél hónap haladékot!
Majd akkor jön a fejeteleves!
Pali, veled aztán befürödtünk
Edd meg amit főztél, ne reklamálj! 😛
Pali bácsi, lefőtt a kávé. Tessék menni kutyát sétáltatni polgármesterkedés helyett. Mindenki jobban jár, a miskolciak is, meg a kutya is
Miért nem váltjátok le Bandi?Hol a jelölt tiktokhuszár? :):):)
Már megint babcsuszpájzot faltál Okostelefonkaka, hogy ekkorát fingasz? 😛
Ennyire futja csak Kenelszökevény?Nem csoda hogy képtelenek vagytok kiállítani egy jelöltet…:):):)Mondjuk akinek bolsi Laci dobálja be a moslékot attól nem.lehet sokat várni..:):)
Mindent a maga idejében. Hogy ne tudjátok bemocskolni ősi komcsi módra !
Szóval még nem döntött a szeku…Akkor ezt írjátok Bandi…:):):)
Ráérnek a szekusok. Még a dilibábról se döntött a szemkilövető.
Fosol mi ?
Már megint gyurcsány embere?Most már nem a fideszé?Kicsit össze vagytok zavarodva öcskös…:):):)
Ácsi! ti győztetek 2019-ben 2/3-addal
Előbb a jelölt
Aztán lesz kihívó
A fidesznek nem sürgős
Orbán tévedett: Debrecen-Nyiregyháza- Alsó-Felsőzsolca a gazdaság fejlesztési háromszög
Miskolc maradjon meg DK-s fellegvárnak. ????
Szóval már elengedtétek hogy nyerhettek Bandi? Ez a pojáca,alkalmatlan srb. veres megevett titeket reggelire ..Kínos…
Megevett. Na igen. Ha már az evésnél tartunk, ahogy elnézem, olyan este 6 – fél hétig biztos reggelizik. Utána kellene még ugye tízórazni, ebédelni, uzsonnázni, vacsorázni. Sosem értettem, miért nem dolgozik, de most ezt így végiggondolva már napnál is világosabb…
Nem megevett, hanem őt vették meg . Elárulta Miskolcot, a választóit. A Szinva parti lotyókban több a becsület, róluk legalább mindenki tudja, mit , miért és mennyiért tesznek. Nem akarnak Szűz Máriát játszani. Krizáról is mindenki tudta, hová tartozik, kinek az érdekét szolgálja . Volt aki szerette, volt aki utálta , de volt gerince. De ilyen hazudozó még nem pöffeszkedett ebben a székben !
Sorold a „városárulásokat” Bandi.
Ácsi! ti győztetek 2019-ben 2/3-addal
Előbb a jelölt
Aztán lesz kihívó
A fidesznek nem sürgős
Orbán tévedett: Debrecen-Nyiregyháza- Alsó-Felsőzsolca a gazdaság fejlesztési háromszög
Miskolc maradjon meg DK-s fellegvárnak. ????
Nem megevett, hanem őt vették meg . Elárulta Miskolcot, a választóit. A Szinva parti lotyókban több a becsület, róluk legalább mindenki tudja, mit , miért és mennyiért tesznek. Nem akarnak Szűz Máriát játszani. Krizáról is mindenki tudta, hová tartozik, kinek az érdekét szolgálja . Volt aki szerette, volt aki utálta , de volt gerince. De ilyen hazudozó még nem pöffeszkedett ebben a székben !
Hogy mije volt Krizának? :):):)::):))